__MAIN_TEXT__

Page 20

Adok néktek aranyvesszőt Kallós Zoltán gyűjteménye – Korniss Péter fotói

A válaszúti Kallós-kúriában 1998 augusztusában nyitotta meg kapuit az a néprajzi kiállítás, amely csakhamar élénk érdeklődést keltett nemcsak Erdélyben, hanem Európában, valamint más földrészek magyar és más nemzetiségű közösségeiben is. A kiállítás a 2010 májusában felújítva átadott múzeumban teljesedett ki. Korniss Péter fotóművész végigfényképezte gyűjteményt, s ebből a munkából született meg 2011-ben „Adok néktek aranyvesszőt” címmel egy fotóalbum a Kallós Alapítvány gondozásában. Az alábbiakban Andrásfalvy Bertalan előszavát közöljük, színes oldalainkon pedig ízelítőt nyújtunk a kötetből, vagyis a kiállítás tárgyaiból.

T

ündérkert. Nemegyszer nevezték a régmúltban így Erdélyt, ezt az erdős, nagy hegyek koszorúzta földet, mely minden háború és viszály ellenére mégis emberi találkozások, a megértés, az üldözöttek menedékhelye és a szabadságvágy bástyája maradt. Pedig a csaknem kétezer évvel ezelőtt megindult nagy népvándorlás útjába esett. Dákok, gótok, gepidák, a Római Birodalom telepesei, Bizánc, az avar, a hun, a bolgár, a kazár fejedelemség, a magyar királyság, majd a kunok, a tatárok és az Oszmán Birodalom, a Habsburgok császárságának hadai küzdöttek érte, miközben néptöredékek menekültek oltalmába és találtak itt menedéket: besenyők, úzok, szászok, latinná vált (romanizált) vlachok, ruszinok, hitükért üldözött galíciai zsidók, kaukázusi örmények, anabaptisták (habánok), cigányok különféle törzsei. Összehasonlítva Európa békésebb tájaival, itt a távoli hatalmi központoknak mégsem sikerült egymás ellen uszítaniuk az egymás mellé került népcsoportokat. Nem véletlen, hogy Európában, de talán a világon is elsőnek itt foglalták törvénybe a lelkiismeret, a vallás szabadságát; Tordán, 1559-ben, majd 1571-ben. Az itt élő, különböző nyelvű, eredetű, műveltségű és művészi ízlésű emberi közösségek nem igyekeztek másokat a magukéba „beolvasztani”, az

20

Visai pásztortarisznya – fotó: Korniss Péter

övéktől eltérő műveltségű embereket eltéríteni sajátjuknak vallott művészetüktől, inkább rácsodálkozva a másikéra, sajátjukat próbálták még szebbé formálva felragyogtatni, miközben tagadhatatlanul tanultak is egymástól, legfőképpen igényességet. Ennek a békés együttélésnek köszönhető Er-

dély páratlanul gazdag és változatos népművészete. Erről kapunk meggyőző képet a válaszúti múzeumban. Egy-egy kis szobába sűrítve a mezőségi, széki, kalotaszegi, moldvai csángómagyar, román, szászföldi német szobabelső és népviselet egymástól jól megkülönböztethető gazdagsága mögött felsejlenek közös vonások, gyökerek is. A többezer, pótolhatatlanul értékes, művészi kézimunka, bútor, szőttes, hímzés, cserépedény, faragás és ékszer mögött hasonlóan gazdag, láthatatlan gyűjtemény rejtezik, az a hangzóanyag, amit Kallós Zoltán e tárgyak mellett felvett énekesektől és muzsikásoktól. Ugyanaz a sokszínűségben felfedezhető, távoli tájakra is mutató zenei és tánchagyomány: a messzebb, Keletre mutató magyar ötfokú énekkincs, a Délre és az antik világra emlékeztető lánc- és körtáncok, a hosszú küzdelmekre utaló katona- és férfitáncok zenéje, Erdéllyel kapcsolatba került híres olasz zenészekre, Palestrinára és Mostóra visszavezethető, késő reneszánsz, barokk hangszeres muzsika és harmonizáció. Mindez így együtt Európa és megálmodott lényegének, a hagyományos, egymást biztató sokszínűségének ritkán megtalálható, messze, a határokon túlmutató példája: a Válaszúti Kallós Alapítvány Múzeuma. Andrásfalvy Bertalan

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2011/5  

A TARTALOMBÓL: Török Ferenc: Harmincöt éves a Téka; Misi Gábor: „Élete pontja”; Valter Linda: Spanyol udvarlási szokások; Kóka Rozália gyerm...

folkMAGazin 2011/5  

A TARTALOMBÓL: Török Ferenc: Harmincöt éves a Téka; Misi Gábor: „Élete pontja”; Valter Linda: Spanyol udvarlási szokások; Kóka Rozália gyerm...

Advertisement