a product message image
{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade

Page 32

SZÉKI DEKAMERON

K OCSIS R ÓZSI

HAGYATÉKÁBÓL

Fiatal, bolondos szerelem – Gyere, menjünk itt né’, a Kis úr sikátorján le, itt háha nem látnok sokan, s menjünk végig a temető alatt, de ereszd el a kezemet igazán na, ’sze mingyár szóba keveredünk! Tudtam, hogy végem van. Velünk szembe jött két öregebb aszszany. – Hát, tük lelkeim, hol voltatak? – Táncolni. – S ott is háltatok? – kérdezte nagy csudáson. – Na, egy csepp esze sincsen a szüleiteknek se, hogy elhagynak, aztán kézenfogva jártok. Nincs most a lejányoknak szégyene. Na, még fényes nappal büzölgetik egymást. Nappal kiséri haza a fiju! Ki látott még ilyet?! Ez a két asszany megállott, s úgy fútták a magukét.

32

Megérkeztünk. Apám az udvaron állot, egy nagy csinált szivar a szájába. – Na, gyertek, gyertek bé! Te is, Márton fijam! Gyere, na! Én már elköszöntem Mártontól, nem akartam, hogy bejöjjen. De mégis bejött az apám hívására. Anyám a kemencén puszkát kecert. – Tudtam, hogy jöttek, hallottam az autó zúgását, s hamar belétettem a puliszkalisztet. Na, gyertek, egyetek récemájjal puszkát! Két leján jött nálunk. – Rózsi néni, legyen ked olyan jó, rajzoljan ked le egy pár párnacsupat tulipántosan. „Ez is most kell idejüjjen!” – haragudtam, s kipirulva ettem. Fel nem níztem volna egy világért, pedig jól ismertem a két nálomnál fiatalabb lejánt. Nem konfirmáltak még, de úgy táncolnak minden párba, verik le a helyet. De kell igyekezzünk a firhezmenetellel, mert a sok fijatal leján kitúr a helyünkből. Egy kicsit restelkedtem, de felnéztem kacagva rájuk. – Há’, te firhez mentél? – kérdezte az egyik csudásan. – Vagy hogy-hogy? – ezzel köszöntek s elmentek. Ebbül aztán kikerült egy nagy pletykaság, hogy még fényes nappal is ott van nálunk a fiju, de ott is eszik, s együtt háltunk Kolozsvárt. Meg hogy igen fogjuk a fijukat, nincs nyugtuk, mint aki meg van kuruzsolva, belé van bolondulva, béhálóztam üket a mézes-mázos szavaimmal. Az ilyen leján nem lehet becsületes egy percig se, aki úgy vihog a fijuknak. A leján úgy szép, ha nem örökké vigyorog. A múltkor egy asszony jött nálunk, hogy ezt mondta, hogy azt mondta, ü mondta. – Ha már mondja, hát mondja! – felelte anyám. – Nem akarok pletykaságba kerülni, de azt izente a fiju anyja, hogy az a zöld inges Kocsis Márton lejánya neki sose kell. „Ott laknak a bikalyukba a patak szílin!” De ük a Nagy utcán laknak. Az ü fija különb lejánt érdemel. Aztán, ha valami szépség lenne benne! „Kicsi göcs, mondtam én a fijamnak, hogy ide ne hozza! Akármilyen rossz lenne a budink, érte nem csinálnék újat!” Jött a Mari testvirem, akik Forrószeg végén laknak. – Na, hallja ke’! Mindenki röhögi a fiju anyját. Elnevezte Rózsit rojtikának. Rojtos, bojtos, kicsi Kocsis Rózsinak – feltüzelve mondta a testvérem. – Hibásak ketek, miért kell behívni fényes nappal, s még meg is etetni?! – Ha engem nem állhat az anyja, ne beszéljenek vele ketek sem! – mondtam.

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2013/5  

A TARTALOMBÓL: Kiss Ferenc: „Isten teremtette a betyárokat”; Részletek Kiss Ferenc Naplójából; Vas János Panyiga: Régi cigány szótárak...; S...

folkMAGazin 2013/5  

A TARTALOMBÓL: Kiss Ferenc: „Isten teremtette a betyárokat”; Részletek Kiss Ferenc Naplójából; Vas János Panyiga: Régi cigány szótárak...; S...

Advertisement