Page 39

dett, cserepesre száradt agyag a pikkelyes bőrrel együtt könnyen eltávolítható, ezután a hal rögtön fogyasztható. Újító kedvűek kísérletezhetnek különböző zöldfűszerekkel, amit a hal hasüregében helyezhetnek el. Kipróbálhatnak más fűszereket is, sőt a halakat só helyett ételízesítő porral (Vegeta, Delikát) is beszórhatják. Nyárson sütött hal – Ez a recept csak a sütés módjában különbözik az előzőtől. A halat a szokásos módon megtisztítjuk, fontos, hogy minél jobban egyben maradjon, mert csak úgy áll biztosan a nyárson. A halat előre besózzuk, vagy tetszés szerint fűszerezzük, sőt a bőre alá a fejnél egy vékony csík szalonnát is fűzhetünk. Fontos, hogy a tüzet vastag keményfából rakjuk, amelynek erős parazsa van és olyan fa vesszejéből készüljön a nyársunk, amelynek nincs kellemetlen mellékíze (pl. kőris; az akác nem jó!). A halakat hosszában a nyársakra tűzzük, úgy, hogy a koponyájába fúródjon a nyárs hegye, majd a parázs fölött lassan pirosra sütjük. Fontos, hogy lassan süljön a hal, mert így enyhén meg is füstölődik, ami csak tovább fokozza az amúgy is mennyei ízhatást. Nádszálakon sült apróhal piaci halsütő-asszonyok módjára – A tíz centiméternél rövidebb különféle halakat (keszeg, kárász, csuka, compó, durbincs, törpeharcsa) enyhén besózták, majd húsz percig állni hagyták. Eközben erős (fél centinél nem vékonyabb!), levél nélküli nádszálakat a tepsi hosszméretére vágtak és úgy rakták őket sorba, hogy egymást ne érjék. Az így készített „rostélyra” keresztben ráfektették a sózott halakat, olyan sűrűn, hogy épp csak ne érjenek egymáshoz. A tepsit a közepesen felfűtött kemencébe rakták, ahol szép pirosra sültek a halak. Az így megsütött hal akadálytalanul fogyasztható, mert ezzel a módszerrel a szálkák is ropogósra sülnek. Ezen a nyáron a dél-portugáliai Faroban, a Szent Iván napi népünnepélyen ettem hasonlót (vasrostélyon sütve), tengeri halból. A városka teljes népessége vígan fogyasztotta a láthatóan igen kedvelt vásári eledelt. Olyan volt ez nekik, mint nekünk a majálison a virsli. Csíkos káposzta – Ez az étel ma már csak a legidősebbek emlékezetében él, a rég letűnt vízi világ egyik utolsó emlékeként. A leggyakoribb csíkféle a réti csík volt, amely sekélyebb, iszapos vizekben bőségesen tanyázott. A csíkot élve forrázták le, utolsó halálhörgése éles, sikító hang volt, amelyről folklorisztikus történetek is megemlékeznek. A csík tisztítása sóval, hamuval történt: a még élő és ficánkoló csíkokat ezzel szórták be, s így egymásról és magukról is hatékonyan dörzsölték le a nyálkát, amelyet másképpen aligha lehetett volna eltávolítani. Az így megtisztított csíkokat meleg vízzel lemosták, a kékes színű halat kibelezték úgy, hogy a végbélnyílást kivágták és a fejet levágva ezzel húzták ki az egy szál belet a testből. A tisztított csíkokat két-két ujjnyi savanyú káposztával rétegezve egy edénybe tették, úgy, hogy felülre káposzta került, majd lassan főzték. Mire a káposzta megfőtt, a csík is megpuhult. A végén vékonyan berántották az egészet, mint a töltött káposztát szokás. Az így elkészített csíkhúst a gerincről egyetlen szippantással szopták le. Egy főre tíz-tizenöt csíkot számítottak. A réti csík 18-35 cm-es, mindössze 80-150, kivételes esetekben 500 g súlyú, hengeres és nagyon izmos testű halfajta. Testét nagyon síkos nyálka borítja, pikkelyei aprók és alig fedik egymást. Hasa sárga, háta barna és oldalán a szemétől a farokúszóig jellegzetes sötétbarna csíkok húzódnak. Szemei nagyon aprók testméretéhez viszonyítva. Herman Ottó (1887) leírásaiból ismerhetjük meg a réti csík fogásának különleges módszereit, a csíkászatot (pákászatot), ami a XIX. századig a halászat külön ágazata volt. A réti csík életmódjából adódóan, oxigénhiány és kiszáradás miatt, néha elhagyja élőhelyét és a vizes fű között kúszva egy másik közeli tavacskába küzdi magát. Ezt a csíkászok úgy használták ki, hogy vesszővarsákból (ágakból készült füles kosár) csapdát állítottak nekik. Ezek mára feledésbe merültek, amit elsősorban a folyók és ártereik lecsapolásával, a csíkok élőhelyének felszámolásával magyarázhatunk. Juhász Katalin

