{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade.

Page 18

ELHIVATOTTAK A VÉGEKEN – Kóka Rozália rovata

„Pusztinai nagy hegy alatt...” Nyisztor Tinka küzdelmei – I. rész Október 20-án, a Petrás Incze János emlékév alkalmából a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület nyolc tagjával Pusztinába is ellátogattunk. A tudós szerzetes 1839 és 1842 között ebben a faluban kezdte meg a lelkipásztori szolgálatát. Elsőként valamennyiünk kedves ismerőse, jó barátja, dr. Nyisztor Tinka néprajzkutató házához hajtattunk. Benyomultunk a kedves, virágos udvarra, majd egy kortyocska üdvözlő szíverősítő elfogyasztása után Tinka ismertette a legfiatalabb, mindössze kétszázötven esztendős csángómagyar falu, Pusztina történetét, nevezetességeit. Hamarosan betessékelt bennünket a házába, ahol színesen, szakszerűen bemutatta a textilgyűjteményét, amelynek darabjai szinte kivétel nélkül az édesanyjáról maradtak rá. Gyönyörű sárga és fehér hernyóselyem fátyolkendők, hímes ingek, katrincák kerültek elő a ládából. A mennyezetről lelógó rudakon színes kasmír kendők sokasága pompázott. Ezeket még Tinka nagyapja – aki olykor Kisinyovig is elfuvarozott – hozta a lányának. Tinka szinte darabonként elmesélte a tárgyak történetét, s mi ámuldozva hallgattuk. * – Itt majdnem minden az édesanyám keze munkája. Nincsenek vásárolt tárgyaim. Itt szoktam bemutatni a vendégeimnek a moldvai népművészet darabjait. Van egy kedvenc tárgyam, rekonstruált darab. Úgynevezett főkötő vagy csepesz. Ha az ember komolyan kezd foglalkozni a tárgyakkal, azok tényleg megszólalnak, legyen az szőttes vagy akármi más. Ezt a főkötőt csak azok a csángók hordják, akiknek elődei későn, a XVIII. században jöttek be Moldvába.

A ruhadarab Párizsból származott át Bécsbe, az udvarhölgyek viselték. Mivel Székelyföld is a Monarchiához tartozott egy időben, elterjedt a parasztok körében is. A XVIII. században a Székelyföldön már hordták. A pusztinaiak ősei hozták magukkal, akik a Madéfalvi veszedelemkor jöttek át Moldvába. Ez nagyon értékes tárgy volt, sajnos minden öregasszony ragaszkodott hozzá, hogy abban temessék el. Nyilván azért tekintették olyan értékesnek, mert egy magasabb kultúrához tartozott. Ugye, mindenki fölfelé vágyik. Volt egy jó kis történetem ezzel a csepesszel. Meghívtak Bukarestbe tojást írni a falumúzeumba, mint népművészt. Én bizony vittem a főkötőmet, felvettem. Ott írogattam a tojásaimat, vittem vagy kétszáz darabot. Nem nagyon mentek el, de a múzeumból azért felfigyeltek rám és mindenki hozzám jött filmezni. Az én tojásaimon régi, eredeti minták voltak. Ezzel én is tisztában voltam, nem akármivel mentem Bukarestbe. Egyszer csak megjelent az igazgatóasszony, hogy készítsen velem interjút. Elment a híre, hogy van itt egy moldvai nő és olyan fejviseletben van, amilyen nincs is Moldvában. Jött az igazgatónő, azt mondja nekem: „Mit visel maga?”. „Főkötőt.” „Honnan jött?” „ Moldvából, Pusztinából vagyok.” „Hát, ott ilyen nincs.” „Hogyne lenne! Hát akkor én hogy lennék benne? De, van!” Nem árultam el neki első percben, hogy én szakképzett néprajzos vagyok, hadd egye a fene! Amikor már nagyon ki akart okosítani, hogy tudjuk, a csángók románok, mondtam neki: „Ha ön így kezd

Nyisztor Tinka és családja a házuk előtt a ‘60-as évek közepén...

18

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2013/6  

A TARTALOMBÓL: Morvay Judit - Tompos Krisztina: „Egymásra, apránként”; Bolya Mátyás: Meghalt Mandache Aurel moldvai hegedűs; Móra Ferenc: Sz...

folkMAGazin 2013/6  

A TARTALOMBÓL: Morvay Judit - Tompos Krisztina: „Egymásra, apránként”; Bolya Mátyás: Meghalt Mandache Aurel moldvai hegedűs; Móra Ferenc: Sz...

Advertisement