{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade.

Page 28

POLGÁRI ESTÉK SZÉKEN

K OCSIS R ÓZSI

HAGYATÉKÁBÓL

Kedd este volt Kedd este volt. Édesanyám az asztalnál varrt. Rámára volt feszítve a vászon. Piros fejtővel sziki párnát varrt. A lámpa hosszú drótan csüngett az asztal felett. Édesapám a kis lapiton dohányt vágott, viccelt: – Már nagyocskák a rucák. – Nem volt türelme apróra vágni, inkább elmorzsolgatta az ujjai közt. Megtelt a kicsi ház szivarillattal. Apám vett egy fél újságot, összetüregette, kivágta a késsel. – Na, így na. Gyere, Márton fijam, gyere – kínálgatta. Füstös ujjaival máris jó nagy szivart csavart, azután a szája szélihez húzva egy kis nyállal összeragasztotta. – Így, na. Nagyra sikerült, de azért nem búsulak! – kacagott. A lámpánál meggyújtotta. Így tett a fiju is. Miután meggyújtotta a szivarát visszaült a kanapéra. Magas, barna fiju volt. Vékony lábát illesztgette, egyiket a másikra tette. A hátát jólesően megtámasztotta, bal karját a kanapé karjára rakta, míg jobb kezével a szivarját fogta. Kényelmesen, duzzadt ajakkal nagyokat szippantott. – A mindenit! – káromkodott. – Hogy milyen jól esik ez a szivar! De jaj, – tette hozzá – kicsi Rózsi nem szereti, ha káromkodak. Pattanásos arcát felém fordította. A két fekete szempár mosolygott, de csak egyedül nekem. Valami szépet mesélt, ha elkaptam a tekintetét. Úgy éreztem, a szíve a szívemhez ért. Piros arccal, virágos kendőmmel ültem a ládán szemben vele. Kicsi szék a lábam alatt, s közel a lámpához, hogy jobban lássak. Ahogy a fekete kendőn megszületett egy-egy virág a kezem alatt, úgy bújt elő lelkem mélyén az öröm, a szerelem. Ilyen szép estém még sohasem volt. Éreztem csókját, vártam cirógatását. Olyan szépen mondta: „kicsi Rózsi”, ez a nagy ember! Oh, én még csak fél akkora sem vagyok, mint ő. Úgy éreztem, süllyed velem a láda, nem mertem többet vele szembe nézni. A két kis vékony térdem reszketett, szerencse, hogy a sok ruha takarta. Örültem, hogy apámék elengedtek a bálba. Már én is lassan nagylány vagyok. – Na, aztán Márton báty’, hunnan van ez a jó dohánylapu? Már a második szivart csavargatták. – Régi kuncsaftasam ez nekem. Minden kedden veszek tőle. Egy lej darabja, de adja tojásért is. Édesanyám kinézett a szemüvege felett: – Tojásér’?! – Igen, inkább nem kell rántotta! – Nem, há! Megeszi ked’ a rántottát is, elszívja ke’ a dohányt is! – Na, lassabban, lassabban! Muszáj szívjam, mintha meg lennék esküdve vele. Nem lelem a helyemet, mint a tojos tyúk, ha nincs dohányom. A füstet szinte vágni lehetett a házban. Köhincselésemet magamba fojtottam. A lámpa alig pislákolt, édesanyám

28

kinyitotta az ajtót, hogy menjen ki a füst. Jaj, ez a fiju menynyit szivarozik, s hogy káromkodik. Ezt az egyet nem szerettem benne. Kezdtem szemügyre venni, de mikor azt mondta, hogy „idesanyám beteg”, olyan fájdalmas volt a hangja, hogy szinte fájt a szívem bele. – Na, aztán mit dolgoztál? – kérdezte apám. – Az erdőn voltam fát vágni, de szerencsére megsértette egy fa az ujjamat. Apám közelebb ült a fijuhoz. Nagyokat kacagtak. – Hát ez igazán szerencse, még én is hasznát veszem. Anyám szigorúan nézett apámra: – Mit kacag ked’ anynyit? – Azt, hogy megtiltotta a sergent, hogy szivarozzunk – mutatott anyámra. – Mit hülyéskedik, ke’? – Nem gyújthatunk újból rá, amíg engedélyt nem kérünk. – Rózsi néni, tudja ke’, hogy mit kacagunk? – szólalt meg a fiju. Apám: – Ezt érezni kell, nem mondani! Ha-ha-ha! – Tudja ke’, hogy elvágtam a kezem. – magyarázta a fiju. – Az a jó Máté Jánosné leöntözte szilvapálinkával, s bekötözte. Mondtam is, hogy drágo Kati néni, öntözze meg jól a kötést is, bár a szagát érezzem, ha nem ihatok, mert nincs hunnét. Azt szagolgattuk ketten. Há’ nem igaz, Márton báty’?

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2014/4  

A TARTALOMBÓL: Agócs Gergely: A magyar közmédia „páva-variációi”; Sándor Ildikó: Néphagyomány hetedíziglen; Barcsay Zsombor: A Bihari sikere...

folkMAGazin 2014/4  

A TARTALOMBÓL: Agócs Gergely: A magyar közmédia „páva-variációi”; Sándor Ildikó: Néphagyomány hetedíziglen; Barcsay Zsombor: A Bihari sikere...

Advertisement