Page 16

Elhivatottak a végeken – Kóka Rozália rovata

A „vizek városától” az Ontario-tó partjáig Bede-Fazekas Zsolt története – I. rész Január első napjaiban az Egyesült Államokba készülődtem egy zenész kollegámmal. Akkortájt rémítő időjárási hírek érkeztek nap mint nap. Jégviharok, hóhegyek, elképzelhetetlenül nagy hidegek! A Magyar Nemzet valamelyik száma címlapon hozta a befagyott Niagara képét. Hosszasan nézegettem az érdekes jelenséget. Milyen csodálatos, milyen fantasztikus így befagyva is ez a vízesés! Nem gondoltam, hogy alig két hét múlva ott állok majd mellette, és miközben a dermesztő szelek, mint éles kések borotválják az arcomat, borzongva-megigézve bámulom, hogy robajlik alá a mélybe a roppant nagy, jégkásás víztömeg. Chicagóban ért utól a torontói meghívás, hogy menjünk el, tartsunk egy előadást, elvisznek bennünket a Niagarához is! A meghívó személyéről keveset tudtam. Chicagói barátaim szerint „rendes fiú”, magyar nyelvű rádióadást működtet, van egy magyar könyvesboltja is és sok-sok kiváló hazai előadót meghívott már Torontóba. Volt három szabadnapunk, hát, igent mondtunk. A buszpályaudvaron Dancs Rózsa írónő és férje, Telch György nyugalmazott egyetemi tanár vártak bennünket. Egyenesen a Niagarához autóztunk. Mire visszaérkeztünk a városba, a toronycsodákkal ékes Torontó már teljes fényében pompázott. Meghívó házigazdáinkkal csak késő este találkoztunk. Bede-Fazekas Zsolt és felesége, Hortenzia az otthonukban fogadtak. Akárhová tekintettünk a lakásban, katonás rendben magyar könyvek, bakelit- és CD-lemezek, hangkazetták százai, talán ezrei is, sorakoztak a polcokon. A falakon képek, itt-ott szobrok, többnyire a két nagyobb gyermek – mindketten leendő képzőművészek – alkotásai. A nappali szőnyegén egy vár makettje, a hétéves Bubu mindennapi játszó terepe, ahol mellesleg folytatásos képregényeit rajzolgatja. Számos, de inkább írhatnám, hogy számtalan számítógép a lakás minden zugában, az asztalokon. Az esti ismerkedő beszélgetés számomra rövidre sikeredett, a hosszadalmas éjszakai utazás és a mozgalmas nap után hamar kidőltem. Másnap reggel már a Pannónia Könyvesbolt állványain nézegettem, simogattam a sok szép olvasni-hallgatnivalót. Délután múzeum, este előadás a ház hatodik emeletén, a Parameter Klub-ban. Aranyos, lelkes közönség. Azt gondoltam magamban, hogy milyen csodálatos! Ez a fiatalember itt, a messzi idegenben megteremtett a családja és a többi magyar számára egy kis boldog magyar szigetet.

16

„Zsoltika”

Röpke kanadai kirándulásunk emléke hetekig elkísért. Újra és újra felidéztem a csodálatos élményt, szinte ujjongott a szívem: Láttam a Niagarát! A napok gyorsan teltek, sürgősen vissza kellett térnem hétköznapi teendőimhez, de még szerettem volna megnyújtani azt a rövidke, mámoros időt, amit Torontóban átéltem. Esténként Dancs Rózsa könyvét olvasgattam, szombatonként meghallgattam Bede-Fazekas Zsolt magyarnyelvű műsorait a Független Magyar Rádióban. Egyre jobban sajnáltam, hogy az idő rövidsége miatt nem készíthettem velük interjút lapunk számára. Aztán megszületett a nagy ötlet, elvégre a XXI. században élünk! Néhány napja skype-on közel három órát beszélgettem Bede-Fazekas Zsolttal. Íme! * Győrben születtem 1961-ben, Győrben is nőttem fel, a Szabadhegy városrészben laktunk. Az utcánk végén már kezdődtek a fás, erdős területek. Ott volt a préri, ahol indiánosdit játszottunk, a grund, ahol fociztunk. Olyan szabad életünk volt, hogy el se lehet mondani, szabadok voltunk, mint a madár! Nagyon élénk gyerek voltam, az egész gyerekkoromat végigcsatangoltam, sokat lógtam, jöttem-mentem a barátaimmal. Akkoriban azt mondták, hogy rossz gyerek vagyok, de aztán kiderült, hogy ez nem is ros�szaság volt, hanem inkább élénkség. Minden érdekelt, az égvilágon minden!

