{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade.

Page 43

SZÉKI HAGYOMÁNYOK

K OCSIS R ÓZSI

HAGYATÉKÁBÓL

Kié lesz a bokréta? – Sorozzák a fiúkat, kell a bokréta a pörge kalapba. Kinek van ruzsmalintja? Zsuzsi néni, nem tudja ke’? – Itt nem messze tülünk, Kati néninek. – Korán reggel mentem, de már ott volt két leján. – Nekem is adjon ked’ ötven szálot! – Csak ipeg legyen annyi, adak én szívesen, mert ám nem ingyen adam. A másik két leján jókedvűen számolgatják a ruzsmalintot belé egy kézi kosárba. Egy piros szép keszkenővel letakarják. Persze, csak a kosár fenekét lepi el. – Már összejártuk Csipkeszeget is mindenütt, de sehol nem kaptunk ruzsmalintat. „Ipeg most vitték el, én már eladtam.” Mindenütt ez volt a válasz – mondják a lejányok. Kati néni is sipánkodik. – Azt mondják drágáért adjuk a ruzsmalintat, de nincs megfizetve. Annyit kell tusakadni vele. Itt kerülgetjük egisz télen benn a házbo’ – mutat a sarokba, – a szivarfüstet se szereti. Hej, kínyes virág ez! Hazavittem, vízbe tettem. Mük lejányok szoktuk megvenni a ruzsmalintat bokrétának a szeretőnknek, mikor mennek sor alá. Holnapután mennek, már kijelentették a hivatalnál, s ki is osztották a sorozócédulát. Meg kell legyen holnapra a bokréta. Ehhez a ruzsmalinthaz még kell apró piras csinált virág, egy kicsi tükör a közepibe, de ez már az ü dolga. Csináljo, ahogy tudja. Ma este tánc van. Há’ hogyne lenne, tá’ sorozás van. Amelyik fiju bé van sorozva, annak ott van a sorozócédula a kalapjába, szépen összefogva, olyan harmonika formába. Ilyenkor, ha többet is isznak a fijuk a kelleténél, nem szígyen. Jókedvűen rikobálvo táncolnak, de legtöbbet összefogóznak nagy körbe, úgy dúdolásznok, s az üvegből a pálinka ki nem fogy. Úgy adják egymásnak kézbül kézbe, s jókat kortyingálnak az üvegbül, de úgy dúdolnak, hogy verik le a helyet: Diftin cipőt húz a lábáro, Avval megyen el a bálbo, Székvárosi legények Sírva néznek utáno.

Vagy: Utcára nyílik a kocsma ajtó, Kihallatszik belőle a halk muzsikaszó, Sört ide, bort ide, meg egy barna lányt, Hadd mulassam ki magam úgy igazán.

Vagy: Szeretni hej, szerettelek, De elvenni nem vettelek ha, ha, ha, Hogy ne fájjon a szíved nagyon, Szerettelek kisangyalom nem tagadom.

Vagy: Menyasszonyi fátyol a fejedre kerül, Szívem a bánatbo majd elmerül... Ezzel az írással emlékezünk tisztelettel a 80 éve, 1932. augusztus 7-én született Kocsis Rózsira.

