{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade.

Page 16

ELHIVATOTTAK A VÉGEKEN – Kóka Rozália rovata

„Pusztinai nagy hegy alatt...” Nyisztor Tinka küzdelmei – II. rész Hogy mit vártam a magyar nyelvű imaórától? Nem tudom pontosan megfogalmazni. Rengeteget hallottam a hosszú küzdelemről, amellyel a pusztinaiak, élükön Nyisztor Tinkával kivívták a jogot, hogy hetente egy órán át, mindenféle papi vagy kántori közreműködés nélkül, anyanyelvükön mondhassák a Miatyánkot és az Üdvözlégyet a templomukban. Most, hogy ott ültem közöttük, s a körülbelül ötven főnyi, leányokból és asszonyokból álló imacsoport mondani kezdte a rózsafüzért, nem fogott el az áhitat. A fiatalok papírról olvasták az imákat. A monoton zsongásból ki-ki hallatszott egyik-másik imádkozónak az idegen akcentusa. A figyelmem egyre elkalandozott. No, lám! Amióta legutoljára itt jártam, a Szent István magyar királyt ábrázoló oltárképre visszafestették a magyar koronát. Évtizedeken át virágcsokor volt az eredeti festményre mázolva, hogy az a fránya korona ne utaljon Szent István magyar király személyére. Inkább legyen Szent István vértanú, ő nem volt magyar! Kérdések sokasága tolongott a fejemben. Miért van ez így évszázadok óta? Kinek jó ez a dühödt magyarellenesség? Az óra elteltével felálltunk, szép csendesen kilépkedtünk a templomból. Én visszatértem Tinka házába, hogy tovább folytassam vele a beszélgetést. Először budapesti egyetemi éveiről kérdeztem. * – Én nagyon nehezen vészeltem át a budapesti egyetemi éveket, mert szinte végig beteg voltam. Akármilyen beteges voltam, nagyon szorgalmasan végeztem a saját dolgaimat, de mindig szem

előtt tartottam a többi csángó fiatal sorsát is. Amint diák lettem, rögtön létrehoztam a Domokos Pál Péter Diák Egyesületet. Annak idején, kis pályázati pénzekből a moldvai csángó diákokkal végigjártuk Magyarországot. „Rugdostam” őket, hogy tanuljanak, járjanak rendesen az iskolába.Annyit pályáztam, hogy tudtam adni nekik egy-egy kis ösztöndíj kiegészítést. A diákjaink akkor már szerte-szét voltak az országban, Szegeden, Debrecenben, Szombathelyen tanultak. Igyekeztem időnként összegyűjteni őket. Amikor diáktalálkozó volt, rengeteg galuskát töltöttem nekik, rengeteg savanyólevest főztem. Telefonáltak, hogy „Tinka, lesz-e galuska?”. [A „galuska” jelentése: szőlőlevélbe töltött húsos rizs.] „Ha igen, jövünk, ha nem, nem.” Mind eljöttek. Nagy teher volt rajtam végig az egyetemi éveim alatt, mert a tanulásban is bizonyítani akartam. És bizonyítottam is. Tizenhárman kezdtük el akkor a tanulmányainkat a néprajz szakon, közülük egyedül én voltam csángó. Egyedül én fejeztem be öt év alatt az egyetemet, senki más. Azután még jött a ráadás. ‘96-ban belekezdtem Budapesten a doktori iskolába, európai etnológiára jelentkeztem és el is végeztem egy év alatt. Majd ‘97-ben felvételiztem egy frankofon doktori iskolába, ennek az iskolának az első központja Bukarestben volt, ott is tanultam egy évig. Bukarestből kiküldtek Nyugatra. Svájcot választottam, mert tudtam, hogy a svájci doktoranduszok Kolozsvárra készülnek terepmunkára. Azzal mentem ki

Nyisztor Tinka édesanyja és édesapja 1983-ban.

16

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2014/1  

A TARTALOMBÓL: Koncz Gergely: A palatkai bőgőzésről; Berán István: Kása Béla zenészképei; Kóka Rozália: Régiek szerelme (Az elcserélt menyas...

folkMAGazin 2014/1  

A TARTALOMBÓL: Koncz Gergely: A palatkai bőgőzésről; Berán István: Kása Béla zenészképei; Kóka Rozália: Régiek szerelme (Az elcserélt menyas...

Advertisement