Page 35

Balázs Lajos korondi fazekas munkája

Több mint egynegyedük farag – fát, ritkán csontot –, feleannyi hímez, tizedrészük sző, kevesebb mint tizedük korongol és jónéhányan a bútorfestésben, a viseletkészítésben lelik örömüket. Van köztük egy-két ritkább népművészeti ágnak hódoló, mint bogozó, bőrműves, citerakészítő, csipkeverő, csuhéfonó, ékszerkészítő, gyöngyfűző, kosárfonó, kovács, szíjgyártó, taplász, tojásíró, tűzzománc készítő, üvegfúvó, akikből mindössze egy-két alkotó szerepel a kötetben. Területileg meglehetősen egyenetlenül oszlanak meg a kötetben szereplő népművészek, de hát senki sem állítja, hogy a könyv reprezentálná az erdélyi népművészek teljes körét. Székelyföld (Udvarhely, Háromszék, Csík, Gyergyó) képviselteti magát minden tekintetben a legnagyobb arányban; a népművészek egytizede kalotaszegi, vagy ottani művészetet művel, de vannak a Barcaságból, a Mezőségről, a Szilágyságból, sőt mutatóba – gondolom a szerkesztő úrra való tekintettel – Szatmárból is. Az inkább illusztrációs, mint dokumentációs célt szolgáló képeket nézegetve és a bemutatkozó szövegeket olvasva – számomra legalábbis – úgy tűnt, hogy ezek az emberek igen nagy örömöt találnak a munkájukban. Fölismerhető az önvallomásokban az az eredeti inspiráció és az a hagyományos kapcsolat, ami az ember és a megalkotott használati- vagy dísztárgy között a korábbi nemzedékekben megvolt. Nem véletlen, hogy a mákófalvi Kovács Pali Ferenc bútorfestő saját édesapját idézi, aki így oktatta őt: „...azokat a virágokat rakd, amelyek neked is tetszenek!”. De föltehetjük a kérdést: mi tetszik egy-egy kalotaszegi, korondi, vagy éppen csíki népművésznek? Nyilvánvalóan elsősorban az, amiben felnevelkedett, amiben értékrendje, ízlésvilága gyökerezik. Az olasztelki Nagy György kovácsmester szavai mottóként is illenének a hagyomány-

hoz ragaszkodó népművész ars poeticá-jához: „Minden munkám a hagyomány alapján készült saját tervezésű kézműves termék, amelyekben művészi megoldásokra törekszem.”. Persze, nem az összes alkotó érzi és vallja magát a szó valódi értelmében népművésznek. Az indítékok között olykor szerepel a kenyérkereset, a megélhetés is, amit nem kell röstellni. Gondoljunk csak Munkácsy Mihályra, aki nem a legnagyobb műveiből, nem Krisztus-jeleneteiből gazdagodott meg, hanem a francia szalonok sekélyesebb világának megfestésével. Végül is, hol van kőbe vésve, hogy a népművészeknek föltétlenül koplalniuk kell? Szerepelnek ebben a könyvben olyanok is, akik elsősorban nem alkotásaikkal, hanem azzal szolgálják a népművészetet és a népművészeket, hogy összefogják őket, kiállításokat szerveznek számukra, kiadványokba való szövegeket „préselnek ki” belőlük, ismeretterjesztő népművészeti gyűjteményeket állítanak össze, vagy művészi képeken, fényképeken rögzítik a népművészeti alkotásokat, megnyilvánulásokat. Ez a könyv tehát fontos, értékes munka. Fogalmazhatunk úgy, hogy valóságosan népművészeti, de mindenképpen a népművészetet szolgáló alkotás. Mint említettem, százhárom népművész és huszonhét népművészeti műfaj szerepel benne. Azonban a könyvekre nemcsak az jellemző, ami megtalálható bennük, hanem az is, ami hiányzik belőlük. Megkérdeztem tehát a könyv szerkesztőjét, hogy mennyiben reprezentálja ez a kiadvány a romániai magyar népművészet egészét, vagy inkább a jéghegynek csak azt a bizonyos csúcsát lássuk-e benne, ami az egésznek egytizednyi részét mutatja a külvilág számára. – Semmi esetre sem teljes – válaszolta Szatmári Ferenc. Elmondta, hogy Romániában mintegy ötszáz „népművészt”, a nép-

Erdélyi magyar népművészek. A szakmai önéletírások felhasználásával írta és szerkesztette Szatmári Ferenc. Kiadja a Romániai Magyar Népművészek Szövetsége. 2012, Csíkszereda. Megvásárolható a Hagyományok Házában.

művészet valamelyik ágával foglalkozó embert tartanak számon, akiknek talán a fele tekinthető aktívnak. A többiek inkább magánügynek, saját kedvtelésre, „hobbiból” művelt passziónak tekintik népművészeti próbálkozásaikat. Ez persze semmit sem von le érdeklődésük komolyságából, hiszen ez így is nagyon értékes szabadidős tevékenység, örömöt szerez és értelmet ad az ember életének. Zömmel ők azok, akik nem akarnak bekerülni egy ilyen, népművészeket számba vevő kiadványba, még kevésbé annak költségeihez akár csak száz lejjel is hozzájárulni. De számoljunk tovább! Az ötszáz „potenciális népművész” felének is csak kétötöde szerepel a könyvben. Ennyi embert sikerült tehát rávenni a bemutatkozásra, az anyagi hozzájárulásra, képek, szövegek készítésére és beküldésére. Aki ismeri és átérzi a szerkesztés gondjait és nehézségeit, nem fogja kevesellni ezt az arányt, még kevésbé fogja lebecsülni a szerkesztő szerzőket mozgósító képességét. Mindazonáltal úgy gondolom, ebben az ízléses kötetben, amely első ízben veszi számba a romániai magyar népművészeket, benne van az Erdélyben népművészettel foglalkozók színe-java. Vagy mondjuk így, majdnem benne van! Mert azért jelentős fehér foltokat láthatunk. Hogy mást ne mondjak, a Kászonokból, a Gyimesekből, Moldvából, Déva környékéről, Mezőségről nincs, vagy alig van anyag. Most ennyi tellett, ennyire futotta a szövetségtől, ennyi a népművészek közösségétől. Tudom, sokan sajnálják majd, hogy nem tettek többet a könyvbe való bekerülésért, sokan búsulnak majd, hogy kimaradtak. Abban is biztos vagyok, hogy a következő kiadás ennél is gazdagabb lesz. Mi pedig örüljünk, hogy elkészült az első katalógus, és fedezzük fel az Erdélyi magyar népművészek kötet segítségével, hogy milyen gazdagok vagyunk, milyen kincsek között élhetünk! Halász Péter

35

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2012/5  

A TARTALOMBÓL: Beszprémy Kata: Volt egyszer egy TÉKA-újság; Nagy Zoltán: Jubileumok jönnek, mennek; Széll Jenő: Emlékezés Martin Györgyre; Á...

folkMAGazin 2012/5  

A TARTALOMBÓL: Beszprémy Kata: Volt egyszer egy TÉKA-újság; Nagy Zoltán: Jubileumok jönnek, mennek; Széll Jenő: Emlékezés Martin Györgyre; Á...

Advertisement