De úgy dúdolnak, tappintanak! A cigány a kör közepén állva muzsikál. Aztán, ha jól kidúdolták magukat, kezdődött a tánc, egyik pár a másik után. Ezen az estén is eltartott a tánc hajnali egy vagy két óráig. Fáradtan fogtam a munkához reggel a papéknál. Csak annyit kérdett asszanyam: – Rózsi, Rózsi! Újból táncon voltál? – Ott há’! Még ma öste és holnap öste is megyek. Tá’ sorozás van ilyenkor, s három napig tart a tánc. Ha utána vasárnap jün, akkor négy napig tart a tánc. Másnap délután a pijacon a kocsmábo’ dúdolásznak a fijuk. Cigány kíséri le üket a táncházhoz. Bégyűl újból a tánc. A fijuk szép bokrétáson, mellette ott díszeleg a sorozócédula. Na, de második este még három óráig is eltart a tánc. A fiúk innet indulnak Szamosújvárro’ gyalog. Ott sorozzák őket. Megy velük a cigány is, muzsikaszó kíséri őket. Harmadnap délután fut bé Zsuzsi hozzám, a papéknál. Én ipeg mosogattam. – Na, szervusz Rózsi! Hallatad? Azt a kicsi növésű fijut nem akarták bésorozni, de úgy búsult szegíny. Mit gondolsz? Nagy szígyen rejá nízve. Azt beszélik, hogy úgy mondta, hogy ű haza se jön, ha nem lesz katona, mint a többi, inkább felakassza magát. De ott volt az apja, aki szerencsére elintézte, mert lefizette. Ez biza igaz, az mondta, aki ott volt, látta. De aztán a kicsi növésű fiju erősen boldog volt. Dúdolászva, összeölelgetőzve indultak ki a városbul. Na, aztán ügyelj, mert este még szürkületbe bégyűl a tánc, mikor megérkeznek a fijuk – magyarázza Zsuzsi. – Na, én már megyek is, csak úgy futottam bé hozzád. Na, aztán el ne felejtsem! – Zsuzsi visszatért, s a fülembe súgta, ne hallják a gyermekek. – A fijuk már elmentek elejekbe ki a Kapusra. Ott várják üket. Mindegyik vitt egy fél liter pálinkát. Délutánra jár az idő, én mind jövök-megyek. A gyermekiket meg akartam vacsoráztatni. Kírelem üket: – Gyertek, egyetek! – De egyik se éhes. Én szürkületre össze kéne szedjem a házot, s a gyermekeket ágyba dugjam, bár a két kisebbiket. De most mintha égetnék a talpamat, úgy járok. Fáradtságot nem érzek, ha táncra kell menni. Gazdám – a pap – áll a szoba ajtajában s kacagva mondja: – Na, kicsi Rózsi, ma szürkületbe mehetsz haza. A gyermekeket elrendezem én. Én úgy éreztem, mintha borus fellegek mögül kisütne a nap. Vidáman, dudolászva dolgoztam, még az se jutott eszembe, hogy megköszönjem: – Rózsi, Rózsi, jönnek a fiúk! Össze vannak ölelkezve – fut be Ádika lihegve. – Gyere te is ki hamar! Tépázzák a fersingemet Olgicával. – Mutasd meg, melyik a te szeretőd! Rózsi, – mondja Ádika – azt mondta a tanár bácsi, hogy egy-egy fiúnak akkora nagy a bokrétája, hogy egy bokrétából jól lakna egy borjú. Még azt is mondta, hogy olyan erősen hangosan énekelnek, hogy ő nem is tudna közel menni hozzájuk, mert kiszakadna a dobhártyája. Én gondoltam, hogy ez a tanár biztos nem is közénk való, ’sze nem tudna eljárni egy csárdást, ha levágnák a lábát, akkor se. Aztán csak a templomban énekelnek, ezek a fiúk dúdolnak. Én is kimentem a kapuba. Az utcaajtó végire van kinyitva, teli asszonnyal, gyermekkel. Még kívül a kapun is sokan vannak. A kis utcárul, a Cigánydombrul is eljött egy-egy kíváncsibb asszony. Lejöttek a nagy utcára.

43

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2012/4  

A TARTALOMBÓL: Gebauer Hanga: A Fekete-Körös völgye lakói; Mihályi Gábor: Erdélyi Tibor köszöntése; Sebő Ferenc: A sóvidéki táncokról; Törté...

folkMAGazin 2012/4  

A TARTALOMBÓL: Gebauer Hanga: A Fekete-Körös völgye lakói; Mihályi Gábor: Erdélyi Tibor köszöntése; Sebő Ferenc: A sóvidéki táncokról; Törté...

Advertisement