__MAIN_TEXT__

Page 3

A magyar közmédia „páva-variációi”

A TARTALOMBÓL: 6. Néphagyomány hetedíziglen Sándor Ildikó 7. A Bihari sikere Isztambulban Barcsay Zsombor 8. RÉGIEK SZERELME Ismiria s Jakab Kóka Rozália rovata 10. Interjú a hatvanéves Kiss Ferenccel Küttel Dávid 14. ELHIVATOTTAK A VÉGEKEN Beszélgetés Csiszér Ambrusnéval Kóka Rozália 18. TÁNCHÁZAK, TANFOLYAMOK, FOLK-KLUBOK 22. Talpukkal a földet koptatók tüköre Agócs Gergely 23. FOTÓGALÉRIA Kunkovács László: Pásztoremberek 28. POLGÁRI ESTÉK SZÉKEN Kedd este volt Kocsis Rózsi – Juhos Kiss Sándor 30. Buha György emlékezete Halmi Zoltán 32. TALLÓZÓ A halászkörösztölő Herman Ottó 34. ÉTELEK – HAGYOMÁNYOK Szarvas és környéke Juhász Katalin 37. Elment Budai Mihály Varga Sándor 38. MAGTÁR Barta Léka Tamás versei 40. Élünk, vagyunk... Antal László 42. SZAKDOLGOZAT-PÁLYÁZAT A boldogi tánc nyomában Hudákné Farkas Sára 46. Sue Foy angol nyelvű ismertetője

A

fogyasztói társadalom véleményformálóit gyakran lehet rajtakapni, amint serényen igyekeznek bebizonyítani, hogy a lokálisan vagy a vérségi kapcsolatok által determinált identitás nem fontos. A kulturális térben a globalizációs érdekeket szolgáló szereplők nap mint nap hirdetik, hogy az identitás választható, sőt, ez az érdekorientált folyamat ott tart, hogy a maguknak új identitást választó fiktív szórakoztatóipari ikonokból (regények, filmek karaktereiből), vagy akár a bulvárvilág alakjaiból egyenesen valamiféle új kultúrhéroszokat igyekeznek kreálni. A társadalmi diskurzusban ugyanakkor megjelenik az az érvelés is, amely szerint fontos odafigyelni az autochton (közösségi, regionális, nemzeti stb.) identitásra, szükséges ápolni a hagyományos kultúrát, illetve megőrizni annak lokális értékeit, s mindezek mentén elősegíteni a kulturális diverzitás állapotának fenntartását. Sokszor találkozhatunk olyan véleményekkel is, hogy ezt az örökséget már nem, vagy legfeljebb csak módosított formában lehet „integrálni” a jelenkor műveltségébe. E felvetések megfogalmazói általában azzal érvelnek, hogy mára oly mértékben megváltoztak a kulturális élet társadalmi keretei, hogy a modern ember a hagyományokkal, mint egyfajta statikus, muzeális jelenségcsoporttal nem tud mit kezdeni, és az ezekhez való értelmetlen ragaszkodás csak féke az elképzelt fejlődésnek. Olykor a média és a szórakoztatóipar kódolt üzeneteiből, de akár egyes közszereplők állásfoglalásaiból is a hagyományos kultúrát relativizáló, annak értékeit kimondva-kimondatlanul megkérdőjelező álláspont is kiolvasható. A magyar közmédiában a tradicionális értékeket hordozók társadalmi rétegével, illetve a hagyományos kultúra jelenségeivel kapcsolatban is hosszú időn keresztül megfigyelhető volt ez a következetlen, hol magasztaló, hol pedig megkérdőjelező, olykor egyenesen gúnyolódó interpretáció. A népművészet értékeit felvonultató első televíziós vetélkedő, a Röpülj, páva! a Vass Lajos zeneszerző, karnagy és Lengyelfy Miklós televíziós szerkesztő által kialakított szakmai koncepciónak megfelelően került a képernyőre. A Röpülj, páva! négy adássorozatot megélt műsoraiban (1969/70, 1977, 1981, 1983) a televízió nézőközönsége még

a népművészet két alakváltozatával találkozhatott. A versenyen egyfelől a népzene (és később a néptánc) azon hagyományőrző képviselői is részt vettek, akik a bemutatott tartalmakat még a saját, aktívan használt kulturális anyanyelvük részeként állították színpadra, másfelől a vetélkedőn szerepeltek olyan fiatal, városi előadók is, akik a revival szerteágazó válfajainak valamelyikét képviselték. A különbség szembeötlő volt. A hagyományőrző csoportok tagjai a színpadra, illetve képernyőre alkalmazók minden igyekezete ellenére is meg tudták őrizni a folklór őszinte hangvételét, a falusi életképek megkomponálására törekvő rendezők nemegyszer ügyetlen, mesterkélt megoldásait felül tudta írni a hagyomány ereje, a szereplők belső indíttatású hitelessége. A kórusokba, hangszeregyüttesekbe tömörült, vagy akár szólóban szereplő „mozgalmi” fiatalok műsorain ezzel szemben látszott a kiérlelt hagyomány-koncepció hiánya, a tétova alkalmazkodás a magas kultúra színpadi, előadó-művészeti konvencióihoz. A dalok nemegyszer a „fesztiválzenekar” kíséretével, vagy éppen gitárkísérettel szólaltak meg, az énekesek előadásmódjában legtöbbször a népdal és a komolyzene dalműfajainak egy sajátosan felemás, stiláris egyvelege érvényesült. Ezek a teljesítmények még a klasszikus folklorizmus megnyilvánulásai voltak. A háttérben, a Röpülj, páva! által inspirált „pávakörök”, helyi hagyományőrző csoportok kibontakozó mozgalma mellett csendben kialakult a folklór másik, mondhatni avantgárd koncepcióját képviselő táncházak mozgalma. A média sokáig nem tudott mit kezdeni ezzel a népművészetet nem csak a színpadon képviselő és nem csak reprezentációs célokból művelő, farmeros-tarisznyás társasággal. Több mint valószínű, hogy a magyar mediális tér kulturális tartalmait előállítók nagy többsége ma sem tudna különbséget tenni a folklorizmus e két, egymástól markánsan elkülönülő (egymás rendezvényeit alig látogató, különálló fórumokat működtető stb.) vonulata között. A táncházak klubéletét, az azokban újraéledő és újra megélhető értékek világát szemléltetni igyekvő, kis költségvetésű, rövid életű magazinműsorok sem a „szakma” igényeit nem tudták kielégíteni, sem a táncházmozgalom valós társadalmi súlyá-

Címlap: Gyermekek viseletben. Boldog, Pest m., 1925. (fotó: Gönyey Sándor, Néprajzi Múzeum, F 157709) Belső borító: Tintér Gabriella a „Fölszállott a páva” 2014-es versenyén (fotó: Nagy Zoltán, MTVA)

3

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2014/4  

A TARTALOMBÓL: Agócs Gergely: A magyar közmédia „páva-variációi”; Sándor Ildikó: Néphagyomány hetedíziglen; Barcsay Zsombor: A Bihari sikere...

folkMAGazin 2014/4  

A TARTALOMBÓL: Agócs Gergely: A magyar közmédia „páva-variációi”; Sándor Ildikó: Néphagyomány hetedíziglen; Barcsay Zsombor: A Bihari sikere...

Advertisement