{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade.

Page 44

Nem lecserélni, támogatni! Idén április 25. és 27. között rendezték meg a XXVI. Zalai Kamaratánc Fesztivált. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban három versenyprogramban negyven versenyszám volt látható, majd a díjazottak gálája zárta a fesztivált. Az alábbiakban az egyik zsűritag írását közöljük, amely eredetileg a tanckritika.hu weboldalon jelent meg 2014. május 3-án. „Furcsa ország furcsa művészete a néptánc.” Ez egy egymondatos magyar helyzetértékelés a XXI. század tízes éveiből. Nincs a világon még egy olyan nemzet, amelyik annyi népdalt és néptáncot gyűjtött volna össze régiója múltjából, mint a magyar, ez tény. És nincs még egy olyan ország, amelyik e gazdagságból is csapdát építene magának, amelybe önként és boldogtalanul bele is ugrik; ez részben feltételezés. Ahol nincs nagy nemzeti gyűjtemény, amelyben a folklórkincs tudományosan rendszerezve is van, ott kisebb ugyan a büszkeség foka, de kevesebb a gond is: nem kell töprengeni azon, hogyan őrizzük-ápoljuk féltett kincseinket, és nem kell görcsösen félteni azt minden újraértelmezési kísérlettől és minden olyan felhasználási módtól, amely a hagyományt – feltárt szabályrendszerét rugalmasan kezelve – alapanyagként kezeli. De furcsa hely Magyarország azért is, mert itt a regnáló politikai erő ideológiájáMoussa Ahmed: Csuda pestiek (Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes – fotó: Majnik Zsolt) ban a nemzettudatra épít, de e szellemiség legfőbb őreit szabályosan kiéhezteti. Furcsa ra gondolok), de nem jut pénz a néptánc- zatban tömegbázist teremtő, nélkülözhetethely az, ahol – mindenki örömére! – jut erő művészet csekély számú hivatásos művelő- len amatőr mozgalom elégséges támogatáés forrás nemzeti büszkeségünk esetenkén- jének munkakörülményeire, egzisztenciájá- sára. De furcsa az is, hogy az említett „amati kirakatba helyezésére (a Fölszállott a pává- ra és jövőképére, valamint az országos háló- tőrök” egy része annyira konzervatív szem-

„Ne legyetek tahók a színpadon!” Beszélgetés Novák Ferenccel – Hogyan indult el annak idején a Zalai Kamaratánc Fesztivál? – A hatvanas években előbb a szolnoki fesztivál indult, amelynek nagy sikere lett. Orsovszky István, aki akkor a zalai együttes vezetője volt, kitalálta, hogy legyen egy kamaratánc-fesztivál is. Hat táncos lehetett egyszerre a színpadon, hat lány, vagy hat fiú, vagy három pár. Az első két-három fesztiválon nem voltak kategóriák, tehát hagyományos néptánc-feldolgozások és dramatikus művek is versenyeztek egymással. – Rögtön, már az elsőn indultál verseny-koreográfiával? – Igen, de már nem emlékszem, mivel. Kaptam is díjat minden fesztiválon, de a nagydíjat egyszer sem hoztam el. Amikor először írták ki két kategóriában a versenyt, a Kőműves Kelemennel elnyertem a dramatikus kategória koreográfusi első díját. – De ez csak egy kivonata lehetett a híres, nagy Kőműves Kelemen-előadásodnak... – Ez volt az alapja a későbbi Szörényi-Bródy darabnak. Szörényi Levente látta a koreográfiámat, és beleszeretett a mozgásvilágába, beleszeretett abba az ötletbe, hogy „emberi testek táncával” történik a várépítés, és amikor lehull a fal, ez a tánc esik szét. És nagyon beleszeretett az asszony elveszejtésébe, abba, hogyan „ölöm meg” a nőt a színpadon. Minderre felhívta Marton Laci figyelmét, aki aztán az első változat rendezője lett. A Kőműves Kelement Szörényi Levente és Bródy János Sarkadi

44

Imre egy befejezetlen drámája alapján írta [Pesti Színház, 1982; zenés színpadra átdolgozta Ivánka Csaba]. Sarkadi drámáját először Paál István rendezte meg [Kőmíves Kelemenné, Szegedi Egyetemi Színpad, 1974], amit nagyon sok vita követett. Visszatérve a fesztiválra, már a hetvenes években is forró hangulatú összejövetelek voltak. Kevesebb volt a táncos, de a versenyzőkön kívül a teljes szakma eljött, nagy, hajnalig tartó viták zajlottak. – A fő téma már akkor is a hagyományőrzés és újítás ellentéte volt? – Ez a vita a nyolcvanas évek második feléig hevesen folyt, és én máig büszke vagyok rá, hogy írtam egy tanulmányt, amelyet az amatőr néptáncegyüttesek szövetségének konferenciáján terjesztettek, majd tananyag is lett a szombathelyi főiskolán. Most nemrég pedig újraközölték a folkMAGazinban két folytatásban [2012/3–4]. Akkor ez az írás egy kicsit lecsendesített mindenkit. Még ki is békültek emberek, akik összevesztek, mert rájöttek, hogy teljesen értelmetlen a vita. Ugyanis mind a kettőre szükség van. Csodálatos a néptánc-anyanyelvünk, ezt mindenkinek meg kell tanulnia, ápolni, gyűjteni kell, tudományosan fel kell dolgozni, de ha nem hozunk létre ugyanúgy saját műveket, mint a kortárs írók, zeneszerzők, képzőművészek, akkor ez a szakma, ez a művészet kimarad valamiből. Nekünk is el kell mondanunk a véleményünket a világról. Ha széttör-

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2014/3  

A TARTALOMBÓL: Sáfrányné Molnár Mónika: „Ály meg o halando, tekincs e fejfára...”; Kóka Rozália: Salföldi Akadémiai Napok; Fehér Anikó: Nant...

folkMAGazin 2014/3  

A TARTALOMBÓL: Sáfrányné Molnár Mónika: „Ály meg o halando, tekincs e fejfára...”; Kóka Rozália: Salföldi Akadémiai Napok; Fehér Anikó: Nant...

Advertisement