Page 44

film-fesztiválon a zsűri díját nyertük el vele. Ezt a televíziós folklórfilm-fesztivált az írek találták ki, Dublinban rendezték először, majd átvette a moszkvai televízió is. Egyik évben Dublinban, a másik évben Moszkvában rendezték, rendszerint 30-40 ország televízióinak részvételével. AZs:  Tinka nagy beszélgető volt... LM:  Nagyon jókat lehetett vele beszélgetni. Hagyta magát meggyőzni. Ezután a metró-utazásunk után is azt mondta: „Jó, el kell ezen gondolkodni, mert lehet, hogy igazad van.”. 58. A Bartók Egy. zenekara és a méhkeréki zenészek. Szeged, 1973.

AZs:  És a Televízió is így dolgozott? LM:  Ez a hetvenes években volt. Akkor még filmre dolgoztunk, mert elektronikára rögzíteni az első Pávánál, ’69-70-ben tudtunk először, akkor is fekete-fehérben. Az adás már színesben ment, de mi fekete-fehérben rögzítettünk. Ezek az ősidők voltak, amikor a rögzítés is úgy történt, hogy egy 16 mm-es kamerát ráállítottak egy monitorra, és a monitort fényképezte le fordítós filmre a kamera. El lehet képzelni, milyen minőségű volt. AZs:  De a hangot azért fel tudták venni ugyanakkor? LM:  Külön, egy 16 mm-es magnószalagon ment a hang, aztán néha elcsúszott, és akkor aszinkron lett. Nagyon kezdetleges volt. AZs:  Tinkáék is így csinálták. Azt gondoltam, a Televízió már jobban fel volt szerelve... LM:  Semmivel nem voltunk előrébb, mint ahol Tinkáék tartottak technikailag. Aztán többször vitatkoztunk Tinkával. Egyszer, emlékszem, én akkor kint laktam a Füredi úti lakótelepnél, felültünk a Kossuth téren Tinkával a Metróra, és végigvitatkoztuk az utat. Én folyton azt mondtam neki, nemcsak Erdélyben van autentikus magyar népművészet, hanem Somogyban is. Mondom, ennek egyik bizonyítéka az, hogy a Somogyi tánchagyományokat Pesovárék valamikor az ötvenes években már megírták, de erről mindenki megfeledkezett. Ne higgyétek, hogy csak Kalotaszegen, meg Széken van archaikus anyag, tessék elmenni Belső-Somogyba, ott ugyanolyan archaikus táncanyagot, meg zenei anyagot lehet találni! Csak ez nem volt akkoriban annyira „menő”. AZs:  Tinka részt vett ezekben a korai somogyi gyűjtésekben, csak aztán beleszeretett az erdélyi anyagba... LM:  Így van, és aztán mindenki elfeledkezett erről a könyvről. Pedig olyan anyag van benne, ami még ma is újdonságnak számít a magyar néphagyományban. Dalokban is, táncokban is. Együd Árpád, akiről beszéltem, aztán a Somogy Megyei Múzeumok igazgatóhelyettese lett, és Vikár után a teljes somogyi anyagot újra fölgyűjtötte. Ami Somogyban volt, Együd mind fölgyűjtötte, ami az ő gyűjtésében nem szerepel, az nem is volt. AZs:  Úgy tudom, a Televízióban nagy sikert aratott egy somogyi lakodalommal... LM:  Somogyi búcsú volt a címe, forgatókönyvét Együd Árpáddal írtam. A moszkvai Raduga (Szivárvány) című televíziós folklór-

44

AZs:  Megszállott volt, de szerény. Én a Rádióban csináltam néprajzi műsorokat, nemzetiségi műsorokat is. Elmentem például a magyarországi románokhoz, aztán megkértem Tinkát, hallgassa meg velem az ott felvett énekeket, nehogy műdalt keverjek az igazi népdalok közé. Mert gyanús volt, hogy van ilyen. Szívesen eljött, segített... LM:  Érdekes, pedig ilyen nagy tudású ember kevés van. Nem az önbizalom hiányzott belőle, csak olyan szerény volt, hogy aki nem ismerte, nem gondolta, hogy mi van a fejében. AZs:  Őt nem önmaga érdekelte, hanem a munkája... LM:  A Televízióban aztán készültek különböző vetélkedők. Tojáspatkoló címmel ment egy vetélkedősorozat, ami a népművészetről szólt. Ezekben a műsorokban a megyei tanácsok művelődési osztályai voltak segítségünkre. A helyi szakemberek támogatása és együttműködése nélkül nem tudtuk volna sikerre vinni se a Pávákat, sem például a Tojáspatkoló című vetélkedősorozatot. Aztán a hetvenes évek végén, visszatérve az 1968-as Nyílik a rózsára, csináltunk egy tíz éven keresztül futó sorozatot Vasárnapi muzsika címmel, ahol megpróbáltuk a magyar népies műzenét úgy előadni, hogy az ellentmondjon annak a szemléletnek, ami korábban volt. Mert a giccstől kezdve a nemzetietlenen keresztül különböző jelzőket találtak erre a műfajra. De Sárosi Bálinttal megegyeztünk abban, hogy ez is a magyar kultúra része, és nem szabad kidobni. Félreértelmezték Bartókot és Kodályt, amikor azt mondták, hogy ez pedig nem a mienk. Dehogynem! Ez is a mienk, és sikerült meggyőzni olyan előadóművészeket, hogy nótát énekeljenek, mint Melis György, Kalmár Magda, Bessenyei Ferenc. Egy csomó olyan ember állt mögénk, akik ennek a műfajnak a színvonalát emelték, és úgy tűnt, hogy ezekben az években a közönség számára is elfogadható módon hangoztak el a nóták. AZs:  Azért én a népdalokat szeretem igazán, gondolom, Maga is. LM:  Természetesen, de tudjuk a néprajztudomány történetéből, hogy hosszú időn keresztül nem választották szét ezeket: népszerű dalok voltak. AZs:  Erről Ön írt két kitűnő könyvet. A nótaénekes Cselényi József életéről és elhallgattatásáról szól az egyik, a másik a magyar nóta két évszázadának történetét dolgozza fel, portrékat fest a legjelesebb nótaszerzőkről és énekesekről. Városban nem is élt igazán a népdal. Az iskolában tanultuk és újraélesztették, élesztettük... LM:  A Röpülj pávával indult el az, hogy odafigyeltek, fölfedezték, hogy ilyen is van, és elsősorban azért, mert voltak autentikus előadók, tehát paraszténekesek, és voltak fiatalok, Faragó Laurán, Halmoson, Sebőn keresztül Ferencz Éváig. Szóval olyanok, akik már tanulták a népdalt.

folkMAGazin 2011 – VII. különszám  

A Martin-legenda – Beszélgetések Martin György életéről és munkásságáról Szerkesztette: Albert Zsuzsa és Szőkéné Károlyi Annamária Munkatárs...

folkMAGazin 2011 – VII. különszám  

A Martin-legenda – Beszélgetések Martin György életéről és munkásságáról Szerkesztette: Albert Zsuzsa és Szőkéné Károlyi Annamária Munkatárs...

Advertisement