Page 29

kor emberileg minden besötétedett számomra, nem találtam helyemet sem a világban, sem a színpadon, s nem láttam a kiutat sem, Isten utánam nyúló szeretetét éreztem abban, hogy egyik napról a másikra teljes fordulatot vehetett az életem.” Dr. Erdélyi Zsuzsanna, a néprajztudományok fejedelemasszonya meghívta, hogy legyen előadásainak állandó közreműködője. Ettől kezdve tizenöt esztendőn át volt az Európa-díjas etnográfus oldalán a magyar népköltészet legarchaikusabb imáinak, népénekeinek, nyelvemlékeinek hiteles tolmácsolója. Erdélyi Zsuzsanna így idézte fel közös szerepléseik emlékét Ferencz Éva Magyar Örökség-díjra való felterjesztésében: „S mi Ferencz Évával, mint a középkor vándor igricei, lantpengető rapszodoszai jártuk az országot, s mindenhová elmentünk, ahová hívtak minket, ahol igény volt szép szóra, égi hangra, a kereszt fényére vagy Mária könnyeire. Nagy volt az igény. Mert rengeteg helyre hívtak. Idehaza éppen úgy, mint külországi magyar körökbe. Székesegyházakba és jéghideg kicsi templomokba, pompás palotákba és rogyadozó, gyertyával megvilágított művelődési házakba. Tudományos intézményekbe, akadémiákra, főiskolákra és falusi elemikbe.”. Erről az időszakról Ferencz Éva így vallott: „A vallásos néphagyomány világában végre megtaláltam a helyem, itt éltem át a legtisztább és legőszintébb művészi békességet.”. Férje támogatásával sorra jelentek meg lemezei: Világ váltságáért (1998), Idvezlégy, Bódog Szent István királ’! (2000), Tündérvilág (2002), Testi-lelki kenyerünk (2003), Szót mond a Fiúisten (2006). Jótékonysági műsorok sokaságát mutatta be templomokban, művelődési házakban, helyi és országos eseményeken. Keresztény és nemzeti ünnepségek állandó meghívottja volt. Fáradozásait különböző elismerésekkel köszönte meg a világ: Magyar Örökség-díj, A Magyar Kultúra Lovagja, a Széchenyi Társaság díja, Tinódi-lant díj, Klebelsberg Kuno-díj, II. Kerületért Emlékérem. Ugyancsak Erdélyi Zsuzsanna írta róla: „Az imádkozó, zsolozsmázó, Máriát tisztelő elődök hite, a határőrzésre rendelt székely fölmenők hazaszeretete hitelesíti Ferencz Éva előadó-művészetét. A kereszténységbe ágyazott nemzeti érzése révén úgy idézte a hittel átélt-átvészelt magyar múltat, hogy a jelen, sőt a jövő nemzedékének is fölmutatja a krisztusi fénynek és a »Boldogasszony Szűz Mária Édesanyánknak« védelmező erejét, fölvillantva ezzel újabb ezer év távlatát.”. Nyugodjék békében! Kóka Rozália Elhangzott a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület megemlékezésén, 2013. november 6-án. Fotó: Sólyom László, 2005.

FELÜTÉS Jávorszky Béla Szilárd: Muzsikás 40 Kossuth Kiadó, Budapest, 2013.

T

avaly töltötte be a negyvenet a szűk, fővárosi értelmiségi kezdeményezésként induló, ma világszerte százezreket vonzó táncházmozgalom (lásd: A magyar folk története, Kossuth Kiadó, 2013), idén pedig ugyanezt a szép kort érte meg a „népzenei újhullám” egyik legfontosabb oszlopának számító Muzsikás együttes. Az a zenekar, amelynek tagjai a kezdetektől az eredeti parasztzene művelőitől („a muzsikásoktól”) igyekeztek eltanulni, ellesni a hiteles zenélési módot. S akik azóta a világ legpatinásabb koncerttermeibe juttatták el a magyar népzene szépségét, hírét, erejét. Hogy az elmúlt negyven évben ennyire kiemelkedtek a magyar mezőnyből, annak oka számos és összetett. Egyrészt volt honnan meríteniük, hisz a tagok családi hátterében roppant komoly szellemi erők álltak. Másrészt rendkívül tudatosan állították össze műsoraikat, keresték meg az „üzenethez” a megfelelő zenei környezetet. Többek között olyan korszakos „folkslágereket” jegyezve, mint az Indulj el egy úton, a Hulljatok, levelek, a Hidegen fújnak a szelek vagy az Azt gondoltam, eső esik. Az együttes sikeréhez pedig zenei tehetségük mellett nyilván az is hozzájárult, hogy mindannyian jól beszélnek idegen nyelveket, Hamar Dániel pedig kitűnő szóvivő. S ha egyénileg esetleg akadtak is náluk jobb zenészek, csapaterőben verhetetlenek. Abban ugyanis, hogy a Muzsikás ilyen hoszszú távon, ekkora magasságokat járhasson

be, minden tagnak megvolt a maga egyéni és pótolhatatlan szerepe. Az elmúlt negyven évben számos területen „törtek utat”. 1973 őszén az FMH-ban indított, tánctanítással egybekötött táncházuk később etalonná vált. Koncertszámaikban merészen házasítottak tudományosan nem összeillő szövegeket és dallamokat. A revival mozgalomból elsőként jegyezhettek tisztán népzenei nagylemezt. Javarészt ők kísérletezték ki, miként lehet a színpadon népzenét hatásosan előadni. Mi több, konferálásokkal, rövid magyarázatokkal – ha kell, szofisztikált show-val – a közönséghez közelebb vinni azt. Velük történt meg elsőként, hogy megfordult a szerep: nem ők kísérték a táncosokat, hanem az ő számaikból született egész estés, néptáncos koreográfia. A magyar népzenét külföldön az elsők között ismertették és szerettették meg a nem magyar anyanyelvűekkel. A nyolcvanas évek második felétől Európa- és Amerika-szerte forgalmazták nagylemezeiket. A világ számos komolyzenei szentélyében általuk szólalt meg elsőként magyar népzene. Nem véletlen hát, hogy 1999-ben – a revival mozgalomból elsőként – megkapták a Kossuth-díjat. 2008-ban pedig – első európai zenekarként – a legrangosabb nemzetközi világzenei elismerést, a WOMEX Díjat. Ez a könyv tehát az ő történetük. Élményeket felidézve, fotókkal, adatokkal tarkítva. (Jávorszky Béla Szilárd)

29

folkMAGazin 2013/6  

A TARTALOMBÓL: Morvay Judit - Tompos Krisztina: „Egymásra, apránként”; Bolya Mátyás: Meghalt Mandache Aurel moldvai hegedűs; Móra Ferenc: Sz...

folkMAGazin 2013/6  

A TARTALOMBÓL: Morvay Judit - Tompos Krisztina: „Egymásra, apránként”; Bolya Mátyás: Meghalt Mandache Aurel moldvai hegedűs; Móra Ferenc: Sz...

Advertisement