Page 16

A néptáncmozgalom művészeti irányzatai Novák Ferenc tanulmánya – II. rész

H

ol van a határ a „tiszta forrás” és egy másik kategória között? Ezt természetesen nehéz megmondani. A határt megszabhatja az eredeti anyag felhasználásának módja, vagy a mondanivaló természetes kötődése az eredeti táncanyaghoz. Az semmiképpen nem célravezető, ha e nehézkes, csak visszatekintő gondolkodásmód húz „vasfüggönyszerű” határvonalat a kétfajta alkotói szándék közé. Sajnos, sokszor ártott céljainknak a „tiszta forrás” két megközelítési módjának minőségi megkülönböztetése. Hányszor hallottuk egyik oldalról, ha a „tiszta forrást” valaki szabadabban értelmezi, az „népellenes bűnt követ el”, másik oldalról pedig, hogyha valaki csak a „tiszta forrást” kívánja bemutatni, akkor „parlagi és neoprimitív”. A vitát csak a színpadon látható mű döntheti el. A „tiszta forrást” megközelítő alkotói módot eleve előnynek vagy hátránynak tekinteni a legrosszabb kritikai módszer. A „tiszta forrás” mindkét alkotói módszerének esetében említést kell tennünk a pedagógiai munkáról. Az eredeti anyagot nemcsak megismerni kell, hanem be is kell tanítani. A ’70-es évek elejétől a néptáncpedagógiában nagy változás történt, előnyére. Létrejött egy örvendetes helyzet. Egyes néptáncainkat együtteseink úgy tudják bemutatni, hogy a magyar nyelvterület táncdialektusainak nemcsak stiláris hasonlóságait, hanem különbözőségeit is érzékeltetik. Azok az együttesek, amelyek éltek e pedagógiai munka lehetőségeivel, megszabadultak az általános, sokszor csak „magyarkodásnak” ható máztól. Mindez visszahatott a színpadra is. Egy palóc táncrend és egy somogyi táncrend valóban másnak hat, szerencsére a nagyközönség számára is, még ha egymás mellé kerülnek is egy műsorban. Be kell vallanunk, hogy néptáncainkról, azok szerkezeti sajátosságairól alkotott véleményünket a ’70-es évek elejére nagyon meg kellett változtatnunk. Táncosnak, koreográfusnak, pedagógusnak az elmúlt tíz év valóban újat hozott. A táncházakban, klubokban, próbatermekben megváltozott munkamódszer egészségesen befolyásolta az alkotói tevékenységet. A legjobbaknál nem szűkült, hanem tágult a színpadi látásmód, egyenes arányban a megsokasodott tudományos publikációk mennyiségével. A „TISZTA FORRÁSBÓL” Ehhez a kategóriához tartoznak az úgynevezett dramatikus táncok és a „szimfonikus” néptánckoreográfiák. Ezekben a koreográfus az eredeti anyagot csupán lehetőségnek tekinti. Az anyaggal szabadon bánik és mondanivalóját akár irodalmi forgatókönyvben is megfogalmazhatja. A koreográfiáknak kerek egész történésük van, illetve szimfonikus műformát követnek. Ennek az alkotói módszernek is több irányzata van. Az elsőben az alkotó mondanivalóját úgy választja meg, hogy még erősen kötődik a paraszti kultúra szokásrendjéhez, vagy a néptánc által kínált különös szituációkhoz. Mire is gondolok pontosan? Az alkotó egy népszokásban vagy táncos szokásban bizonyos helyzetek lehetőségét érzi meg. A kiszejárást, a verbuválást, a karikázót, a lakodalmat, a katonabúcsút, a regölést stb. lehetőségnek tekinti, hogy valami különös szituációt teremtsen meg. Szinte hihetetlen, hogy csak a verbunkról vagy a karikázóról mi minden jutott eszébe az elmúlt egy-két évtizedben a koreográfusoknak. Egy-egy tánctípus vagy szokás társadalmi, történelmi vagy extrém egyéni A néptáncmozgalom néhány alapvető kérdéséről. Népművelési Intézet Népművészeti Osztály. Budapest, 1979, 25-39. oldal.

