a product message image
{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade

Page 11

Pillanatkép a varsányi mesemondóról Augusztus 18-án, hatvanadik alkalommal osztották ki az 1953-ban alapított „A Népművészet Mestere” Díjakat. A korábbi gyakorlattól eltérően, most a Budai Várban, a Mesterségek Ünnepe keretében vehette át a tíz kitüntetett a legmagasabb népművészeti kitüntetést. Újdonság volt az is, hogy a kitüntetettek rövid műsorral bemutatkozhattak a közönségnek. Én a mesemondóra vártam legjobban. Ahogy előtipegett a hatalmas Palota színpadon, hogy Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől átvegye „A Népművészet Mestere” kitüntetést, aprócska, riadt madárra emlékeztetett. Özvegy Bárány Antalné, Margitkát most láttam először. Elcsodálkoztam, hogy milyen kicsi és hogy milyen méltóságteljesen viseli gyönyörű – mint később kiderült – maga varrta palóc öltözékét. A díjkiosztást követően sorra bemutatkoztak a kitüntetett zenészek, énekesek, táncosok. Margitka ismét előlépkedett, szemével végigpásztázta a Budavári Palota előtt zsibongó hatalmas tömeget, majd mesélni kezdett. Erőteljes hangja, ízes palóc tájszólása, tréfás meséje egy perc alatt lecsendesítette a vidám hangoskodókat. A közönség soraiban fel-felhangzó kacagások, a hosszabb-rövidebb csendek, majd a lelkes, örömteli tapsok azt bizonyították, hogy ebben a nem mindennapi lármában is győzött a mese, no meg a mesemondó. A műsor után megkerestem Margitkát, hogy megismerkedjünk és egy kicsit beszélgessek vele. Az ismerkedés jól kezdődött, Margitka mindjárt megkínált egy kis finom varsányi túrós lepénnyel, amit elindulása előtt sütött. „Nálunk, Varsányban ma Lepényfesztivál van, de hát nekem ide kellett jönnöm!” – mondta csendes büszkeséggel, kedvesen. Bemutatta kísérőit: az unokáját, annak férjét, Varsány polgármester asszonyát, Pintérné Kanyó Juditot. Természetesen vele volt a „tanítványa”, Bumberák Mária is, aki, mint a felterjesztésében írta, jórészt Margitkának köszönhetően nyerte el tavaly „A Népművészet Ifjú Mestere” címet. Egy kicsit félrehúzódtunk a sokadalomtól, feltettem a frissen kitüntetett népművésznek néhány, ilyenkor szokásos kérdést. * – Hol és mikor született, mivel foglalkozott eddigi életében? – Varsányban születtem 1939. március 11-én, paraszt családban, egyke lány voltam. Az egykéket mindenki irigyli, pedig nem volt az valami könnyű élet, mindent nekem kellett csinálni. Négyévesen már libákat őriztem, hatéves koromban a marhákra kellett ügyelnem. Amikor nagyobbacska lettem, akkor meg kapálni jártam a szőlőnkbe. Tizenkilenc éves koromban mentem férjhez, hamarosan megszületett a kislányom. Az uram nagygazda legény volt, sok földjük volt, sokat kellett ott is dolgozni. Aztán jött a téesz-világ, nagyon-nagyon keserves volt. Huszonhét évesen úgy megbetegedtem, hogy többet nem bírtam a mezei munkát. A falunkban működött házipari szövetkezet, szőttek, hímeztek, babákat készítettek az asszonyok. Szerencsére engem is felvettek, és a baba részlegen ledolgoztam huszonkét évet. Nagyon szerettem azt a munkát, csak az volt a baj, hogy rettentően keveset fizettek. Még most is varrok babákat, hímezek ingvállakat, készítek nagy főkötőket, mindent, amit csak kérnek. – Hol van Varsány? Miről nevezetes? – Nógrád megyében, Szécsény mellett van a falunk. Mostanában nagyon fejlődik, nagyon megszépült, igazán! Vagyunk benne vagy ezernyolcszázan. Nálunk még élnek a palóc hagyományok, szép a

Mester és tanítványa – fotó: Györe Gabriella

népviseletünk, van falumúzeumunk, híres a kemencében sült lepényünk. – Kitől és hol tanulta a meséit? – Legelőször a pajtásaimtól hallottam meséket, amikor libapásztorkodtunk a szérűkön. Mikor nagyobbacska lány lettem, néha elhívott fonni bennünket a szomszédasszonyunk, Bora néni. Beteges volt szegény, míg mi dolgoztunk, ő mesélgetett nekünk, hogy jobban teljen az idő. Mesekönyveket is olvastam, de a könyvekben nagyon sok mindent kihagytak a mesékből. – Margitka, mikor kezdett mesélni? – Véletlenül kezdtem mesélni nem is olyan régen. Tudja, én Varsányban benne voltam már az első „Pávában” is, táncoltam, énekeltem, viseleteket varrtam. Amikor 2005-ben megalakult a Muskátli Hagyományőrző Együttes, annak is tagja lettem. Nemrégen alakítottuk meg az Idősek Otthonában az Őszirózsa Népdalkört, abban is benne vagyok. Sokszor, amikor az együttessel a szereplésre várakoztunk, az asszonyok kértek, hogy meséljek nekik. Így kezdtem mesélni. 2011-ben a Hagyományok Házában szerepeltünk, ott, a műsorban elmondtam egy mesét. Nagyon megtetszett Bumberák Marikának, felkeresett többször is, felvette a meséimet, le is írta. Ő terjesztett fel „A Népművészet Mestere” kitüntetésre. – Hogyan tudta meg, hogy megkapja ezt a csodálatos kitüntetést? – Marika valamikor tavasszal megmondta, hogy felterjesztenek, de aztán nem volt róla semmi hír, hát el is felejtettem. Amikor a minisztériumból megjött a levél, hirtelen nem tudtam, hogy mit akarnak, megijedtem: „Édes Istenem, mit vétettem, hogy nekem a minisztériumból írnak?”. Nagyon örülök, el se tudom mondani, hogy mennyire jól jött ez most. Sokféle betegségem van. Még nem is mondtam, hogy nemrégiben agytrombózisom volt, megnémultam, nem tudtam egyáltalán beszélni, kezem-lábam megbénult, meg se bírtam moccanni. Szerencsére észnél voltam és erősen küzdöttem, hogy valahogy tudjam a kezemet megmozdítani. Hála Istennek, sikerült! Nagy nehezen felépültem. * Míg Margitka a bajait sorolta, a szeme ragyogott a boldogságtól. Megállapítottam, hogy ez a kitüntetés az ő nehéz, küzdelmes életében egy igazi népmesei fordulat. A Kossuth Rádió munkatársa várakozott rá mikrofonjával, hát elköszöntem tőle. Kívánom, hogy még sokáig éljen erőben, egészségben, mindnyájunk örömére! (Kóka Rozália)

11

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2013/4  

A TARTALOMBÓL: Tüskés Tünde: Valóság és lelkiség; Halmos Béla búcsúztatása; Diószegi László: Paprikás kalács Washingtonban; Grozdits Károly:...

folkMAGazin 2013/4  

A TARTALOMBÓL: Tüskés Tünde: Valóság és lelkiség; Halmos Béla búcsúztatása; Diószegi László: Paprikás kalács Washingtonban; Grozdits Károly:...

Advertisement