Page 13

Éva néni is elment?!

Elhunyt a népi kultúra egyik utolsó polihisztora: Szabó Éva

Első pillantásra Szabó Éva életpályája inkább különös, különleges, mint szokványos. Nem mondhatta el magáról, hogy már gyermekkorában magába szívta szülőfaluja vagy valamely erdélyi néprajzi vidék dallamait, s a kicsik táncában belenevelődött mozdulatvilágába. Városi szülöttként, érettségizett lányként könyvelőnek tanult, a számok, az adathalmazok világában lett járatos, s lehetett volna „úrilány”, távol élve testileg-lelkileg a népi kultúrától, mint annyi sokan nemzedéktársai közül az 1950-es években. Ám azzal, hogy beiratkozott a marosvásárhelyi Népi Művészeti Iskola néptánc szakára, a népi kultúrához kívülről közeledő fiatal családanyában átrendeződtek az értékek, s amit társainak jó része divatból, hobbiból kezdett gyakorolni, ő abba beleszeretett, és abban találta meg élete értelmét. Mert mi mással magyarázható, hogy néhány év leforgása alatt a különböző vidékekről jött, a hiteles néptánco-

kat ismerő diáktársaitól és tanáraitól annyira magáévá formálta az erdélyi néptáncokat, hogy tanítani is kezdte, hamarosan tánctanár lett egykori iskolájában. Ettől kezdve, az 1970-es évek elejétől mindennek részese, ami a hazai néptáncmozgalomban történt: szervezője, koreográfusa a televízió Kaláka műsorainak, táncos találkozóknak, segíti az induló táncházakat, s közben tanul, figyel, elmélyíti táncfolklorisztikai ismereteit. Bejárta azt az utat, amit a magyar néptánckultúra az '50-es évektől a '80as évekig megtett: a fentről irányított felszínestől az autentikus néptánc felfedezéséig és a néptáncnak a nemzeti önkifejezés részévé válásáig. Ekként értelmezve, Szabó Éva pályája a szolgáló, az alulról építkező értelmiségi pályája a legnehezebb időkben, sok erdélyi pályatársakéhoz hasonló. Abban az értelemben is hasonló, hogy az ő napjai, táncpedagógusi munkanapjai is meg voltak számlálva. A ’80-as évek közepén eltávolították tanári állásából, s már-már azon volt, hogy egy csendes kalotaszegi búvóhelyen vészelje át a nehéz időket. Ekkori kényszerhelyzetében kezdte tanulmányozni a kalotaszegi varrottasokat, hímzéseket, gyűjteni a mintákat, és a népművészeti hagyományokat tisztelve újraalkotta azokat, népi iparművészként is rangot vívott ki a szakma és a nagyközönség körében. Szabó Éva a civil életben „munka-nélküliként” érte meg az 1989-es változásokat, majd gyorsan nyugdíjazták. De láss csodát: szakmai pályája ezután ívelt a magasba. Az új lehetőségekkel élve, férjével, Szabó György Pál tanár úrral megálmodták és életre keltették a Gyöngykoszorú népzene- és néptánctalálkozókat. Az elsőre 1991 áprilisában került sor, s azóta minden közép-erdélyi néprajzi vidék és szinte minden település megmutatkozott ha-

gyományos táncaival, zenéjével, dokumentálásra, gyűjtésre, tanulmányozásra érdemes tánckultúrájával. Szabó Éva mindezt meg is tette: páratlan filmes dokumentációt állított össze a kutatás számára. De legalább ennyire fontos a Gyöngykoszorú-találkozók közművelődési és pedagógiai jelentősége. A húsz éve tartó Gyöngykoszorú-virágzásban, ahol kiváló táncoktatók dolgoznak, több száz városi és falusi fiatal találta és találja örömét az erdélyi néptáncokban. S hogy a jövőben is legyen kivel dolgozzanak, legyen kit táncra tanítani, alig lehetne felsorolni, hogy Szabó Éva hol, melyik iskolában, óvodában tanította a néptáncot, szervezett a gyermekeknek pünkösdi gyermek Gyöngykoszorút, „Megy a gyűrű” népi gyermekjáték-találkozót. De nem csak a gyermekeket, a tanítókat is tanítani kell, hogyan szóljon hitelesen ajkukról a népdal, hogyan tanítsák meg varrni, hímezni tanítványaikat. Szabó Éva ezt tette szinte két évtizedig a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskolán, visszanyerve tanári rangját. Az alsó-sófalvi születésű Kacsó András, a kiváló táncmester, táncpedagógus, a népi kultúra polihisztora, akit e sorok írójának mint szomszédfalusi fiatalnak volt szerencséje életében ismernie és tisztelnie, bizonyára örült az égi táncos mezőkön, amikor két évvel ezelőtt megtudta, hogy az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kacsó András-díjas kitüntetettje Szabó Éva marosvásárhelyi néptáncos, néptánc-népzenegyűjtő, táncpedagógus és népi iparművész, népművelő, egyszóval a népi kultúra polihisztora lett; és mindannyian örültünk, hogy a tavaly magas állami kitüntetésben is részesült. Mindjárt egy hónapja, hogy Éva néni is az égi táncos-varrottas mezőkről figyel ránk. Buzdít, ötletet ötletre halmoz, és dorgál is, ha megérdemeljük. Egyszóval: itt maradt, itt marad velünk. Barabás László (www.e-nepujsag.ro, 2014. január 8.)

Keresem a szót... Felhívás

Az elmúlt egy-két évben fesztiválokon és beszélgetéseken nagyon gyakran merült fel a Martin György Néptáncszövetség mint vitatéma és jellemzően negatív vélemények és kritikák kapcsolódtak hozzá. Felhívásom célja, hogy összegyűjtsem a Szövetségről megfogalmazott véleményeket és kiderítsem, mi az oka ennek a negatív attitűdnek. A felmerülő kritikai vélemények bemutatásával szeretnék segíteni a Szövetségnek abban, hogy nagyobb közmegelégedéssel végezze munkáját. Természetesen azok véleményére is kíváncsi vagyok, akik az elégedettségüknek szeretnének hangot adni, mert mindenki véleménye számít. Az „Az a vélemé-

nyem a Martin Szövetségről, hogy...” kezdetű leveleket az attilatompa@gmail.com címre várom 2014. március 10éig. A hozzászólásokat a folkMAGazinban szeretném megjelentetni szerkesztett formában. Az emailban tüntessétek fel, hogy hol táncoltok, illetve melyik együttest vezetitek. Jelezzétek egyértelműen azt is, vállaljátok-e, hogy névvel idézzek tőletek. A magam részéről ennek jobban örülnék. Azt kérem még, hogy azoknak is szóljatok erről a felhívásról, akik esetleg nem olvassák rendszeresen a folkMAGazint! Köszönettel: Tompa Attila

13

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2014/1  

A TARTALOMBÓL: Koncz Gergely: A palatkai bőgőzésről; Berán István: Kása Béla zenészképei; Kóka Rozália: Régiek szerelme (Az elcserélt menyas...

folkMAGazin 2014/1  

A TARTALOMBÓL: Koncz Gergely: A palatkai bőgőzésről; Berán István: Kása Béla zenészképei; Kóka Rozália: Régiek szerelme (Az elcserélt menyas...

Advertisement