16

konfliktusok megjelenítésének koreográfiái eszközévé vált. Hangsúlyoznunk kell, hogy az ebben a kategóriában tárgyalt művekben az alkotók még közel maradnak a paraszti kultúra által kínált cselekményekhez, szituációkhoz. Az alaphelyzet, amelyből kiindulnak, a koreográfia minden pillanatában felismerhető még. A néptánckoreográfusok egyes helyzetek megoldására már ebben a kategóriában is szívesen vesznek kölcsön mozgásanyagot más táncművészeti ágazatok lépés- és stíluskészletéből. Különösen szívesen kölcsönöznek forgásokat, ugrásokat, de legfőképpen gesztusokat. Gesztusvilágát illetően a magyar néptánc elég szegény, így az alkotók rá is vannak utalva a kölcsönvételre, a kölcsönzött eszközöknek a saját mozgásanyanyelvükbe való beillesztésére. Az ebbe az alcsoportba tartozó művekben már nincs szó egy-egy népcsoport táncainak tiszta, az eredetihez hűségesen ragaszkodó megjelenítéséről. Az eredetihez a művek már csak a felhasznált szokások vagy alaphelyzetek által kötődnek. A szerző igyekszik mondanivalóját egy népszokásba, egy néptánctípusba vagy egy gyermekjátékba belehelyezni. Ezáltal kötődik még a „tiszta forráshoz”. Ahhoz azonban, hogy koreográfiájának történését számunkra érthetővé tegye, többnyire elszakad a néptánc valamely dialektushoz kötődő szerkezetétől. Ahogyan említettem már, ez az alkotói módszer nem zárja ki „idegen” vagy annak ható elemek felhasználását, amelyekkel a koreográfusok kifejezési eszköztárukat akarják kitágítani. A legjobb művekben ezek az „idegen elemek” természetesen illeszkednek az általánossá tágított néptáncanyanyelvbe. A következő irányzathoz tartozó alkotásokban a mondanivaló eltávolodik a néphagyománytól. A cselekmény alaphelyzete esetleg még támaszkodik egy népmesére, balladára, esetleg bibliai történetre. A koreográfus azonban ezeket csak kiinduló alapnak tekinti ahhoz, hogy sokszor magától a néphagyománytól is távol eső gondolatait kifejezze. Tulajdonképpen ugyanaz a helyzet jön létre egy cselekménymotívummal, mint amikor magát a néptáncot általános mozgásanyanyelvvé tágították a koreográfusok. Ugyanebbe az alcsoportba sorolhatjuk azokat a műveket, amelyek politikai, társadalmi vagy extrém egyéni konfliktusról szólnak. Ezeknek a dramaturgiai gyökerei már nagyon mesze vannak a paraszti kultúrától. A néptáncművészethez azonban köti őket, hogy alkotójuk mozgásanyanyelve, ha távolról is, de magán viseli a néptánc jegyeit. Olyan műveket is idesorolhatunk, ahol az alkotó kötődését a népi kultúrához a népzenei motívumok felhasználása, vagy csak a népzenére érvényes ritmusvilág jelzi. Még ebben a viszonylag tág alcsoportban is láthatunk olyan törekvéseket, ahol a koreográfus gondolatainak kifejezésére esetleg egy-egy eredeti néptánctípust igyekszik felhasználni. A „tiszta forrás” csoportban tárgyaltaktól azonban eltávolítja a cselekmény, a gondolat mibenléte. Természetesen nagyon nehéz, és talán nem is lehet határozott választóvonalat húzni az egyes alcsoportok között. Van, ahol a cselekmény kötődik jobban a „tiszta forráshoz”, van, ahol a mozgásanyag. Ha mindkettő, akkor feltétlenül az első alcsoportban tárgyalt műről van szó. Ha mindkettő távolodik, akkor a második alcsoport műveihez sorolhatjuk. Ne bonyolítsuk tovább! Ha a közeledés vagy a távolodás mértéke a „tiszta forráshoz” viszonyítva nem egyértelmű, a meghatározás csak szubjektív lehet. A legfontosabb minden esetben, hogy valóban műalkotást lássunk. A „tiszta forrásból” harmadik irányzatába tartoznak a szimfonikus néptánckoreográfiák, amelyekben a koreográfus elsősorban zenei vagy táncos színpadi műformákat követ. Ezekben az alkotó egy-egy tánctípust vagy kiválasztott mozgásanyagot szabadon

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2012/4  

A TARTALOMBÓL: Gebauer Hanga: A Fekete-Körös völgye lakói; Mihályi Gábor: Erdélyi Tibor köszöntése; Sebő Ferenc: A sóvidéki táncokról; Törté...

folkMAGazin 2012/4  

A TARTALOMBÓL: Gebauer Hanga: A Fekete-Körös völgye lakói; Mihályi Gábor: Erdélyi Tibor köszöntése; Sebő Ferenc: A sóvidéki táncokról; Törté...

Advertisement