Page 10

EGYSZER VOLT, HOGY IS VOLT?

A bolond falu Silda községbe járt nagyapámnak a nagyapja. De ott olyan buta bíró lakott, és a falu népi mind arra hallgatott. Egy asszony is azt mondja neki: – Jaj, bíró úr, lagzi lenne minálunk, oszt sónk csak egy csepp van, a bótba meg nem lehet kapnyi! – Édes fiam, vessétek el azt a sót, majd megszaporogyik az, csak jó trágyás fődbe tegyétek el! Úgy is csináltak. A legkövérebb fődet felásták, elgereblyézték, bevették azt a csepp sót. Majd telt-múlt az idő, megázott a főd, kelt rajta rengeteg árvacsanál. Az emberek, az asszonyok ott nyalogatták, kóstolgatták. – Hű, minyő csepp, még ződ, oszt minyő jó ereji van! Csak várták, csak várták, de nem fehéredett meg a csanál, a lagzi meg elgyött. Más falubó hozott a vőlegény menyasszonyt. Sildába meg olyan csepp emberek vótak, csepp házakot építettek. Hát, ahogy gyön a menet, a nagy hosszú sor, az elejin a szép menyasszony meg magas. Megáll az ajtó előtt, mögötte meg ott áll a nagy hosszú sor. Hát, mi lesz, mi lesz itt, hogy nem fér be a menyasszony az ajtón? Azt mondja az egyik násznagy: – El kell vágnyi a lábábó! Azt mondja a bíró: – Hohó, én mondom meg az igazat! A feji nem fér be, azt kell levágnyi! Megszólal egy menyecske: – Hozzam-e a fejszét? Megszólal, aki építette a házat: – Ne hozzák a fejszét, olyat nem teszünk! Majd kiütöm az ajtófélfát. Megszólal nagyapámnak a nagyapja: – Sose poroskodjanak má, lagzi alkalmával, inkább hajuljon meg a szép menyasszony! Meghajolt, betért. Jaj, nagyon örültek. Mingyár hívták nagyapámnak a nagyapját, fő helyre tették. – Igyon-egyen! Hogy hun van magának az a nagy eszi? Hogy ilyet ki tudott maga tanálnyi! Igyék-egyék! A lagziba sokan vótak idegenyek a faluba, aztán csúfra tették a bírót, hogy a fejit akarta levágnyi a szép menyasszonynak. Elment a híri, a bíró meg restellte. – Mindegy, emberek, nem jár túl a másik falu se az én eszemen, hiszen okos ember vagyok. Tudjátok-e, gyön most a vendégség, a templomónkat meg mind benyövi a csanál, szederszál, minden. Azt tanácsolom, hogy az emberek egy álló hétyig igyonak-egyenek, pihenjenek. Az asszonyok meg éjjel-nappal fonjanak kenderből egy hosszú kötelet, mer azt a templomot árébb kellene húznyi a gazbó. Úgy is vót, az emberek ettek-ittak, hevertek a gyepen, az asszonyok meg fonták a rengeteg kötelet. Amikor készen lettek, a bíró nagy hetykén: – Hozzátok, emberek, a kötelet! Tekerjük jó körű a templomon! Egyszerre rántsuk meg: hő-rukk! A kötel persze engedett: – Má gyött, emberek, hőj, má gyött! De bizony nem ment a templom semmit. Ott vót egy másik falubó két ember, kinevették a bírót.

10

K ÓKA R OZÁLIA

GYERMEKROVATA

– Egy ilyen ostoba bírót! No, nagyon restellte a bíró, hogy nem sikerült a templomot árébb húznyi. Silda községbe történt ez is. Nagy gyiófa állott a patak partján. Húzta a sok gyió, meg vót hajulva. A bíró meg: – Emberek, emberek, nem veszitek észre, hogy az a nagy gyiófa minyő szomjan van? Gyertek csak, húzzuk le! Ketten menjetek fel a tetejibe, oszt húzzátok, nyomjátok lefele, hagy igyon szegény. Az egyik szabadkozott: – Én nem menek, mer fáj a lábam. Egy nagy erős ember: – Majd felmenek én, bíró úr, letolom én! Fel is ment, aztán húzták-vonták a fát, nyomták mindenhogy. Végül egy nagyot pattant a gyiófa. Aki tolta – egy nagy derék ember – annak lehajította a fejit. Lezuhant, leesett ő maga is fej nélkül. – Ugyan, vót-e ennek feji, mikor felment a fára? Azt mondja a bíró: – Nem tudom. Menjetek, kérdezzétek meg a feleségit! Szaladnak kérdeznyi. – Te Rozi, vót-e az uradnak feji, mikor elgyött itthonró? – Honnan tudnám? Majd megnézem a kalapját. Kereste, kutatta. – Hát, nem tanálom sehol, akkor csak a fejivel mehetett. Meg is tanálták a fejet, eltemették a gazdájával. Aztán megint ez is Silda községbe történt. Ott járt egy vándor. Macska vót a hóna alatt. Silda községbe meg nagyon elszaporodtak az egerek. A magtárjokbó a búzát mind kiette, macskájok meg nem vót. Kérdezik az embert: – Mit árol? – Macskát. – Minek a? – Nagyon pusztítja az egereket. – Úgy? Hát hogy adja? – Egy véka aranyé. A bíró: – Húj, megvesszük, kifizetjük, megvesszük! Adták neki a véka aranyat. Ammeg szegény, hogy a macskaé egy véka aranyat kapott, ugyancsak kilépett, nehogy a falusiak meggondolják a dolgot. A bíróék meg ott tanakodtak, hogy mit ehet az állat. – Szaladj csak utána, fiam, oszt kérdezd meg, mit eszik az állat! A gyerek szedte a lábát, kiabált: – Mit eszik az állat? Mit eszik az állat? A vándor még jobban szaladt előtte, oszt visszakiáltott: – Egyet s mást! Ammeg úgy értette, hogy embert, marhát! Szalad vissza. – Bíró úr, mit tettünk? Embert meg marhát eszik a macska! – Jaj, jaj, végőnk! Azér szaladt el az az ember! Mindegy, el kell pusztítanónk a gonosz állatot! A macska bent vót egy házba, rágyútották a házat. A macska valahogy kimenekült, a magtár tetejire szaladt. Felgyútották a magtárt is. Szinte az egész falut leégették. Olyan szegények maradtak, mint a templom egeri, kezdhették újbó az életyiket. Ez is Silda községbe történt. Azt mondta a bíró: – Most olyat gondoltam ki, hogy a legelsők leszünk az egész vármegyébe. Felmenek a holdba. – Hogy, bíró úr?

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2011/5  

A TARTALOMBÓL: Török Ferenc: Harmincöt éves a Téka; Misi Gábor: „Élete pontja”; Valter Linda: Spanyol udvarlási szokások; Kóka Rozália gyerm...

folkMAGazin 2011/5  

A TARTALOMBÓL: Török Ferenc: Harmincöt éves a Téka; Misi Gábor: „Élete pontja”; Valter Linda: Spanyol udvarlási szokások; Kóka Rozália gyerm...

Advertisement