{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade.

Page 34

TÁR Hívás Nem a tér az, mi visszafog, ha indulnék múltbéli helyekre – a messzeség nem rémít, ha egyre sűrűsödik, mi ritka volt. Nem is a csend, mely körbevesz, s átjár, mint minden magányos vándort (bőrödből versz magad fölé sátort, ha nincs, éjjel ki beereszt). Mi az hát, mi pulzál benned, ha egy emlék a jelenedre tör? Hívogat is bár, de inkább gyötör a vágy, hogy magadat megleld. Hallanád a hívást, mégis mintha a hang nem belőled szólna. E furcsa, láthatatlan csatorna óceántól visz az érig. Mert minden út oda vezet, ahol a láng még egészben lobbant – akit súlya végleg összeroppant, magadhoz nem kötözheted. Mondanám, hogy szabad vagyok – emlékeim: agykérgembe vésve, s e képzettársítások szeszélye múltam száz rabságába von. Egy mozdulat: kirajzolja őt. Egy íz: egész történetet mond el. A keret rajta hiába blondel, ha torz, mi benne testet ölt. Gyerekként a mélység részed, bogáncs tapad beléd: a szorongás – ki nem te vagy, csak ködlő hasonmás: megrémülsz tőled egészen.

Az őrségi ház nyarait egyetlen nyárként hordod magadban; mert ott halt meg egykor, halhatatlan zúgják erdők a szavait. Helyette a hely nevelt fel, tóka tükrében figyelted magad – szemedben nézve játszi halakat boldog gyermekkorod eltelt. Megkövült verssel kacsázol, vagy árnyékod mentén lépsz előre? Kihullsz önnön testedből a földre – anyád: benned hordott jászol. Egyke voltál két fivér közt. Tehozzád olykor apaként szóltak. S mert volt-magukhoz a riadt holtak nem tűrnek el túl nagy térközt, inkább hittél az apádnak: nap nap után úgy beszéltél vele, mintha volna malmok hajtószele – fotoszintézise áthat. Antik szobor a Capitoliumi Múzeumból A mozdulat merevsége a lendületbe fagyott lépés. Testük szinte egybeégve a messzi tájba utat tép, és menekül a halál elől. Fejük ha volna, sem nézne vissza látni múltjuk, ahogy ledől – bemocskolt fényből szemük mért inna? Törékenység leplez erőt, könnyedség a teher súlyát. Magán menti, mit rég lerótt

És hiába, hogy felnőttél, félelmeid veled nőttek közben, nem láttál célt semmilyen eszközben, vadjaidra vakon lőttél.

előtte csókjuk. – Az nyúl át pusztuláson, dúlt tereken, kit hátán visz a szerelem.

Meglepődtél, hogy találtál? Lettél volna már inkább te a vad? Terheket tornyoz rád saját szavad – mulasztásod: bűzlő ágytál.

Ahogy ereidet A dunakeszi könyvtárnak

Szépíteni minek bármit?! Fétissé szelídül benned a múlt – mindaz, mi belőle régen kihullt, újra összeállni látszik.

34

FOLLINUS ANNA VERSEI

A szavak titkon szerveződnek, ha beszélned kell, féled őket, folyvást áldozatul eshetsz nekik. Süllyedő kavics mind, aki szól: a múlt kútjából térden iszol, képeivel csak az elméd telik.

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2012/6  

A TARTALOMBÓL: Hála József: Látogatóban a Kassák Klubban; Szász Lőrinc: A „modern” Csányi Mátyás; Csizek Gabriella: Molnár Zoltán: Fényerdők...

folkMAGazin 2012/6  

A TARTALOMBÓL: Hála József: Látogatóban a Kassák Klubban; Szász Lőrinc: A „modern” Csányi Mátyás; Csizek Gabriella: Molnár Zoltán: Fényerdők...

Advertisement