{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade.

Page 6

EGYSZER VOLT, HOGY IS VOLT?

K ÓKA R OZÁLIA

GYERMEKROVATA

Laci ló

Egy hűséges ló története – embert próbáló időkben... 1944 nyarán a háború – amely egy évvel azelőtt még valahol a nagy Oroszország közepén dúlt – egyre közeledett. A városba érkező, visszavonuló katonák fáradtaknak, megviselteknek néztek ki. Az ismerősök, akik hozzánk látogattak, már nem ellenkeztek apánkkal, amikor azt mondta, hogy a háború elveszett. Már a csodafegyver meséjében sem hittek az emberek. Csak a németekben vadul hívők, azokkal meg nem volt érdemes vitatkozni, mert megvádolhatták a másképp nyilatkozót, hogy nem hazafias, sőt, ilyen nagy szükségben demoralizálja az embereket. De a levegőben már ott lógott a vesztés bizonysága. Laci lovat a nyár végén vette apánk. Fél-muraközi fél-nóniusz, korban már tíz év körül járó, erőteljes pej volt. Az adásvétel előtt nemrég még igavonásra használták, farönköket húzott. Ezek a lovak kettesben dolgoztak, rendszerint meredek hegyoldalakon húzták lefelé, vagy éppen tartották vissza a meg-megcsúszó hatalmas farönköket. Édesapa elmesélte, hogy a facsúsztatókat – amik a hegyoldalban sekély V-alakban voltak kiképezve – leginkább akkor használták, miután csapadék esett. Néha összegyűjtött vízzel tették sikamlóssá a V-alak oldalait, hogy a rönkök jobban csússzanak a hegyoldalon. A lovakat a hajtójuk vezényelte, amikor lehetett hosszú száron, figyelve a rönkre és a lovak minden mozdulatára. Ha megcsúszott a fa, a lovaknak vissza kellett tartani a hatalmas rönköt, mert a súlyos, sebességet nyerő szálfa megölhette az állatokat s a vezénylő hajtót egyaránt. A lovak is megtanulták, hogyan és mikor kell leülniök a farukra, hogy testükkel megtartsák a lejtőn meg-megcsusszanó fa-

6

törzset. Talán megértették az állandó veszélyt, amely ebben a munkában leselkedett rájuk. Nálunk, az új helyen, Laci lónak nem volt veszélyes munkája, mint a hegyoldalakon, de nem volt dolgozó párja sem. Az eladó figyelmeztette apánkat, hogy a ló hiányolni fogja a társát, s valószínű jobban dolgozna, ha társa mellette húzná a kocsit. De apánk valami oknál fogva csak a Laci lovat vette meg. Mivel az én keresztnevem is Laci, megkedveltem a szelíd tekintetű lovat már attól kezdve, hogy bekötötték az istállóba. Jó természetű lónak nézett ki. A következő napokban ki-kimentem az istállóba, megsimogattam, tüzetesen megkeféltem az oldalait, a hátát inkább csak vakargattam, mert alapos tisztításához nem voltam elég magas. Néha, bátyám vagy apám felügyelete alatt, nagy büszkeséggel és kellő figyelemmel megsétáltattam a készséges lovat a hátsó udvarban. Laci lónak nem tartott hosszú ideig az aranyszabadsága. Az ősz és a háború, megállíthatatlanul közeledtek Máramarossziget felé is. A német és magyar csapatok visszavonulóban, s előttük vonult a lakosság jelentős része. Ezrek és ezrek menekültek nyugat és északnyugat felé a leginkább délről előrenyomuló szovjet csapatok elől. Az emberek féltek a háborútól, a rajtuk keresztül átvonuló fronttól, és menekültek... valahová. Hamarosan bennünket is elkapott a tömegmozgás láza. Apánk vonakodott ugyan, de anyánk félt, s szüleink végül úgy határoztak, hogy elmegyünk legalább egyik rokonunkhoz a Beregszász melletti Nagybaktára. Az kis hely, nincs a főútvonalon, talán kiesik a háború útjából... Ott majd meghúzhatjuk magunkat, amíg a hadak átvonulnak. Anyánk, Kata nővérem, hároméves Gyuri öcsém és én, egy ismerős autójában tettük meg a hegyeken át vezető, olyan 120 km-es utat. Át a Tisza felett, az aknaszlatinai hídon hagytuk el a várost. Még szerencse, hogy délelőtt indultunk. Utunk, ami a műúton rendesen nem vett volna igénybe több mint két órát, most félnapig is elhúzódott, mert az autó le kellett lassuljon a menekülők áradata miatt. Néha lépésben haladtunk, együtt az utat betöltő tengernyi, gyalogos emberrel, akik helyenként összezsúfolódtak a széles országúton csomagot hurcolva kézzel vagy állattal húzott szekérrel, kordéval, és mind menekültek a háború elől. Legtöbbje gyalogolt a nagy bizonytalanság felé. Apánk és Pali bátyám lovas kocsival indultak el utánunk. Velük tartott bátyám egyik barátja, Kósa Lajos, aki Keszthelyről, a Balaton lágy színekben vibráló víztükre mellől származott el a Kárpátok sziklás és erdős hegyoldalai közé. Már a menekülés előtt is többször volt nálunk. Azt még én is észrevettem, hogy szívesen sertepertélt Kata nővérem körül, s akkor is jött, amikor Pali bátyám nem volt otthon. Mivel a rahói fakitermelő vállalat, ahol Lajos dolgozott, a háború

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2012/2  

A TARTALOMBÓL: Jánosi Zoltán: Sebestyén Márta csodamadara; Iancu Laura: Tisztelet Lakatos Demeternek; Kővágó Zsuzsa: Elhunyt Györgyfalvay Ka...

folkMAGazin 2012/2  

A TARTALOMBÓL: Jánosi Zoltán: Sebestyén Márta csodamadara; Iancu Laura: Tisztelet Lakatos Demeternek; Kővágó Zsuzsa: Elhunyt Györgyfalvay Ka...

Advertisement