Page 16

Vándorúton – otthonról haza A csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes új műsora Elődeinkkel és utódainkkal mind egyek vagyunk, részei az Életnek, e nagy körforgásnak, amiben születés és enyészet természetes rendben követik egymást. A természet érzelemmentes, mi töltjük meg érzelmekkel: örömmel és bánattal, kacajjal, könnyekkel. És az élet megy tovább. Közben járjuk az utakat, keressük helyünket a világban.

fotó: Iochom Zsolt

M

indannyian elgondolkodunk néha az életen, az élet értelmén, örök téma ez a művészet minden ágában. Ezt tapogatja le, járja körül Szűcs Gábor rendező-koreográfus is a Hargita Együttes Vándorúton – otthonról haza című új műsorában, megállva egy táncra életünk egy-egy fordulópontjánál, a születéstől a halálig, vagy inkább az újjászületésig. Teszi ezt úgy, hogy a végeláthatatlan spirálból kiemel egy ciklust. Nem magyarázza, éppen csak érzékelteti a kort, a történéseket; dramaturgiailag a néző töltheti meg a darabot tartalommal, hiszen a konkrét pillanatok sajátjainkká váltak szüleink, nagyszüleink elbeszélései, kulturális, történelmi ismereteink által. Művét az objektív utalások ellenére is csak szubjektíven lehet és szabad értelmezni. A zenekari bevezető után a múlt század elejének fotográfiáit idéző pózokban, különböző tájegységek viseletében álló párok jeleznek egyszerre időket és a továbbiakban bejárandó helyszíneket. Ebből a képből bontakozik ki az élet első momentuma, a születés, és az első helyszín, Felcsík. Fogjuk a sorsra, hogy egy ugrással a Jászságban, utána a Nyírségben találjuk magunkat. A táncokban érezzük a fiatalságnak mindig, a nehéz időkben is kicsattanó életörömét, életerejét. Ezt követi második fordulópontként a katonabúcsú, a katonáskodás. Megrázó pillanatok következnek. A rendező talán ezt a részt jelöli meg leghatározottabban az idő-

16

ben, a kor egy jellegzetes dalának felhasználásával. A szilágysági tánc a frontkatona álmaként elevenedik meg. A következő, bonchidai táncrendből az életigenlés cseng ki, a talpraállás tánca ez, új kezdeté, megújult környezetben, sorsközösségben és egymásrautaltságban másokkal: románokkal, cigányokkal. Kalotaszegen, lakodalomban csúcsosodik ki a következő pont, benne a méltóságteljességgel, az örömmel és a jövőbe vetett hittel. Innen aztán visszatérünk Székelyföldre, a táj gazdag változatosságát az egységben szépen szemlélteti a vajdaszentiványiak és a mezőkölpényiek előbb külön-külön, aztán közösen járt tánca, hogy végül Csíkban bezáruljon a ciklus. Kicsit olyan, mintha halálig táncolnánk, hogy újjászülethessünk. Hosszasan lehetne boncolgatni a képzettársítási lehetőségeket, de maradjon ez minden néző előjoga! Az előadás tempója már az első táncrendben pillanatok alatt felpörög és a továbbiakban egyre fokozódik, olyan embert próbáló ritmusra, hogy felmerül az összeroskadás lehetősége. De ez nem következik be. Amikor a rendező éles vágással visszafogja a tempót, akkora feszültséget teremt, hogy pillanatig sincs hiányérzetünk. Talán éppen ebből fakad a műsor nagyszerűsége: a mesteri színpadképekbe ágyazott mély tartalom és a végletekig fokozott virtuozitású részek tökéletes dinamikai egyensúlyából. Az egészet jól elhelyezett

improvizatív pillanatok és alig észrevehető, apró emberi gesztusok teszik valóságossá, életszerűvé. A Hargita Együttes táncosai ismét jelesre vizsgáztak. Hihetetlen állóképességről tettek tanúbizonyságot, miközben megmutatták, hogy mindannyian professzionalizmussal, tehetséggel és mindenekfölött lélekkel megáldottak. A tánc örömét, szeretetét sugározzák az előadás teljes ideje alatt, s a végkimerülés határán is őszinte a mosolyuk, senkin sem látni vigyorrá fagyott műmosolyt. Igazságtalan volna bármelyiküket kiemelni, mert mindannyian a közös eredménynek rendelik alá magukat, sorban lépnek főszerepbe és az, aki éppen „mellékszereplő”, minden pillanatban a másikat, ezáltal az egészet szolgálja. Mindannyian jól szerepelnek kiemeltként és csapatban egyaránt. A műsor sikerének egyenrangú részese kitűnő muzsikájával a Zagyva Bandára épített zenekar. Kultúránk velünk, bennünk él. Örököljük, gyarapítjuk és átörökítjük utódainknak. Különbözünk, mégis oly’ hasonlóak vagyunk. Hasonlóak érzéseink és gondolataink, és bár szokásaink, táncaink részleteikben néha nagyon is különböznek, mégis sajátunknak ismerjük őket, egyformán részei közös örökségünknek. Ez a műsor úgy szórakoztat, hogy közben gondolkodásra sarkall. Rangyák József

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2013/3  

A TARTALOMBÓL: Berán István: Húsz és száz; Dénes Ida: Bujdosók és útkeresők; Grozdits Károly: Magyar? Székely! – Rovás? Írás!; Százötven éve...

folkMAGazin 2013/3  

A TARTALOMBÓL: Berán István: Húsz és száz; Dénes Ida: Bujdosók és útkeresők; Grozdits Károly: Magyar? Székely! – Rovás? Írás!; Százötven éve...

Advertisement