__MAIN_TEXT__

Page 23

Szék, 1970-es évek

Nemes Zoltán ’mettor’ fotográfiái elé Ha a széki embernek nem volt módja széltében terjeszkedni, felfelé türemkedett. A Kapus-tetőn belül. Otthon. Büszkén hordott viselete, emberi tartása, ősi szokás szerinti cselekedetei előnyére voltak. Igaz, akkoriban csak a Kapus-tetőn belül. Otthon. Ezért, aki tudott róluk, látogatta, olykor fényképezte is őket. És nem csak tele filmtekercsekkel érkezett haza, sok mást is kapott útravalóul. Önzetlen szeretetet, a példásan működő rendből leckét, vastag falú pohárból gyöngyöző jókedv-cseppeket… S a ház kulcsát. Ismeretlenül! Ezen el is csodálkozott kissé. A vendéglátónak hajnalban vállra kellett vennie a kincskereső ásót, csákányt, lapátot, a Nagyutcán már várta a poros „duba” (munkásokat szállító deszkabódés teherautó), menni kellett a „sántérre” (építőtelepre). Pénz kell a sok szép ruhára, kelengyére, a nagyobbik lány már a konfirmándusok padján ül a templomban, Szent Bertalani úrvacsoraosztást követő estétől a nagyok táncán a helye. Előnyük a „Kapuson túl” hátrányukra vált, az esti hazatérésig szótlanul tűrték a többség csúfolódását, akik nem csodálták, inkább irigyelték tőlük az egységben megtestesülő hangyaszorgalmukat. A derék férfiak a tikkasztó hőségben is begombolt ingujjal, kéklájbival a hátukon, széki kalappal a fejükön dolgoztak, mondván, gyenge az a juh, amelyik nem bírja a gyapját... Hazaérkezvén, dologidőben, ami a kapálástól az őszi betakarításig tartott, cédula várta őket a konyhaasztalon, amelyen az asszony távirati stílusban fogalmazott üzenete állt: „A Berekhátra mentünk kapálni.” Mi tagadás, néha az is megesett, többnyire előleg vagy fizetésosztás napján, hogy kapálás helyett a férfiakat is „írásra” csábította a papíros üresen maradt hátulja: „A kocsmába mentünk inni!...” Olyankor a serény as�szonyok egyre gyakrabban fordultak a hegy felé, hiába, azon egy teremtett lélek sem látszott lefelé ereszkedni. Akkor még nem dúlt bennük a méreg, csak a töprengés emésztette őket, vajon nem omlott-e urukra a kiásott sáncfal, nem borult-e fel velük az a rozoga duba? Aggodalmuk csak a kapun belül, a már vörösen izzó napkoronggal együtt kezdett hanyatlani, amikor az ember üres elemózsiás táskájába botlottak, oda, a tornác kövére volt ledobva, naptól felforrósodott füstölt szalonna- és csípős hagymaszagot árasztva. „Aki tempózni akar, annak néha fel is kell ugrani!” – hangzott koccintáskor a családi békesség irányába célzott férfiúi intelem. Az emlékek mindig vasárnapi köntösben kelnek útra, miként az a kislány a vidám kisfiú mellett az illatos mező virágszőnyegén. A hegyi esztenára, pásztorkodó apjukhoz tartanak, aki botjára támaszkodva kémleli őket, s ha megérkeznek, egy boglya finom mézes-kapros ordás palacsintát süt nekik. Olyat, hogy még a fotográfus is megnyalja utána mind a tíz ujját. Képzeletbeli utamról visszatérve, a csengettyűiket meg-megrázó nyájat és gondviselőiket magukra hagyva, Isten kasa lejtőin ereszkedvén lefelé, mormolom magam elé félhangosan, mint egy verssort: nem kell félteni azt a közösséget, mely önzetlenül ad, és sem köszönetet, sem hálát nem vár, hanem saját önbecsülésétől lesz erősebb, amikor ajándékoz a kevésből, amije van... Széki Soós János

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2012/2  

A TARTALOMBÓL: Jánosi Zoltán: Sebestyén Márta csodamadara; Iancu Laura: Tisztelet Lakatos Demeternek; Kővágó Zsuzsa: Elhunyt Györgyfalvay Ka...

folkMAGazin 2012/2  

A TARTALOMBÓL: Jánosi Zoltán: Sebestyén Márta csodamadara; Iancu Laura: Tisztelet Lakatos Demeternek; Kővágó Zsuzsa: Elhunyt Györgyfalvay Ka...

Advertisement