„...nem éltem, nem dolgoztam hiába” Búcsú Olsvai Imrétől 2014. február 19-én, 82 éves korában elhunyt Olsvai Imre, Kodály legfiatalabb tanítványa, Életfa-díjas népzenekutató, zeneszerző, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetettje, az MTA Zenetudományi Intézet nyugalmazott főmunkatársa, a KÓTA és a Vass Lajos Szövetség tiszteletbeli elnöke. Az alábbiakban a Duna Televízió Tálentum sorozatában bemutatott portréfilmjéből idézünk. (Olsvai Imre népzenekutató 70 éves. Készítették: Halmos Béla, Rosta Katalin, Szomjas György, Varjasi Tibor. A film 2001. április 2-án készült Kaposváron, a Somogy Megyei Művelődési Központban, az Olsvai Imre 70. születésnapja alkalmából rendezett konferencián és ünnepi műsoron.) Olsvai Imre: – Volt egy néptánc- és népdalkedvelő testnevelő tanárunk, aki szervezett is néptánccsoportot. Azzal kezdte a tanévet, hogy „na, fiúk, ki jön velem Ormánságba?”. Hát, én Ormánságról már tudtam, hogy hol van és milyen jelentős, nahát, rögtön jelentkeztem, hogy ott körülnézek. És mit tesz isten, ez a tulajdonképpen amatőr folklór-barát tanár tudta megtalálni és megszólaltatni azt az embert, akit ma is, tegnap is hallottunk felvételről. [Valószínűleg Stanics Mihály ormánsági pásztorról lehet szó – Vavrinecz András megjegyzése.] Ők meg azon csodálkoztak, hogy én
rögtön húzom az öt vonalat a noteszomba és máris kottázom. Szerencse, hogy egy olyan embert fogtunk ki, aki nagyon szíves, közlékeny dalközlő volt, aztán én még kilenc évig visszajártam hozzá, úgyhogy a magnófelvétel a kilencedik évben készült. Ez engem annyira fölvillanyozott, hogy ilyen még él, hogy együtt volt a parlando, a dunántúli terc, a dunántúli záróritmusok, itt-ott hajlítások, és főleg, hogy emberileg olyan közvetlenül adta, és olyan szívesen. Ezt követte a tanév végén egy sárközi kirándulás, ahol meg ezt az öreg pásztort az éneklő lányok, asszonyok egészítették ki. És akkor a két osztály közti nyári szünetben másod-harmad magammal becserkésztem Kelet-Somogy és Nyugat-Tolna megyehatárát mind a két oldalon, sőt elmentem egy-egy másik osztálytársamhoz is Belső-Somogyba, úgyhogy háromszáz valahány dal volt már együtt, amikor leérettségiztem, és addigra már kialakult, hogy én is ennek szentelem magam. Helyesebben, elmondok egy romantikus kitérőt. ’49 őszén már kegyetlenek voltak az egyetemi felvételik, mert olyan húsz pontos tesztet kellett írni, ahol az utolsó pontokban arra kellett válaszolni, hogy mit tud Rákosi Mátyásról, mit tud a Tito-bandáról [Josip Broz Tito Jugoszlávia vezetője a sztálinisták zsargonjában az imperializmus „láncos kutyája” volt annakidején] és hasonlók. Na, az utolsó pont az volt,
hogy „ha nem vennék föl a Zeneakadémiára, mihez fogna?”. Erre én azt írtam, hogy akkor elmegyek a pécsi orgonagyárba és kitanulom az orgonaépítést, -hangolást, faluról falura megyek orgonát javítani nappal, és este pedig gyűjtök az emberektől. De hát rögtön felvettek, úgyhogy ez egy kicsit eltolódott. Az a gyűjtemény, amit még gimnazista fővel szedtem össze, azt még a bátyám [Vavrinecz Béla zeneszerző és karmester] átadta Kodálynak, és azt tényleg igyekeztem a legszebb kottaírásommal és írógéppel megcsinálni. Ezt kaptam vissza Kodálytól egy év múlva, már akkor mint tanáromtól. Nem is kérdezett semmit a vizsgán, csak visszaadta a füzetet és kérte az indexemet. Hozzátette persze, hogy nézzem meg, ő miket írt bele, tanuljak, okuljak belőlük, és így folytassam. Hát, aztán folytattam. Halmos Béla: – Zeneszerzést végeztél és komponáltál is, végül népzenetudós lettél, tudós karriert futottál be. A zeneszerzés nem hiányzik?
