{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade.

Page 45

A vak hegedűs

M

Florencio, cego dos Vilares

egjelent Florencio López Fernández galego hegedűs hagyatékát feldolgozó kötet, amelynek különös érdekessége, hogy a zenei anyag lejegyzésére Vavrinecz Andrást kérték fel. (Schubarth, D.; Santamarina, A.; Vavrinecz, A.; Pinheiro, R.: „Florencio, cego dos Vilares”. Santiago de Compostela, 2015, aCentral Folque - Centro Galego de Música Popular) Előzményként az 1984–1995 között kiadott Galego Népdalgyűtemény I-VII. kötetei (Schubarth, Dorothé – Santamarina, Antón: Cancioneiro Popular Galego, vols. I-VII. A Coruna, Fundación Pedro Barrié de la Maza) és a Ruada Kiadó által, Pablo Quintana szerkesztésében 1981-ben megjelentetett Recolleita (vol. 1) című nagylemez említhetők. Florencio, azaz Florencio López Fernández (1914–1986), akit a „vilares-i vak”-ként ismertek a legtöbben, Galiciában működött. (A vak szó mellé galegóul nem kell hozzátenni, hogy hegedűs, mindenki számára egyértelmű, hogy balladákat hangszeres kísérettel éneklő zenészről van szó.) Életéről ellentmondásosak a visszaemlékezések. Gazdálkodó család nyolc gyermekéből ötödikként született meg, szülei 13 éves korában a baleirai vakhoz, Xosé Santamaríához adták hegedülést és éneklést tanulni. Egyes források szerint valóban sokat tanult mesterétől, mások rossz viszonyról, és Florencio autodidakta tanulásáról számolnak be. Vak vándorénekesként járta be Galiciát, búcsúkon, vásárokon, különböző ünnepeken fordult meg az egyik fivérével együtt, aki dobon kísérte, amellett, hogy a balladák szövegét árulta, valamint leírta neki az embereket, akik között megfordultak, hogy Florencio néhány rögtönzött versszakkal kérje jussukat a dalok fejében. Fivére halála után egy Fontaneirában élő földműves házaspár vette őt gondjaiba, így sokan a fontaneirai vakként ismerték meg őt. Hegedűjét ma Fonsagrada falujának múzeumában őrzik. * Galicia, a tizenhét spanyolországi autonóm tartomány egyike az Ibériai-félsziget északnyugati szegletében helyezkedik el. (Nem tévesztendő össze a Kárpátoktól északra, északkeletre fekvő Galíciával, amely a régi magyar nyelvben Halics vagy Gácsország néven szerepel.) Az ibériai Galicia lakói a baszkok és a katalánok mellett Spanyolország harmadik történelmi nemzetét alkotják. A tartomány délen Portugáliával, keleten Kasztíliával és Leónnal, északkeleten pedig Asztúriával határos. Északi részét a Kantábriai-tenger, nyugati partjait pedig az Atlanti-óceán mossa. Meglehetősen elzárt terület. Az itteni Finisterre-fok (galego nyelven: Cabo Fisterra) nevének jelentése: a világ vége. Amerika felfedezése előtt ezt tekintették az emberi világ végső pontjának. Úgy vélték, ha valaki innen nyugatra indul, az óceán végén lezuhan a végtelen szakadékba. A Krisztus előtti V. századtól a területre kelta törzsek érkeztek, akik összekeveredtek az őslakos ibérekkel, így alakult ki a keltibérnek nevezett etnikum, amely a római uralom idején erősen romanizálódott. A népvándorlás során érvényesülő germán befolyásnak a mórok inváziója vetett véget. A területet a moszlimok elfoglalták, de nem tartották meg, így a félsziget más területeiről elvándorló keresztények egyik fő menedéke lett. Galicia legnevezetesebb te-

Irodalom: Bánosi György – Törőcsik Attila: Népek lexikona. Saxuim Kiadó, 2002. Doromby Ede: Spanyolország. Panoráma Kiadó, Budapest, 1976. Etnikumok enciklopédiája. Kossuth Kiadó, 1993. Fiesta. (Spanyolok és ünnepeik.) Szerk. Gajdos Zsuzsanna és Száraz Miklós György. Kortárs Kiadó, Budapest, 2007. Sergio de la Ossa: Karácsonyi énekek Galíciában. In: Tükröződések. Ünnepi tanulmánykötet Domokos Mária népzenekutató-zenetörténész tiszteletére. l’Harmattan Kiadó, Budapest, 2012. 457-488. o.

lepülése Santiago de Compostela, ahol Szent Jakab apostol földi maradványait őrzik, így a kereszténységnek a Szentföld és Róma utáni harmadik legfontosabb szent helye, a híres zarándokút, a „Camino” célpontja. Galiciát a spanyol állam 1978-ban autonóm tartománnyá nyilvánította. A helyi kultúrában erős gyökerei vannak a kelta hagyománynak. (A Galicia név is a latin Gallaetia, gallok földje elnevezésből származik.) A néphagyományban feltűnő a kelta típusú duda kedveltsége és a kelta népekével rokonítható gazdag lírai költészet. Galicia hivatalos nyelve – az irodalmi spanyol kasztíliai mellett – a neolatin családba tartozó galego. Lakóinak száma három millió, területe a mai Magyarországénak kb. egyharmada. Fő megélhetésüket a legutóbbi időkig a halászat és a mezőgazdaság jelentette. Spanyolország uniós csatlakozásáig (1986) gazdasági elmaradottság jellemezte ezt az esős, zöld, dombos vidéket, aminek egyik következménye a különböző korszakokban váltakozó intenzitású kivándorlás volt. Ugyanezen okból viszont a galiciai vidéken viszonylag sokáig lehetett egészséges gyümölcsöt szedni, és értékes, archaikus népzenét gyűjteni. A nyelvészek egy része a galegót önálló nyelvnek tartja, más részük a galego-portugál-brazil nyelvközösség részének tekinti. Az azonban, hogy a középkorban a portugál és a galego nyelv egy és ugyanaz volt, ma már nem vitatott, ezért az akkor beszélt nyelv neve galego-portugál. Galicia és nyelve a XII. és a XV. század között élte aranykorát, ugyanakkor, amikor a Santiago de Compostelába tartó zarándoklatok is. A XVI. századtól a XIX. századig tartó időszakot a galego nyelv „sötét évszázadainak” nevezik, mivel a nemzeti identitás iránt elkötelezett értelmiség csak az ezernyolcszázas években kezdte újra használni az addig a parasztok által megőrzött nyelvet. A galego nemzeti identitás középpontjában a nyelv áll, mivel ez Galicia kultúrájának legfeltűnőbb megkülönböztető jegye. P. Vas János

45

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2014/6  

A TARTALOMBÓL: Szász József Árpád: „A banda"; Takács András: Az északi határ mentén; Kóka Rozália: „Én és az Isten...”; Fülemile Ágnes: „Mag...

folkMAGazin 2014/6  

A TARTALOMBÓL: Szász József Árpád: „A banda"; Takács András: Az északi határ mentén; Kóka Rozália: „Én és az Isten...”; Fülemile Ágnes: „Mag...

Advertisement