Page 47

Ünnepelni! A Művészetek Palotájában 2008. január 18-án rendeztük meg első alkalommal A népzene ünnepét, abból az alkalomból, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen népzenei tanszék indult. Úgy gondoltuk akkor, hogy arra a rendezvénysorozatra, amely Kodály Zoltán születésének 125. évfordulójához kötődött, a koronát tette fel a tanszéken megkezdődő munka, hiszen ez az a fejlemény, amely a pedagógus Kodály szellemiségével a legmélyebben azonosul. És hogy minél nagyobb figyelmet kapjon, egy olyan gálaműsort állítottunk össze, „amelynek fókuszában – Bartók és Kodály munkássága nyomán – a népzene és a műzene kapcsolata áll, olyan fellépőkkel, akik eddig is igen sokat tettek a műfajok közötti határok átjárhatóságáért”. Aznap este a Sebő együttes, a Muzsikás, Jandó Jenő, a Vujicsics együttes, az Etnofon Zenei Társulás, Sebestyén Márta, a Söndörgő együttes, Palya Bea, Herczku Ágnes, Bognár Szilvia, Szalóki Ági, Balogh Kálmán és a Parno Graszt lépett fel. Ezt a korántsem távoli múltat azért kívántuk ide idézni, mert gyakran halljuk, hogy az azóta évről évre megrendezett gálaműsor tartalma és címe nem felel meg egymásnak. Sarkítva: nem feltétlenül népzenét játszanak az előadói. Ha úgy tetszik, ez tényleg így van. De miért kéne mindnyájuknak azt játszania? Hiszen – mint fentebb olvasható volt – szervezőként már az első pillanattól kezdve a népzene és a műzene kapcsolatainak, ha úgy tetszik, a hazai világzene birodalmának a feltérképezésére törekedtünk. Amelybe az autentikus előadás, az autonóm népzenei feldolgozás, valamint a népzenétől ihletett műzene egyaránt belefér. „Egyaránt” és „belefér”. Számunkra mélyen figyelemre méltó, sőt kulcsfontosságú ez a két szó. De engedelmükkel tovább lépnénk. Azt gondoljuk ugyanis, hogy – patetikus felhangja dacára – éppen azért jó cím A népzene ünnepe, mert számos jelentéssel bír. Számunkra ugyanis a népzene ünnepét jelenti az is, hogy egyre több pop-, rock- és dzsessz-zenész kerül a hatása alá; hogy újra beindultak a tehetségkutató programok; hogy a paraszti kultúrától elszakadva, a városi életmódban is megtalálja a helyét ez a hagyomány; hogy töretlenül népszerű a táncházmozgalom; hogy a gazdasági válság és a lemezipar megrendülése ellenére újabb és újabb folkzenekarok tűnnek fel; vagy hogy a Most múlik pontosan című Quimby-számot feldolgozva – tizenegymilliós rákattintással – már-már valamiféle „himnuszt” teremtett a Csík zenekar. Vagy hogy az európai világzenei rádiósok 2013-as összesítésében Lajkó Félix Mező című albuma az ötödik helyen végzett, vagyis az ötödik leggyakrabban forgatott album volt Európában. És folytathatnánk még. Annyi minden adódik ünnepelni...! Persze, a minőségből, a hitelességből, az elkötelezettségből nem engedünk. Így keressük a lehetőségeket arra, hogy minél szélesebb körben örömet, élményt szerezzünk. Újdonság például, hogy 2014. január 18-án már délután négytől – ingyenes családi programokkal – várjuk a nagyérdeműt. Lesz abban fotókiállítás, a közönség bevonásával népi mesterségek és játékok bemutatása, népi viseletben fotózkodás, és táncház rogyásig. Ami pedig a gálaműsort illeti, az éppen olyan sokszínűnek és magával ragadónak ígérkezik, mint amilyen a magyar nép- és világzene. Hiszen míg a Poros együttes és a FolkEmbassy az autentikus hangvétellel jeleskedik, a Kerekes Band ethno funkba oltja a gyimesi és moldvai dallamokat. Szokolay Dongó Balázs és Fassang László duója nemcsak felülemelkedik a népzene és a klasszikus zene közötti határon, de önfeledt improvizációival egy új világot is teremt. A Karaván Família és Balogh Kálmán triója flamencóval, orosz cigánydalokkal, balkáni dallamokkal és manouche dzsesszel szövi át a magyar cigányzenei hagyományt; a Dina együttes pedig a szefárd zsidó dalokat díszíti magyar motívumokkal. És végül – de nem utolsósorban – a magyarországi délszláv hagyomány legrangosabb képviselője, a Vujicsics együttes lesz hallható, amely negyven éves jubileumát ünnepli 2014-ben. Ünnep az ünnepben, ritka alkalom. Lőkös Csaba, Marton László Távolodó (szervezők)

1

2

3

A népzene ünnepe

Művészetek Palotája, 2014. január 18. Délután négy órától ingyenes családi programok az előcsarnokban: Kása Béla fotókiállítása (Berán István megnyitójával); utána népművészeti bemutatók és játékok (szőnyegszövés, hajfonatok készítése, ördöglakat); Kádár Ferkó Fotószínháza (melyben a látogatókról fotók készülnek népi viseletben és környezetben); magyar és délszláv táncház az Ádám István Emlékzenekarral és a Meselia együttessel. Este fél nyolctól gálakoncert a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, fellép a Poros, a FolkEmbassy, a Kerekes Band [1], Fassang László és Szokolay Dongó Balázs duója, a Gipsy Reunion (Karaván Família és Balogh Kálmán Trió), a Dina [2] és a Vujicsics együttes [3].

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2013/6  

A TARTALOMBÓL: Morvay Judit - Tompos Krisztina: „Egymásra, apránként”; Bolya Mátyás: Meghalt Mandache Aurel moldvai hegedűs; Móra Ferenc: Sz...

folkMAGazin 2013/6  

A TARTALOMBÓL: Morvay Judit - Tompos Krisztina: „Egymásra, apránként”; Bolya Mátyás: Meghalt Mandache Aurel moldvai hegedűs; Móra Ferenc: Sz...

Advertisement