20
Olsvai Imre: – Úgy éreztem, hogy ott nem rúgok akkor labdába, mert nem vagyok sem olyan termékeny, sem olyan egyéni hangú, bár hát egy-két dolgot megcsináltam, főleg néptánc-kísérő zenéket, vagy a tegnap hallott bicíniumokat, amikről úgy érzem, hogy élmény is köt hozzájuk, tehát azokban jobban meg tudok szólalni. De úgy éreztem, hogy a kutatásban többet tudok tenni, miután kiderült egy-két éven belül, – Járdányi [Járdányi Pál zeneszerző, népzenekutató] meg is mondta a szemembe –, hogy hát én ismerem a fiatalok között a népzenei anyagot a legjobban. Hát, igen, mert átnéztem egy csomó kiadványt. A Népzenekutató Csoportban, ahol a Bartók rendről volt egy külön szekrény, a Kodály rendről szintén és a harmadikat akkor kezdtük Járdányi vezényletével kidolgozni, hát nekem az esti élvezetem az volt, hogy egy-két órára bent maradtam és akkor nézegettem sorjában az anyagot. Csíkvár József [koreográfus, népművelő, Együd Árpád utóda a Somogy Táncegyüttes élén]: – Mi párban voltunk Imrével, folyamatosan együtt gyűjtöttünk. Az érdekel, hogy hogyan teremt kapcsolatot? Végtelenül nyugodt, végtelenül emberszerető, tapintatos. Nagyon nagy szeretettel fogadtak is bennünket, avval mentünk be, tudták, hogy ki mit szeret. Mindjárt itt elárulom, hogy Imrének olyan rántott levest kellett főzni, amiben megmaradtak a csömböllékek, ugye, a gombócok, mert ő azt szerette, s meg volt sértődve, hogy ha az égett kenyérhajat nem adtuk neki, mert azt szerette rágicsálni. Nem is úgy tekintették őt, mint gyűjtőt, hanem mint családtagot. Akárhova mentünk, mindenki úgy is fogadta, mindenki úgy is beszélt vele. Halmos Béla: – Mit tartasz Imre legnagyobb erényének? Csíkvár József: – Az elkötelezettségét. Azt a szívet, amivel a hagyományos kultúrát emeli, viszi magával, ilyen életkorban is erőn felül teljesít. Hihetetlen energiával és nagyon nagy szeretettel, nagyon nagy elkötelezettséggel. Szívvel, lélekkel. Dr. Gyenesei István [politikus, országgyűlési képviselő, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke]: – Ünneplőbe tudja öltöztetni Somogyország is és Olsvai Imre is az embereknek a lelkét, a szívét, azzal a zenével, zenei anyaggal, tánc- és énekanyaggal, amit gyűjtött. S többségét itt gyűjtötte Somogyországban, és most itt, ma este, az ő születésnapját ünnepelve, somogyi menyecskék és emberek bemutatják mindazt a gyűjtést, ami netalántán az itt lévő közönség előtt ma még ismeretlen volt. De csak ma, holnap már nem. És ez az értéke ennek a mai estének. Halmos Béla: – Te nagyon híres ember vagy, úgyis, hogy mozgalmi embereket tanítasz, pávakörökkel foglalkozol, ami nem kifejezetten kutatómunka, hanem népművelői, zenei nevelői. Ezt miért vállaltad?