__MAIN_TEXT__

Page 32

TÁR CSENDER LEVENTE: FEHÉR OLTCIT

Kucori kint lakott Budapest kültelki részén egy kulipintyóban, s tél közeledtével sem gondolt arra, hogy be kéne húzódnia a melegebb városba. Az utcában esténként román beszédet hallott, s nevetett is magában sokszor, hogy Székelyföldön nem volt román szomszédja, hát Budapesten lett. Azokkal a feketemunkás románokkal, akik a szomszédjában laktak, s a közeli kőbányában fejtették az „ürömi latin mediterrán követ”, s esténként dobozos sörökkel a szatyrukban tértek meg a kültelki kvártélyba, nagyobb lelki rokonságot érzett, mint a belváros álkávéházi életének szereplőivel, akikhez sem a múltja, sem a jelene nem kötötte. Noha több mint egy évtizede élt a magyar fővárosban, mindig megmaradt kicsit kívülállónak, és nem is vágyott arra, hogy elkeveredjen a főváros forgatagában. Karácsony közeledtével a románok hazamentek, s Kucori is bepakolt nagy kék hátizsákjába, legyalogolt a HÉV-állomásra, és elment a józsefvárosi kínai piacra. Ruhákat vásárolt magának, ajándékokat ennek-annak, aztán elindult a népligeti buszállomásra, ahol karácsony előtt mindig nagy kupleráj szokott lenni. A csencselő cigányok, árusok, pénzváltók és kóbor vendégmunkások ilyenkor mind veszik az irányt hazafelé, s Kucorinak jól is esik, mikor megérkezik a buszok közé, a kívülállók közé, akik közül sokan feketén dolgoznak, és akik szintén nem keverednek, mint ahogyan az erdélyi buszoknak sem adnak helyet fő pályaudvaron, hanem csak hátul a kert végében parkolhatnak. Így szokott ez lenni, de ki törődik vele? A busztársaságok nemigen foglalkoznak ezzel, ők ott is jó helyen vannak, aki akarja, úgyis megtalálja. Kucori is azért ment oda, mint a legtöbben, hogy menjen haza a családjához, habár családja a szó szoros értelmében nem volt, mert vagy elmentek nyugatra, vagy alkoholisták lettek, vagy elborult az agyuk, vagy öngyilkosok lettek, csak egyetlen személy maradt meg épen, a nagyanyja. Vele szót tudott érteni, ő érdeklődött leginkább a világ újdonságai iránt, haladt a korral. Sajátos értékrendszere volt az öregasszonynak, például lenézte Kucorit azért, mert az egyetemen nem tanult tévészerelést, de felnézett rá azért, mert megtanult úszni. Kucori még nem alapított családot, ezért vele szokta tölteni a szent ünnepet. Mert az ünnepnek voltak számára elengedhetetlen részei, ami nélkül nem ünnep az ünnep: fehér legyen a föld, mikor kilép

32

az éjféli miséről, roppanjon meg a hó a lába alatt, a kályhán rotyogjon a gömböcös töltelékes káposzta, frissen vert házi kenyér s diós kalács legyen az asztalon, a nagyanyja tálaljon, egyenek, igyanak egy pohár jó oroszhegyi szilvapálinkát, amit Somlyón szenteltvízként kínálnak a barátok, s beszélgessenek, míg ki nem virrad. Kucorinak minden hazautazás egyben időutazás is volt. Budapesten felemelte lábát a földről este, s reggel Székelyudvarhelyen lépett le (kivéve Királyhágót, ahol leszállt, megevett öt miccset, megitta gyöngyöző Ciuc sörét, ez ugyanolyan szerves része volt az utazásnak, mint az útlevél-ellenőrzés a határnál). Nemcsak kiutazott az újkori Európából, hanem vissza is utazott a múltba, vissza a gyerekkorba, ahol történtek vele kiszámítható dolgok, de történt mindig valami furcsa is. A legutóbbi furcsaság az volt, hogy mikor kiörvendezték magukat, és örültek az újbóli együttlétnek, nagyanyja kihívta Kucorit a házból, és mondta neki, hogy kövesse. Átmentek a szomszédhoz, az öregasszony valamit súgott a szomszédnak, aki odament a garázshoz, kinyitotta a kaput, benn állt egy hófehér Oltcit. Az öregasszony mosolygott, hol Kucorit nézte, hol a kocsit. Először Kucori nem hitt a szemének, aztán emlékeztette rá a nagyanyja, hogy azt ígérte volt neki, hogy amire végez az iskolával, vesz egy kocsit. Ezt el is felejtette, nem is vette komolyan annak idején, de az öregasszony tartotta a szavát. – Már a kicsi kutyának is kocsija van, neked miért ne legyen? – tette fel a kérdést a nagymama. Nyomatékosítva a történteket mindjárt átadta Kucorinak a forgalmit és a slusszkulcsot. A szomszéd a saját kocsijáról elindította az Oltcitot, mert az akkumulátor persze le volt merülve, aztán az öregasszony is, Kucori is kirittyentették magukat, és mentek a városba. Az utat belepte a hó, a vízzel teli gödrök befagytak, és a különben híresen pocsék út olyan sima lett, mint az aszfalt. Vettek motorolajat az Oltcitba, hóláncot, megtankolták, és az sem érdekelte őket, hogyha lefulladtak a városban, mert jött egy fiatal apáca, és a nagymamával közösen addig lökték, míg puffogni nem kezdett a csodajárgány. Négy tehén árát adta érte az öregasszony, nem hagyhatta őket cserben. Másnap reggel már a saját csűrjük kapuját kellett kitárnia Kucorinak, hogy kezelésbe vegye a fehér Oltcitot. Per-

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2012/5  

A TARTALOMBÓL: Beszprémy Kata: Volt egyszer egy TÉKA-újság; Nagy Zoltán: Jubileumok jönnek, mennek; Széll Jenő: Emlékezés Martin Györgyre; Á...

folkMAGazin 2012/5  

A TARTALOMBÓL: Beszprémy Kata: Volt egyszer egy TÉKA-újság; Nagy Zoltán: Jubileumok jönnek, mennek; Széll Jenő: Emlékezés Martin Györgyre; Á...

Advertisement