Page 14

RÉGIEK SZERELME

M

rovata

Miből van az asszon?

ikor az Úristen béfejezte a világ teremtésit, utolján földből és lélekből megteremtette Ádámot es. A Úr erőst gyönyörködött benne, s minnyá beléhelyezte egy szép nagy kertbe, a paradicsomba. Ádám erőst jól érzette magát a paradicsomban egy üdeig. Sétálgatott, mindent szépen megnezegetett, megszemlélte a fákot, virágokot, madarakot, a négylábú állatokot, mindent, mindent. Látta, hogy minden állatnak van társaságja, párja, de alyanforma valaki, amilyen ő vót, nem kapódott egy sem. Gondolkodott, tusakodott az elméjivel éjjel-nappal. Hát hogy lehet ez? Métt nincs neki es egy párja, akivel együtt gyönyörködhetnének a szép paradicsomkertben, megoszthatnák az örömiket egymásval, s valamiről beszélgethetnének? Egy nap Ádám béült egy nagy fa alá, nezte az állatokot, hogy hogy játszódnak egymásval. Éppen egy macska s egy nyúl kergetőzött a fa körül. Akkor az egyik fáról, a fészekbőlkiesett egy mátyásmadárkának a fiókája. A macska minnyá odaszökött s a körmeivel megragadta. A madárkának a macska körme nyomán egy csepp vére kicseppent. A nyúl a madarka pártjára állott, s nem hagyta, hogy a macska béfalja. A macska felharagudott, mérgiben megkörmölte a nyulat es, annak es kicseppent egy csepp vére. Meglátta ezt Ádám, felkapott egy botot s hezzavágta a macskához. A macskának a lábát megsebezte, abból es kicseppent egy csepp vér. Evvel az állatok megcsendesedtek, megbékéltek egymásval. Ádám tovább sétált a kertben, szomorú vót a szüve, búslakodott, járt fel-alá, nem kapta suhutt a helyit. Megtalálkozott az Úrval. A Jóisten kérdette tőle: – Mit csinyálsz, Ádám fiam? – Há’, sétálgatok a kertben. – Hogy vannak az állatok? – Jól vannak, megvannak. – Akkor Ádám elbeszélte az Úrnak, amit látott a macskával, a nyúlval s a mátyásmadarkával, s hogy mindegyiknek kicseppent a földre egy-egy csepp vére. – Osztán, te métt búsulsz alyan erőst? – Szeretném, ha nekem es vóna valami társam, amelyikvel tudnék beszélgetni, aki hasonló vóna hezzám. – Ne búsulj, fiam, légy egy kicsit türelemvel, hamaroson bétőtöm a kedvedet. Menj, azt a három csepp vért, ami a földre hullott ásd el, nehogy valami megegye! Ádám meg es kereste, bé es temette a három csepp vért, ahogy az Úr mondta neki. Másnap esent odament, ahol a vércseppeket bétemette, szeme-szája elállott a csudálkozástól. Látta, hogy egy szépséges-szép virág nőtt ki a földből, az egész paradicsomban nem

14

K óka R ozália

vót még egy olyan gyönyörű. Olyan magos vót éppen, mint Ádám, a színye gyengerózsaszín vót, s az illatja az egész paradicsomkertet bétőtötte. Ádám csak nezte, nezte sok üdeig, osztán megsímogatta a lapijait, utolján még meg es csókolta. Egészen belészeretett abba a virágba. Éjjel-nappal mellette ült, s nem kévánkozott el sehova. Harmadik éjjel elaludt mellette. Álmában az a gyönyörű virág melléje feküdt, átölelte, megcsókolta. A virág csókja olyan édes vót, hogy Ádám szinte elolvadt tőle. Reggel, amikor felébredett, olyan szomorúság töltötte bé a szüvit, hogy húzta le e fődre. Elment sétálni, járt fel-alá, megtalálkozott a Jóistenvel, s elmondta neki az álmát. Panaszkodott, hogy most még szomorúbb lett a lelke, mint vót, nagyon fáj a szüve, nincs többé nyugodalma. – Egyet se búsulj, Ádám fiam! Menj vissza a virágodhoz, legyen tiéd örökre, szeresd, míg a világ, világ! Ádám visszament a helyhez, ahol a virágja állott – hát, uram fia! – , nem vót ott. Egyszer csak látja, hogy jön feléje mosolyogva egy gyönyörű as�szonyi állat, aki nagyon hasonlított hezza. A szeme kék vót, mint a tiszta égbolt, a haja szinte a fődig ért, rogyogott, mint az arangy, lágy vót, mint a kukorica selyme, a bőre rózsaszín vót, mint a rózsa virág. – Ki vagy te? – kérdezte Ádám rémülten. – Éva vagyok, akit te neveltél három csepp vérből, három nap s három éjjel imádtál s szerettél. Én a tejéd s te az enyim, sohase válunk el egymástól! Ádám úgy megörvendett, hogy a szüve szinte kiszökött a kebeliből, megölelte, megcsókolta Évát, megfogta a kezit és elvitte az Isten elejibe. – Uram, köszönöm, hogy bétőtötted a kedvemet, immár elszállt minden szomorúságom! Akkor a Jóisten megáldotta és összeadta őköt. Sok esztendeig éltek boldogan, de egyszer csak Ádám panaszkodni kezdett az Úrnak: – Uram, annyi esztendeje élünk együtt s mégse tudtam kiüsmerni az asszonyomnak a természetjit. Egyszer hízeleg, másszor nekem szökik haragosan, lekörmöli a pufámról a bőrt, olykor-olykor félénk, másszor meg csak a szépségivel foglalatoskodik. Mi lehet ennek az oka? – Te, Ádám, már elfelejtetted, hogy miből lett ez az asszony? Egyszer hízeleg, másszor körmöl, met van benne a macska vériből, félénk, met van benne a nyulacska vériből, s hát szépítkezik, met van benne a mátyásmadarka vériből, az es mindig tollászkodik! Szeresd úgy, ahogy van! Éljetek békében, szerelemben s népesítsétek bé a földet!

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2014/6  

A TARTALOMBÓL: Szász József Árpád: „A banda"; Takács András: Az északi határ mentén; Kóka Rozália: „Én és az Isten...”; Fülemile Ágnes: „Mag...

folkMAGazin 2014/6  

A TARTALOMBÓL: Szász József Árpád: „A banda"; Takács András: Az északi határ mentén; Kóka Rozália: „Én és az Isten...”; Fülemile Ágnes: „Mag...

Advertisement