Page 22

FOTÓGALÉRIA

Régi idő Gyetvai Zoltán 1966-ban született Füleken, a mai Szlovákiában. Jelenleg Losoncon él. Tizenéves korától foglalkozik fotográfiával. Képei szerte a világon számos önálló kiállításon és csoportos tárlaton szerepeltek. Az itt közölt képeit a 2013-as Táncháztalálkozón megvalósult kiállítása anyagából válogatta. Honlap: www.hkt.sk/gye, www.gyetvaiz.zzl.org

É

rdekes találmány a fotográfia, az ember általa konzerválhatja az idő egy vékonyka szeletét. Gyermekként kedves pillanataimban szívesen megállítottam volna az időt. Olyan szerkezetet szerettem volna bírni, amivel ez lehetséges, s azóta is sokat gondolkodom időn és időtlenségen. Hiszen mi az idő? A tudat aspektusa, aminek segítségével rendszerbe szedjük emlékeinket? Elnézem ezeket az ábrázatokat, a ránc-barázdákat, sors szántotta arcokat. A szemeket, melyek úgy néznek, ahogy a pillanatot papírra rajzolta a fény. A statikus fényképek megelevenednek, a portrékhoz tartozó emberek szólnak hozzám. Eszembe jutnak a percek és órák, melyeket velük töltöttem. Valóságos hőseim ők, a maguk nagyszerűségükben, de egyszerűségükben és esendőségükben is. Ha időm van, s rendezgetem a régi fényképeket, néha meg-meg állok és elmerengek néhány rég elmúlt pillanat, a régi idő felett. Elgondolkodva nézem az öreg Csavnyiczkyt, Krisztus Pali bácsit, a serki juhászt, aki már a bárányfelhőket terelgeti az égi legelőkön. Az egyik találkozásunk alkalmával így beszélt a régi időkről: „Valamikor keményszárú csizsmába, priccsës nadrágba, fehér ingbe, feketë lajbiba, kalapba felőtöztem, az a paraszt, ha hat pár cipőt vëtt is, és minden órába mást húzott abba´ a bálba´, akkor is különbnek tartottam magam... Bi´ony, ez vót a valami. Ugye a juhászok, mind ismerték egymást, mer´ az összetartott mindég. Hát az szép élet vót, az a valamikori élet, mer´ az ember tisztëlte, bëcsültë a másikat, ha szëgényëk vótunk is. Ma me´ ëszi ëgymást a nép. Ilyen sëmmi világ van máma. Tëmët az idő minkët...”.

XXI. Országos Aranysarkantyús és Aranygyöngyös Szólótáncfesztivál Békéscsaba, 2013. február 23. Először nyertek Aranysarkantyús Táncos címet: Farkas Máté, Kovács Gábor Norbert, Módos Máté, Mosóczi István Levente, Násztor Péter, Pethe Miklós, Rideg Tibor, Vajda Péter Először nyertek Aranygyöngyös Táncos címet: Kaszai Lili, Kurucz Kata, Majnikné Végh Hajnalka, Szabó Kincső Ildikó, Tamás Tímea, Tóth Alma, Vaszkóné Mochnács Renáta Másodszor nyertek Aranysarkantyús Táncos címet: Ágfalvi György, Berecz István, Darabos Péter, Mlinár Péter, Vaszkó János Másodszor nyertek Aranygyöngyös Táncos címet: Bíró Anna, Lőrincz Hortenzia, Mlinár Zsuzsa Örökös Aranysarkantyús Táncos címet nyertek: Fundák Kristóf, Moussa Ahmed, Ramasz László, Szabó Csaba, Szűcs János, Ugyan Attila Különdíjasok: Farkas Réka Zsuzsanna – Józsa Tamás, Bohács Brigitta – Éder Róbert, Légár Dániel, Szabó Kincső Ildikó, Darabos Péter, Kurinszky Márk

22

Néprajzi gyűjtés, Nagydaróc (Veľké Dravce, volt Nógrád vm.), 1987. A képen balról: Balog „Bero” Rudolf, Balog „Bero” Gyula, Agócs Gergely és Gyetvai Zoltán.

Egy másik fotográfiám egymás mellé varázsolja a múltat és a jelent. Ilonka nénit konyhájában, ifjúkori arcképe előtt kaptam lencsevégre éppen akkor, mikor azon gondolkodott, hogy mivel is kínáljon bennünket vacsorára. Mindig szívesen és örömmel fogadott. Hangját lelkünkön kívül több felvétel is őrzi, többek között az Új Pátria sorozat medvesalji népzenét rögzítő lemezén is hallani felejthetetlen énekét: „Sëj, bádokolják az újbásti templomot, kilënc kislány hordja rá a bádokot, kilënc kislány kilënc barna lëgénnyel, sëj mindegyik a maga szërëtőjével...”. Két lábon járó daloskönyv volt, törékeny termetét ellensúlyozta és kiegészítette mindig jó kedve és kiváló, finom humora. Magdeme Ilonka néni Medveshidegkúton élte le az életét, és itt is nyugszik a falu fölötti temetőben. „Két világ van. Az egyik Te vagy, a másik a többi. Egyik a másik tükörképe, bár ez mindig egy »folyékony, torz tükör«. Talán ezért kellenek képek és fényképek. Hogy valamit a kettő közé ékeljünk, hogy valamivel fokozzuk tükreink viszkozitását. Hogy fékezzük az idő múlását, kimerevítünk egyre több, tűnő pillanatot. Elnézegetjük, s ha képesek vagyunk kíváncsi nézelődéseink közben látni is, ráébredünk, hogy a világban, legalábbis abban a kimerevített másikban, ott lapul a végtelen biztosság, a megkérdőjelezhetetlen nyugalom.” – írta fotográfiáim elé Agócs Gergely, akivel szinte még kamaszfejjel indultunk el Nógrád és Gömör gyakran úttalan útjain, s akinek köszönhetem, hogy részese lehettem ennek a szellemi kalandnak. Az ujjaim között forgatom és nem tudom megilletődöttség nélkül nézni ezt az 1987-ből származó önkioldóval készült, technikailag nem igazán tökéletes képet, amely két cigány muzsikust és két mosolygó fiatalembert mutat. Majd’ három évtized távlatából is jól emlékszem a pillanatra, mely kimerevítve megmaradt. Mesélhetném tovább a történeteket és nézegethetném tovább a fényképeket. A kettő voltaképpen ugyanaz. Valóban, érdekes találmány a fotográfia, megőrzi azt, ami a tudat számára a legfontosabb: az emlékekké szelídült élményeket. Gyetvai Zoltán

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2013/2  

A TARTALOMBÓL: Busai Norbert: Jaskó István „Pitti” emlékére; Andrásfalvy Bertalan: Martin György laudációja; Novák Ferenc: Szőllősy Szabó La...

folkMAGazin 2013/2  

A TARTALOMBÓL: Busai Norbert: Jaskó István „Pitti” emlékére; Andrásfalvy Bertalan: Martin György laudációja; Novák Ferenc: Szőllősy Szabó La...

Advertisement