Page 31

tél folyton. Na, ez fog hiányozni. Hogy nem írsz több verset, hogy nem mondod többé, igyunk meg valamit, hogy nem fogsz mesélni többet arról, ahogyan látod a világot, s szavalni sem fogsz... Mondtad, mennyire szereted József Attilát és Szilágyit, most bocs, csak a két öngyilkos jut eszembe hirtelen a számtalan költő közül, akiktől gyakran idéztél, olykor hosszú perceken át. Azt gondoltam, nem ezért példaképek. Bár költőként példaképekre aligha volt szükséged, hisz te magad is az vagy. Méltóságból jelesre vizsgáztál, ahogyan elfogadtad, hogy két kultúra kivetettje légy, cigányként magyar, magyar költő, ráadásul a kortárs legjobbak közül. S következetesen méltósággal vállaltad, hogy a művészet az egyetlen járható út az etnicitás zsákutcáiban; s vállaltad, ami a saját törzsedben az ellehetetlenedés biztos útja volt: hogy a gádzsók barátja vagy. Mégis ez a méltóság volt fontos a számodra, az útkeresés, a hit – mely, meggyőződéssel mondom, bizonyára mélyebb bármelyikün-

kénél – és az, hogy a szépség, amely lételemed volt, örökké épüljön tovább. Mondom, megértelek. A végén is – amikor te magad gondoltad, hogy vége – méltósággal léptél ki a történetből, a mítoszból, amelyet te írtál, alakítottál eddig, s amelyről most úgy gondoltad, folytassa más. Ha tudja. Nem fogja tudni. A tieid ezt sem fogják megérteni, hisz nálatok ritka bűn az öngyilkosság. De ha vigasztal, mi sem fogjuk megérteni teljesen. Ez van. Ezt üzenjük neked, mi, akik itt Gyergyóalfaluban nagyon szerettünk, a tanítványaim, akik hosszú tudományos dolgozatokat készítettek a költészetedről, akik örömmel vártak, hogy évente egyszer bár beugorj egy magyarórára, vagy lássanak a fesztiválunk színpadán.” Farkas Wellmann Endre (Magyar Nemzet Magazin 2013. július 13. – fotó: Gergely Tamás)

ELHATÁROLÓDÁS

ÚJ MÁJUS

Távolra hullva a csóktól, a Nőtől, A föld tenyerén pihenek. Rongyokba csavart, néma sorsom Isten kegyelmét vedli le. Minden egy néma, halk kiáltás. Az éj a Napba menekül. Nyomja már negyven év a vállam. Mégis mért vagyok egyedül? Múltam süket jelenjén átpeng Zord telek harcos nyomora. A szél fúj, és önmagát fújja az elmúlás pora.

Így van szavam szívén a halk, Zengő imám, ha nem zavar: Bádogos iparos vagyok, ám amikor fojtogató gondolatok vernek pofon; Nem ez vagyok.

...... Csak tegnap jöttem rá, hogy egy kerek kő is tudja gurítani önmagát. CSÖND MEGÜLTE Csönd megülte holnapunkat. Piszkos rongy-cafat. Tisztítja bennem a múltat, Szélcsend-áradat. Isten arcán komoly-kínok Lassan vedlenek. Bűnjeit egy társadalom, Némán vedli le. Híven őrzött rongyaiban Hazugság fogan. Éhes fogán metsző kések: Csóktalan szavak.

Rég elmerült és önfeledt eszmémben még felfigyelek. Mint rossz gyerek, ki csíntalan, Kit nem zavar a zűrzavar. Mint az, ki siratásait, Az énje némaságain fel-felzokog. Olykor magamra ébredek. Fölkavarnak a reggelek. Jajgat a Nap, úgy érezem. S pihenő csöndje a magánynak reám kiált: Ember vagyok és nem cigány. Megjegyzés: (A cigány szó embertelent jelent) FIAMNAK, RÓBERTNEK Barna szemedben fénytükör, Egy rossz érzelmen átesett. Arcodon piros-pirkadat, Miért sírsz kedves gyermekem? Énemből lopott csönddarab Kinek a tisztásán maradsz? Szél fúj, átfúrja énedet. Maradj velem a tűz megett. Csöndem maradt darabjaként, A vágy dúdolja énekét. Odakint porzó hó szitál... És megfagyott egy kődarab.

31

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2013/4  

A TARTALOMBÓL: Tüskés Tünde: Valóság és lelkiség; Halmos Béla búcsúztatása; Diószegi László: Paprikás kalács Washingtonban; Grozdits Károly:...

folkMAGazin 2013/4  

A TARTALOMBÓL: Tüskés Tünde: Valóság és lelkiség; Halmos Béla búcsúztatása; Diószegi László: Paprikás kalács Washingtonban; Grozdits Károly:...

Advertisement