Page 37

bírják, mint hogy rákötik a farkára a pányváskötelet, s az egyik bojtár a vedret húzza, a másik meg alulról a gémet rántja. Van aztán veszekedés és néha verekedés is a bojtárok között. A vízhúzás próbára teszi, ki a keményebb legény, és ha valamelyik ki akarja magát húzni, vagy pedig nem bírja, a többiek kimacerálják. Néha még meg is szöktetik egyiket-másikat. Azért szeretik a számadók, ha a bojtárnak jószága van, mert akkor nehezebben mozdul, és többet tűr. A semmitlen ember magára kapja a szűrét, nyakába a karikást, kezébe a botot, és már megyen is. Amikor már idáig jut a jószág, amikor már éhezik, akkor aztán megszaporodik a pásztor baja éjjel is. Még a Nagyhortobágyon, ahol végtelen a legelő és a jószág, a szemével se lát vetett takarmányt, nemhogy a szagát érezné, ott csak megjárja. Az ottani jószág beleszokik a csendes éhezésbe, s ha már egyszer összeszűkült a bendője, kevéssel beéri. Egy-két kényes, zabon nevelt csikó megteszi, hogy hazaszökik a tanyára, de a marhák nemigen mozdulnak még akkor sem, ha már a földet rágják. De bizony az újvárosi kisebb legelőkön, ahol zöldellő vetések, száradó sarjú, lucerna, bükköny vagy csalamádé szagát viszi a szél a jószág orrába, nem fekhetik a földre a pásztor. Aki itt nem úgy alszik, mint a nyúl a bokorban, annak kevés lesz a bére a károk kifizetésére. Mert a jószágok közt nemcsak finnyásak, hanem hihetetlenül ravaszok is akadnak. Az emberi társadalom tolvajai sem különbek. Hiába rak jó szavú kolompot a gulyás a pákász tehénre, az hajnalonként meg-megpróbálja, hogy nem nyomta-e el a harmat a szúnyogokkal együtt a pásztort és a kutyáját is.

Felkél a ravasz (különösen tehenek közt vannak nagyon bitangok), közömbösen nyújtózkodik, botorkál a többi közt, a földön szaglál és fitet, mintha másik helyet keresne, ahová lefeküdjön, most már a másik oldalára. Így lassan addig kerülgeti a fekvő teheneket, hogy kijjebb kerül a gulya szélére. És rendesen arra a szélére, amerről nem fekszik a gulyás. A gulyás ugyanis mindig azon az oldalon heveredik le, amerről a szél fúj, mert nyári időben a jószág mindig szélnek indul. Ősszel-tavasszal meg fordítva: szél alá. Nyáron azért megy szélnek, mert melege van, és kell neki a friss levegő, meg aztán a legyeket, szúnyogokat a szél hajtja a ló orráról a fara felé, ősszel meg azért megy a szél alá, mert fázik. A ravasz tehén hát kilesi, hogy hol fekszik a pásztor, és kipróbálja, nem ébred-e. Ha rákiált a gulyás, vagy ráuszítja a kutyát, akkor visszahúzódik a többi közé, és lefekszik, vagy állva kérődzni kezd. Ha nem szólnak rá, akkor elindul a tilosba, a köles, csalamádé, tengeri vagy lucerna felé. A kolomp ugyan zajt csinálhatna, de van olyan ügyes tehén, amelyik úgy el tud menni, hogy alig billen egyet-kettőt a kolomp ütője. Kinyújtja a nyakát, és óvatosan, mereven kihúzott nyakkal elmegyen. A szegény gulyás sokszor csak hajnali indításkor (ez mindig akkor van, mikor a pacsirta megszólal) veszi észre, hogy hiányzik a bitang, mert ha nem is látja a sötétben, de hallja, hogy hiányzik az az egy kolomp. Ha meg nem jut kolomp a tolvajra, akkor észre se veszi. Mert van olyan okos jószág, amelyik, ha tilosban jóllakott, óvatosan visszaszökik a hajnali sötétségben legelésző gulyába... (In: Veres Péter Válogatott művei, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1973)

Féja Géza és Veres Péter az 1943-as budapesti könyvnapon (Forrás: Püski Kiadó)

37

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2013/4  

A TARTALOMBÓL: Tüskés Tünde: Valóság és lelkiség; Halmos Béla búcsúztatása; Diószegi László: Paprikás kalács Washingtonban; Grozdits Károly:...

folkMAGazin 2013/4  

A TARTALOMBÓL: Tüskés Tünde: Valóság és lelkiség; Halmos Béla búcsúztatása; Diószegi László: Paprikás kalács Washingtonban; Grozdits Károly:...

Advertisement