Nemrégiben az interneten összeakadtam a volt iskolaigazgatómmal, Mészáros Józseffel. Váltottunk néhány levelet, kérdezte, hogy hogyan alakult az életem? Megírtam neki viccesen, hogy milyen rossz gyerek voltam, és hogy mennyi igazgatói intőt adott nekem. Egészen meglepődtem a válaszán: „Nálunk, az iskolában nem volt rossz gyerek. Azok az igazgatói intők, megrovások hozzátartoztak a neveléshez. Azért lettetek ti olyanok, amilyenek lettetek, sikeresek, ügyesek, rátermettek, ilyen jó emberek! A mi iskolánk, a Szabadhegyi József Attila Általános iskola ilyen gyerekeket nevelt.”. Egészen büszke lettem! Hát, hogy van ez? Őszintén éreztem, hogy ő is büszke rám, arra, amit elértem. Több olyan osztálytársam is van, aki sokra vitte az életben. A szüleim mindketten már nyolcvan év fölött járnak. Apám fiatal korában éjjel-nappal dolgozott, kereste a pénzt, hogy el tudjon tartani bennünket. Édesanyám gyakran gyengélkedett, szegénynek állandóan fájt a feje, de azért főzött, mosott, takarított és szépen nevelt bennünket. Hárman vagyunk testvérek, van egy öcsém, Attila és egy húgom, Enikő. Apám mezőgazdász volt, homályosan arra is emlékszem, hogy egy időben tyúkokkal is foglalkozott, egy óriási hodályban rengeteg tyúkot gondozott. Később Kismegyerre költöztünk, nagyon közel laktunk a termelőszövetkezethez. Volt a téesznek gyümölcsöse is, málnása is, savanyító üzeme is, édesapám sokáig ott dolgozott. Nem nagyon jött ki a főnökével, egyszer fogta magát és elment a Győri Vagonés Gépgyárba szivattyúkezelőnek. Simson motorral járt a gyárba. Mindig nagyon sietett haza, mert a gyári munkája mellett nagyban méhészkedett. Letette a szivat�tyúkezelői munkát, azután rohant ki a méhesbe. Az volt az ő igazi szerelme, a természet! Valamikor, réges-régen elkezdett méhészkedni és még ma is vannak méhei, pedig már közel van a nyolcvanötödik évéhez. Annak idején, amikor elérkezett a pörgetés időszaka, akkor ment vele az egész család. Kezdetben oldalkocsis motorral jártunk, aztán sikerült egy kis Trabantot vennünk, akkor meg azzal mentünk. Hosszú-hosszú ideig épült a kismegyeri házunk. Miután beköltöztünk, még sokáig deszkákon jártunk, mert nem volt lebetonozva a konyha. Apám ezeket a munkákat

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2014/2  

A TARTALOMBÓL: Dombi Gábor: „Talán többet tudunk a halálukról, mint az életükről”; Kiss Ferenc: Dongó „saját” népzenéje; Bencze Lászlóné dr....

folkMAGazin 2014/2  

A TARTALOMBÓL: Dombi Gábor: „Talán többet tudunk a halálukról, mint az életükről”; Kiss Ferenc: Dongó „saját” népzenéje; Bencze Lászlóné dr....

Advertisement