{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade.

Page 14

TÁR SZÉKI SOÓS JÁNOS: ELÖLJÁRÓBAN Itt látható a falu egy nagy szögletes (kép)keretbe zárva. Ez megkönnyítheti rálátásunkat, mert belelátni úgysem tudunk. Ami a kép mögött van, az titok, rejtelem. Ugyan, ki látna be a kép mögé? Ennek a nagy szögletes keretnek sok kicsinyített mása van, ott lógnak minden tengerkékre meszelt széki szoba falán. Ha a naiv festő üvegre mázolt Rákóczi-képe tárul szemünk elé, mögötte akkor is a székiek vannak, akár a vetett ágyon tornyosuló, hímzett párnacsúpokkal szemközti falra akasztott fekete-piros keret mögött is, bár jól látjuk: üveglapja alatt rozmaringból fűzött menyasszonyi párta és vőlegényi bokréta fakul. Évszám nélkül. Mintha csak ennyit engednének megmutatni magukból. Vagy csak ennyit látunk? Földjük szikes. Garcos. Egyszerre köti és taszítja őket. Esős évszakban utcái mélyen átáznak, amitől a sár is barátságos lesz, akár a széki ember. Vetés előtt a sovány dombokról minden tavasszal le kell hordani a követ, hogy helyette a völgyből termőföldet cipeljenek rá. Vállon, mert oda sem embernek, sem Istennek állata, gépe fel nem kapaszkodik. A hűséges feleség, az igen! Délben ebédet visz férjének, s ahogy lépdel a sárga földön, ura úgy látja, mintha a süppedő rézpatkó nyomában piros tulipánok nyílnának. Szeretni való asszonyának még a járása is káprázatba ejti. Felocsúdván énekelni kezd: „Nem járok én, nem járok én sírva rajta...”. Egy napon, a jobb élet reményétől fűtve, hátára akasztja lapos tarisznyáját és a falu felett őrködő Szőlőhegyen

14

át Bonchida felé veszi útját, végig a zsuki padon, egyenesen neki Kolozsvárnak, hogy erejét és szorgalmát a hóstáti földésznél kamatoztassa tovább, akitől pénzre és tudásra tehet szert. A kopár Szőlőhegyről még egyszer visszanéz, s megígéri a vele farkasszemet néző „Székvárosi sudár toronynak”, hogy nem örökre távozik. A szerencsét próbálók valamennyien így cselekedtek, néhány éven belül hazatértek, tarisznyájukban egy-két hold föld ára, fejükben pedig a sok hasznos tudnivaló lapult. Szántottak, vetettek, táncoltak, utódokat nemzettek tovább. 1896 előtti őseik még közbirtokossági területet műveltek, amelynek javaiból egyenlő arányban részesült a falu minden lakója. De a munkából is! A földdel való gondoskodást sohasem nevezték bajlódásnak. Még nem feledték őseik régmúltban megélt históriáit. A rend gyökerei a mélyben kapaszkodnak. Volt idő, amikor Szék közösségi életének időbeli folyása is szigorú „keretek” közé volt szorítva, negyven egyezményes jeles nap határozta meg a közbirtokok használatát. Az erős közösséget egyben tartó abroncsokból az 1896. július 2-i forrószegi gyűlés után kezdtek szétpattanni az elsők. Ekkor jelenti be az utcagazda, hogy fellebbezésük hiábavaló volt, a tagosítás elkerülhetetlen, a Kolozsvári Tábla „nem a nép és Szék város javára ítélt”. A közbirtokossági időkből eredeztethető a máig példátlan összetartásuk, egymás segítésére való fogékonyságuk, váll-váll melletti kapaszkodásuk. A rang utáni kapaszkodás, a falu szája fegyelmezettséget ad a közösségnek, olyan életminőséget, amely a legszegényebb réteget is ösztönzi a szebbre és a többre, ezáltal távol tartva őt az önpusztító beletörődés mély gödrétől. Egész életüket a rend erős szálai hálózzák be, tudják, csak együtt lehetnek erősek! A rég elsüllyedt harang földdel tömött gyomrából tör fel hozzájuk a megmaradáshoz való erő? A székiek hallják az elnémított harang szavát, ma is gyűlőre hívta őket. Ránk is számítanak, álljunk melléjük, ha tudunk!

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2011/5  

A TARTALOMBÓL: Török Ferenc: Harmincöt éves a Téka; Misi Gábor: „Élete pontja”; Valter Linda: Spanyol udvarlási szokások; Kóka Rozália gyerm...

folkMAGazin 2011/5  

A TARTALOMBÓL: Török Ferenc: Harmincöt éves a Téka; Misi Gábor: „Élete pontja”; Valter Linda: Spanyol udvarlási szokások; Kóka Rozália gyerm...

Advertisement