Page 44

A népi játék pedagógiájának reneszánsza

A

z elmúlt években felfelé ívelő utat jártak be a népi játékok mind a táncegyüttesek munkájában, mind a különböző gyermekfoglalkozásokon, a színpadon és a mindennapokban egyaránt. Láthatjuk, amint a játékok életre kelnek. De tudjuk-e, hogy miért játszunk? Azért mert most ez a trend? Ha belegondolunk abba, hogy az együttesek munkájában sokkal nagyobb arányban jelennek meg a játékok, mint korábban, akkor örömmel nyugtázzuk, hogy a gyerekek újra játszhatnak. De vajon ez valós játék, vagy csak a koreográfia gyakorlása? A Magyar Táncművészeti Főiskolán folytatott tanulmányaim során már megismerhettem azt a mozgásanalitikus módszertani elvet, amely tudatosan használja a játékok pedagógiai funkcióját a táncoktatásban. Számos ötletet kaptam arra, hogy melyik játék milyen mozgástípus, mozgáskészség kialakításához, illetve fejlesztéséhez alkalmazható. Itt tehát a játék nem koreográfiai elemként, hanem tudatos pedagógiai eszközként jelenik meg. A játékélmény és a mozgásgyakorlás útján jut el a módszer a konkrét, táncokban megjeleníthető formákig. Erről a módszerről, bár még nem ezen a tudatosan kidolgozott szinten, de már az 1960-as évekből is olvashattunk, a gyakorlatban azonban csak ez elmúlt években jelent meg. Természetesen a teljes elméleti feldolgozottságtól még nagyon messze van, de maga a módszer kiválóan működik. A népi játékok pedagógiai lehetőségei ugyanakkor jóval távolabbra mutatnak annál, hogy kizárólag a néptáncoktatás keretein belül tartsuk, és csakis a mozgásfejlesztés eszközeként alkalmazzuk őket. A játékok ugyanis magukban hordozzák a készség- és képességfejlesztési lehetőségek igen széles tárát. Ezek megértéséhez vissza kell nyúlnunk a játékok eredeti funkcióihoz, ahhoz az időszakhoz, amikor a gyerekek a játékokon keresztül életük részévé teszik többek között a kommunikációs készséget, a konfliktuskezelést, szabálytudatot, fegyelmet, önfegyelmet, testtudatot, mozgáskészséget, számismeretet, környezetismeretet, társas kapcsolatokat stb. Gondoljuk csak végig a folyamatot! A népi játékok eredeti funkciója a játékélményen túl az volt, hogy a gyerekek az ismétlések folyamán különböző kompetenciákra tegyenek szert, mindig az adott életkor sajátosságainak megfelelően. Már az ölbéli játékokban megjelenik a szociális, a kognitív és a személyes kompetencia azzal, hogy fejlődik a kisgyermek testtudata, önképe, környezeti ismerete. Az idő teltével egyre összetettebb szabályrendszerekkel és feladatokkal, szituációkkal találkoznak a különböző játékokban. A mondókák által fejlődik ritmusérzékük, szókincsük, beszédkészségük. A csoportos játékok során közösségi kapcsolatokban szerezhetnek jártasságot. Az ügyességi, szellemi játékok segítik a kognitív kompetenciák fejlődését, a kreativitást. Egy egyszerű fogócska is építi a stratégiai gondolkodást. A mozgásos funkciók fejlesztik az erőnlétet, a szöveges részek pedig óriási mennyiségben tartalmaznak ismereteket természeti és személyes környezetről, szokásokról, mennyiségekről, eszközökről, szerepekről... A felsorolást folytathatnánk a végtelenségig. A „módszer” egyik fő összetevője a gyakorláson és az ismétlésen kívül a társadalmi kontextus lehetett, amelyben a közösség, a szülő, nagyszülő, testvér azonnali visszajelzést adott a játékokon belü-

44

li döntésekre. A népi játékokban – éppen a közösségi voltuk miatt – rögtöni értékelést kapnak a cselekedetek. További fontos és érdekes jellemzőjük, hogy a kívülről mereven szabályozottnak tűnő esemény – éppen az előbb említett azonnali reakciók miatt – hihetetlen mértékű lehetőséget nyújt az önkifejezésre és a kreativitásra, hasonlóan a néptánchoz. Mivel a játékokat a gyermekek önmaguk alakították, azok mindig olyan szinteket határoztak meg, melyek teljesíthetők, elérhetők voltak az illető korosztály számára. Nehézségük a különböző szabályokkal emelhető, csökkenthető, hogy a kihívás és a sikerélmény megfelelő legyen az adott személynek, csoportnak. A mai világban is szükség van a sportszerű, teljesíthető kihívást adó élményekre ahhoz, hogy teljesebb, magabiztosabb és érett személyiségekké válhassanak a gyerekek. A játék eredményességét a folyamatos ismétlésen túl az egyidejűség is segíti. Ez annyit tesz, hogy adott időpontban több irányból érkezik az információ, mely megerősítést ad és segíti a különböző tanulói típusok ismeretfeldolgozási folyamatát. Azzal tehát, hogy a játéktevékenység során például körbe haladunk egy gyerekdalt vagy egy párválasztós játék dallamát énekelve, egyszerre történik az átadás verbális, vizuális, mozgásos és zenei szinten. Valójában sem ez, sem az elsőként említett mozgásanalitikus módszer nem újítás, inkább egy már tökéletesen és természetesen bevált oktatási-nevelési folyamat átemelése a családi, természetes közegből egy tudatos, intézményes pedagógiai környezetbe. A népi játékról tehát elmondhatjuk, hogy pedagógiai értelemben reneszánszát éli. A következő évek feladata ennek a felhasználási görbének a továbbfuttatása, kiszélesítése, tudatos használhatóságának feltárása kell legyen, valamint az, hogy minél többen megismerjék a népi játékok adta oktatási-nevelési lehetőségeket. Bízom benne, hogy sokan és még időben felismerik azt, hogy pedagógiai kincs van a kezünkben, amely páratlan és kimeríthetetlen. A pedagógusok a játékok megismerésével olyan eszközrendszer birtokába juthatnak, amelyik kiválóan alkalmazható az általános oktatásban, de a speciális fejlesztés során is. Ezúton is szeretném felhívni mindenki figyelmét e páratlan kincs tudatos alkalmazásának fontosságára, a játékélmény által előhívható készség- és képességfejlesztés, valamint ismeretközvetítés lehetőségeire. Játékra fel! Budainé Balatoni Katalin

folkMAGazin 2013/2  

A TARTALOMBÓL: Busai Norbert: Jaskó István „Pitti” emlékére; Andrásfalvy Bertalan: Martin György laudációja; Novák Ferenc: Szőllősy Szabó La...

folkMAGazin 2013/2  

A TARTALOMBÓL: Busai Norbert: Jaskó István „Pitti” emlékére; Andrásfalvy Bertalan: Martin György laudációja; Novák Ferenc: Szőllősy Szabó La...

Advertisement