Page 18

a történelem sodrában

Asszony a hatalom vasmarkában – II. Részletek Nyeste Zoltánné, Bolyky Magda életéből

Miután a férjemet elvitték, két hét múlva a lelkészünk segítségével a Kossuth Könyvkiadó alkalmazottja lettem. A Magyar Református Egyház története című könyv terjesztőjeként két nap múlva már Kecskeméten dolgoztam. Meg se próbáltam állást keresni Budapesten, mert káderezés volt. Tudtam, ha kiderül, hogy politikai fogoly felesége vagyok, nincs rá kilátás, hogy felvegyenek. Huszonegy éves voltam ekkor. Addig én egy lépést sem tettem önállóan, most meg, két héttel a belépésem után könyvügynökként jártam az országot. A helyi lelkész ajánlólevelével bárhová bemehettem. Mindenütt hallgattam a panaszokat. Láttam, hogyan élnek az emberek, hogyan kezdődött Magyarország tönkretétele. Elmentem mindenhova, ahol volt rá remény, hogy előjegyezik a könyvet, mert papírhiány miatt nem lehetett akármennyit nyomtatni. Amit akkor nekem előlegként fizettek, abból levonhattam a jutalékomat és elküldhettem a szüleimnek, a kislányomnak. Akkor már nem volt apámnak sem állása. Hála Istennek, karácsonykor nem kellett fáznunk, nem kellett éheznünk azért, mert a férjem le volt fogva! Az elkészült könyveket is mi szállítottuk le, úgyhogy abba már apámat is bevonhattuk. Az egész országot bejártam: Dunántúl, Tiszántúl, Alföld. Keresztül a Bakonyon egy rozoga autóval. Akkor a férjem már Kistarcsán volt. Ott egy darabig civilizált körülmények voltak, amíg át nem vette az ÁVO. A beszélőre nekem vidékről kellett hazavonatozni. Mentem hozzá minden látogatásra, mindig vittem magammal a kislányomat is. Eleinte még olyan körülmények voltak, hogy át tudott hajolni a rácson, hogy megpuszilja az apját, de azután jött a drótkerítés. Másfél méter széles folyosón járkáltak az ávósok és a hangzavartól nem lehetett semmit érteni. Rémregénybe illő jelenetek voltak. Így ment egy darabig. Szolzsenyicin írta valahol a náluk történt rémségekről: „Vajon nincs-e velünk, oroszokkal is valami baj, hogy mindezek megtörténhettek?”. A férjem később, minden előadásában ezt a mondatot idézte és hozzátette, hogy nincs-e valami baj velünk, magyarokkal is, hogy ilyesmik megtörténhettek ebben az országban. Egy alkalommal, amikor odaértem Kistarcsára a beszélőre, a hangosbemondóban közölték, hogy mindenki menjen haza, mert itt már senki nincs, mindenki szabadult. Majd megkapjuk az értesítést. Én megvártam, amíg egy-két HÉV-vel elment a tömeg, sok száz ember, és lecövekeltem a főbejáratnál. Két bokám közé szorítottam a férjem fehérneműjét meg valami szalonnát, és akkor jött az őr, rám fogta a géppisztolyt, hogy itt nem szabad álldogálni. Akart engem piszkálni a puskájával, én ráordítottam: –  Hozzám ne nyúljon! Akkorát ordítottam, hogy elkapta a fegyvert. Erre valaki kiszólt az épületből, hogy: „Tegyék bilincsbe azt az asszonyt!”. Én már nyújtottam is a karomat. Mondtam neki: –  Majdcsak elengednek, és ide fogok visszajönni, erre a helyre, és addig nem megyek el, amíg a férjemmel nem találkozhatom. Mára volt egy engedélyem a beszélőre! Erre a lármára kijött a táborparancsnok, hogy menjek be vele. Bementem, leültetett és azt mondta: –  Tudom, hogy mire gondol. Azt hiszi, hogy a férjét megöltük, vagy hogy elvitték Szibériába. Nyugodjon meg! Egyik sem igaz. Hadd mondjam meg önnek, ha rajtam múlna, nem lenne itt ez a sok fiatalember.

18

„Keresztelő, Mezőtelki, 1946 márciusa.”

Képzeld el, ezt mondta a táborparancsnok! Mondtam neki: –  Ezt ismerem. Akárhova mentem eddig, mert mentem, jártam a püspöknél is, pártvonalon is kerestem kapcsolatokat, mindenki mosta a kezét, hogy nem tehet róla. Senki sem tehet róla, hogy ez van. –  Nincs magánál púder? Tegye magát rendbe, mert mit szól a férje, ha így látja! Akkor tudtam meg, hogy előhozzák a férjemet. Előhozták. Megint a jelenet, nyakba ugrás és hogy én innen el nem megyek nélküle! Akkor Zoltán megint csak azt súgta a fülembe: –  Csak magunknak ártasz, főleg nekem, ha ezt műveled, mert teljesen ki vagyunk szolgáltatva nekik. Máig se tudom, hogy a lábaim hogyan vittek ki abból az épületből, mert úgy mentem be, hogy én egyedül innen nem megyek ki. Csukjanak le engem is, mert nekem a férjem mellett van a helyem! Ment tovább az élet, a sírás, a gyerekemmel vége volt a kapcsolatomnak, mert abban a pillanatban, ahogy a gyerekre ránéztem, sírógörcs jött rám. Nemcsak az apját vesztette el, hanem az anyját is. Szerencse volt, hogy anyám velem volt. Majd aztán, baráti segítséggel összeszedtem magamat, ismét olyan állapotba jutottam, hogy tudtam a kislányommal is törődni. Azután már vigyáztam, hogy az apja után a gyereket is ne áldozzam fel ennek a mocsok rendszernek. Ezerkilencszázötvenig voltam könyvügynök. Ötvenben, év elején államosították a Kossuth Könyvkiadót, de engem megtartottak állományban. Azután már Marx, Lenin, Sztálin műveket kellett vinnem a vállalatokhoz, pártirodákba, ahol soha nem mertek nemet mondani, mindenütt megvették a kínált könyveket. Egy nap valamelyik üzem irodájában felfedeztem egy volt osztálytársnőmet. Pár percig örvendeztünk egymásnak:

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2012/6  

A TARTALOMBÓL: Hála József: Látogatóban a Kassák Klubban; Szász Lőrinc: A „modern” Csányi Mátyás; Csizek Gabriella: Molnár Zoltán: Fényerdők...

folkMAGazin 2012/6  

A TARTALOMBÓL: Hála József: Látogatóban a Kassák Klubban; Szász Lőrinc: A „modern” Csányi Mátyás; Csizek Gabriella: Molnár Zoltán: Fényerdők...

Advertisement