Page 3

A TARTALOMBÓL: 6. Salföldi Akadémiai Napok Kóka Rozália – Gulyás János 8. Nantes-ban mindenki muzsikál Fehér Anikó 10. RÉGIEK SZERELME Válásom története Kóka Rozália rovata 12. Változások a Néprajzi Múzeumban Grozdits Károly 16. ELHIVATOTTAK A VÉGEKEN Bede-Fazekas Zsolt története – II. Kóka Rozália 18. CD-ismertetők Tallabille, Csík, Pál Eszter, Parapács 20. Búcsú Olsvai Imrétől 22. Szólótáncfesztivál Pécsett Molnár Péter – Oberhofer Csenger 24. Széki népzene I–II. Virágvölgyi Márta 29. Táncháznapi üzenet Sebő Ferenc 30. SZÉKI TÖRTÉNETEK Minya báty’ furujál Kocsis Rózsi – Juhos Kiss Sándor 32. ÉTELEK – HAGYOMÁNYOK Göcseji históriák és ételek Juhász Katalin 36. TALLÓZÓ Meglehetősen elfogult előszó Sándor Klára 39. Egy moldvai csángó hegedűs – III. Lipták Dániel 42. MAGTÁR Noszlopi Botond versei 44. Nem lecserélni, támogatni! Kutszegi Csaba – Majnik Zsolt 48. A színpadi néptánckritikához Dreisziger Kálmán 50. Sue Foy angol nyelvű ismertetője

„Ály meg o halando, tekincs e fejfára...” Kalotaszegi és székelyföldi fából faragott sírjelek szemiotikája Amagyar nép szimbólumrendszere rendkívül gazdag. Az ősi szimbólumok üzeneteket közvetítenek számunkra, amelyeket mi már egyáltalán nem, vagy csak részleteikben, bizonytalanul értünk. „Szinte a teljes klasszifikatorikus, illetve taxonomikus gondolkodás jelosztályokra épült, a maga módján szemiotikai rendszert alkot. Színek, ünnepek, betegségek tünetei, mítoszok, elnevezések stb. ebből a szempontból egyformán jelek: bennük egy N rendszer valamely M rendszert képvisel egy meghatározott P rendszer összefüggései szerint.” (Voigt, 1976.) Ezeknek a jeleknek a kommunikáción belüli diakron mozgása, egy sajátos szimbólumrendszer társadalmilag determinált, kultúraspecifikus üzenete dolgozatom témája a kalotaszegi és székelyföldi református temetők fából faragott sírjeleinek leszűkített tartományában. A vizsgálat a jelek leírásán túl tartalmazza azok eredetét, használatát, hatását, jelentését és egymáshoz való viszonyát is, tehát az etnoszemiotikai kutatásnak van pragmatikája, szemantikája és szintaktikája. (Hoppál, 1977.) Dolgozatomban e szempontok alapján vizsgáltam Erdély fából faragott sírjeleinek néhány csoportját. * Pragmatikai elemzés Az emberi gondolkodás kialakulásától kezdve találkozik a nonverbális jelek megfejtésének problémájával. A nyelv tökéletesedése során egyre nagyobb jelentőségre tett szert ugyan a verbális kommunikáció, de soha nem szorította ki teljesen az egyre inkább erre épülő másodlagos szemiotikai rendszereket, amelyek a verbális infrastruktúrán alapulnak. Ebbe a makrostruktúrába tartoznak a társadalmi interakció olyan közismert formái is, mint az ünnepek vagy a temetés. (Voigt, 1976.) A temetők fából faragott sírjeleinek mint néprajzi jelenségnek egyik funkciója az írásbeliség előtti korokra és a kezdetleges közösségekre jellemző közvetlen, konkrét és jelképes közlés. (Kós, 1972.) Ennek dekódolásához elengedhetetlen a sírjelek eredetének vizsgálata, amelynek részletezése előtt célszerű a sírjelek alapformák szerinti csoportosítását is elvégezni. A szakirodalom három kategóriát különböztet meg: vannak ember alakú és csónak alakú fából faragott sírjelek, valamint kopjafák. Természetesen léteznek átmeneti formák és keveredések, mégis szembetűnő

egy-egy földrajzi terület hagyományőrzése. (Zentai, 1977.) Az ember alakú sírjelek elnevezéséből is kiderül, hogy feltűnően hasonlítanak az emberi test felépítésére. Sok vidéken ismert a fejfa részeinek antropomorf elnevezése: Kalotaszegen, Magyarvalkón a fejfa homlokáról, törzséről, lábáról (Nagy, 1942.), a Felső-Berettyó vidékén fejéről, nyakáról, válláról és mejjéről (Major, 1978.), Nádudvaron homlokáról, arcáról, lábáról, kontyáról (Zentai, 1977.), a Szilágyságban fejéről, sisakjáról, koronájáról, szemöldökéről, nyakáról, kalárisáról, hátáról, mejjéről és lábáról beszélnek. (Kós, 1974.) Nemcsak ezek az elnevezések, de a sírjelek kiképzése, mérete, nagysága és vastagsága is a fejfa bálvány eredetére, egy őskultuszbeli halott-képmással való kapcsolatára utal. Őseink hitvilágában a plurális lélekhit szerint az emberben több, legalább két lélek van. Van egy olyan lelkünk, amely a halállal nem semmisül meg, hanem még sokáig hazajár, erre az időre hozzátartozói készítenek számára egy otthoni pihenőhelyet is: ez a halott bábuja, egy szellembáb, amelynek csak arcát faragják meg elnagyoltan, testét pedig az elhunyt ruháiba öltöztetik. Ez a szellembáb csak akkor veszíti el jelentőségét, amikor a lélek a túlvilágra indul, mert onnan már soha többé nem térhet vissza. Ekkor a szellembábot egy utolsó halotti tor keretében kiviszik a temetőbe, és a halott fejéhez állítják. (Solymossy, 1937.) Hogy elődeink életében milyen fontos szerepe lehetett a bálványoknak, arra keleti, szibériai népek halottkultuszában is találunk adatokat. „Mind áldozó helyeiken, erdők mélyén, ligetekben, mind pedig a lakásukban, kamrájukban helyezték el a különféle szellemeket megidéző bálvány-alakjaikat.” (ifj. Kodolányi, 1976.) Az inbati osztják-szamojédok sámánjainak temetéséről szóló leírásban arról olvashatunk, hogy „a sámán halottas állványára emberi alakra faragott deszkát állítanak, melynek törzsrésze madárformát mutat. Temetése alkalmával bálványbábuit is szánra helyezik és bőrökbe kötözve a sír mellé helyezik.”. A kirgizek régebben embert vagy állatot ábrázoló szobrokkal jelezték az elhunyt fekvőhelyét, melyek előtt sajátos áldozatokat tartottak. A jakutok és az északi osztjákok a halott emléké-

Címlap: Magyarvalkói kopjafa • Belső borító: Nyárszói kopjafa (fotó: Sáfrány József)

3

folkMAGazin 2014/3  

A TARTALOMBÓL: Sáfrányné Molnár Mónika: „Ály meg o halando, tekincs e fejfára...”; Kóka Rozália: Salföldi Akadémiai Napok; Fehér Anikó: Nant...

folkMAGazin 2014/3  

A TARTALOMBÓL: Sáfrányné Molnár Mónika: „Ály meg o halando, tekincs e fejfára...”; Kóka Rozália: Salföldi Akadémiai Napok; Fehér Anikó: Nant...

Advertisement