Magyar néprajz I. 1. Táj, nép, történelem A Magyar néprajz nyolckötetes sorozata az I. 1. Táj, nép, történelem címen 2011 decemberében megjelent kötettel vált teljessé. A magyar néprajztudomány eddigi legnagyobb tudományos vállalkozásának kötetei nem az eredetileg elgondolt, a tartalmi, logikai sorrendet követő számozás rendjében, hanem a kéziratok elkészültének időrendjében követték egymást. Az V. Népköltészet kötet 1988-ban, a VI. Népzene, néptánc, népi játék 1990-ben, a VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság 1990-ben, a III. Kézművesség 1991-ben, a IV. Életmód 1997-ben, a VIII. Társadalom 2000-ben, a II. Gazdálkodás 2001-ben, az I. 2. A népi műveltség korszakai 2009-ben, az I. 1. Táj, nép, történelem 2011-ben jött ki a nyomdából. Az I. 1. kötet kiadásával befejeződtek az 1988 és 2011 között megjelenő sorozat munkálatai. A sorozat létrejöttét Ortutay Gyula és Tálasi István 1976-ban kezdeményezte, a Magyar Tudományos Akadémia a Néprajzi Kutatóintézet ötéves munkatervébe is felvette, ám megvalósítása a Paládi-Kovács Attila vezetésével 1986-ban újjáalakult szerkesztőbizottságra és a vállalkozásban közreműködő, öszszességében 115 szerzőre maradt. A sorozat nyolc (valójában kilenc) vaskos kötete összesen 8330 oldalon tárja elénk a magyar népi kultúra örökségét. Nem pusztán leírja, rendszerezi a zömében hosszú történeti múltra visszatekintő hagyományok világát, hanem értékeli, elemzi a nemzeti kultúra egyik forrásvidékének felfogott tradíciók együtteseit, a köznépi kultúrának a magyarságra, illetve annak egyes társadalmi rétegeire, foglalkozási, táji, területi csoportjaira jellemző, sajátos vonásait. Mindezek összegző áttekintésére vállalkoztak a nyolckötetes Magyar néprajz szerkesztői és szerzői. A legutoljára megjelent I. 1. kötet nagyobb tematikai egységei a magyar néprajztudomány történetét, a magyarság természeti környezetét és tájhasznosító, tájalakító tevékenységét, a magyar nép „életrajzát”, történeti demográfiáját és a Kárpát-medence etnikai térszerkezetének történeti változásait, s végül a magyar nép táji-történeti tagolódását, a néprajzi régiók, népterületek és népcsoportok rendszerezését, a népi kultúra regionálisan eltérő jellegét, sajátságait tartalmazzák. A kötet elméleti bevezetője tárgyalja a néprajzi kutatások tárgyát, módszerét, legáltalánosabb kategóriáinak, fogalmi kérdéseinek felfogását a hazai és a nemzetközi szakirodalom tükrében. Olyan fogalmak értelmezését járja körül, mint a nép, a kultúra, a kulturális örökség, a hagyomány, a nemzeti kultúra és a néphagyomány kapcsolata, szerepe a XIX–XX. században. Vázolja a nemzeti keretezésű néprajzi szintézisek születésének európai menetét. Átte-
kinti a magyar etnográfia és a hazai folklorisztika kutatásának történetét a XVIII. század végétől napjainkig. Ezek a fejezetek az eszmetörténet, az intézménytörténet és az irányadó tudósok vonatkozásában is új korszakolással, számos eredeti megállapítással szolgálnak. Sajátos ökológiai szemlélettel íródott a magyar nép természeti környezetét, annak formálódását vázoló fejezet. Az őshazáktól napjainkig követi a népesség adaptációját a természeti tájhoz, figyelemmel e folyamat tükröződésére a szókészletben és egyes kulturális tradíciókban. A Kárpát-medence mai képének kialakulása döntően népünk tájépítő teljesítménye, itt az antropogén eredetű környezeti változások ezeréves folyamata elválaszthatatlan a magyar köznép történetétől, kétkezi munkájától. Kapcsolódik ehhez a történeti Magyarország etnikumainak és etnikai tereinek történeti alakulása. A középkor századait a magyarság térfoglalása, terjeszkedése, a XVI–XVIII. századot térvesztése jellemezte. A XIX. század elejétől 1920-ig ismét a magyarság gyarapodása figyelhető meg. Azóta számára kedvezőtlen etnodemográfiai folyamatok zajlanak. A kötet második felét a Kulturális régiók és etnikai, néprajzi csoportok tárgyköre foglalja el. Vázolja a magyar népterületet és népszigeteket magába foglaló tartomány méretű nagytájak – Dunántúl, Felföld, Alföld, Erdély, Moldva, Szlavónia – geográfiai, néptörténeti, felekezeti, kulturális jellegét. A magyar népterületek, néptömbök rendjében haladva bemutatja a hozzájuk kapcsolódó kistájak, népcsoportok történeti-táji tagolódását, néphagyományainak jellegét, megkülönböztető jegyeit, elemeit a tárgyi kultúrában, a folklórban, a vallási életben, a népnyelvben. A kötet szerteágazó tárgykörét szokatlanul gazdag és gondosan adatolt képanyag illusztrálja (114 színes, 200 fekete-fehér fotó, 285 ábra, 38 térkép). A tudós szerzők gazdagon adatolt, olvasmányosan megírt szövegeit a szövegben elhelyezett hivatkozások és a kötet végén elhelyezett több mint száz oldalnyi irodalomjegyzék, bőséges helységnévmutató és az illusztráció forrásjegyzékei egészítik ki. A sorozat eddigi – és már régen elkelt – köteteihez hasonlóan az I. 1. Táj, nép, történelem címet viselő kötet sem csupán a néprajztudomány művelőinek, a hagyományőrző és a honismereti mozgalom tagjainak, csoportjainak ajánlható. Tanulságokkal szolgálhat a történeti diszciplínák többségének (néptörténet, nyelvtörténet, irodalomtörténet, társadalom- és művelődéstörténet), a táj- és környezettörténet, a történeti ökológia, a történeti geográfia kérdései és minden népünk múltja, kulturális hagyatéka iránt érdeklődő olvasó számára. (MTA Néprajzi Kutatóintézet, Akadémiai Kiadó, Budapest 2011. Főszerkesztő: Paládi-Kovács Attila.)
13