Rendhagyó CD-pályázat

Új élõ népzene 2012 Az „Új élő népzene” sorozat következő, immár tizennyolcadik darabját az eddigiektől eltérő módon, izgalmasabban szeretnénk létrehozni. A legfontosabb változás abban áll, hogy a zsűri által kiválasztott pályázókkal nem stúdióban készül majd a hangfelvétel, hanem közönség előtt, különleges hangversenyen rögzítjük a CD anyagát. Ez minden szempontból nagyobb kihívás, hiszen a koncerten nincs ismételgetésre vagy rájátszásra lehetőség, viszont a „live” CD „itt és most” hangulata kárpótolhatja a hallgatót az esetleges fésületlenségért. A pályázatot továbbra is népzenei és énekegyüttesek, énekes és hangszeres szólisták részére hirdetjük meg. Olyan műsorszámokkal lehet jelentkezni, amelyek a Kárpát-medencei magyarság, illetve a hazai nemzetiségek anyagából készültek. Szólistáktól legfeljebb hat-, együttesektől legfeljebb tízperces hangfelvételt várunk. Szerkesztési okokból kérjük, hogy egy-egy blokk ne legyen hosszabb öt percnél. A szakmai zsűri minden tagja – az eddigieknek megfelelően – az összes pályázatot meghallgatva teszi meg javaslatát. Ezúttal arról döntenek, hogy mely műsorszámokat javasolják a koncertfelvételre. Külön nem értékelnek, de a szavazati arányról minden pályázót tájékoztatunk. A nyilvános koncertfelvételre előreláthatólag 2012 februárjában kerül sor. A helyszínt és az időpontot, valamint az aznapi próbabeosztást később jelöljük ki. A koncertre meghívást nyert pályázók előzetes egyeztetés alapján útiköltség-hozzájárulást kapnak. A zenei szerkesztő-rendező (Havasréti Pál) a koncerten rögzített felvételekből – szakmai és szerkesztési szempontok alapján – állítja össze a CD anyagát. A megjelenést 2012 tavaszára, a XXXI. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárra tervezzük. A válogatásra felkerülő előadók lehetőséget kapnak a Táncháztalálkozón megtartandó „Új élő népzene 18. – Live” lemezbemutató koncerten való szereplésre és tiszteletpéldányban részesülnek. A pályázat beérkezési határideje: 2011. október 31., hétfő, 17.00 óra A pályázatokat lehetőleg CD-n, esetleg hangkazettán kérjük benyújtani, egy minden szükséges információt tartalmazó melléklettel együtt. Ebben szerepeljen a pályázó neve, levelezési címe, telefonszáma és e-mail-címe. A pályázók tüntessék fel az egyes műsorszámok címét, időtartamát, a tájegységi hivatkozásokat (esetleg a gyűjtők nevével), számonként a közreműködők nevét és hangszerét, valamint az elhangzó dalok szövegét. Hiányosan dokumentált és késedelmesen benyújtott pályázatokat nem veszünk figyelembe. postacím: Táncház Egyesület, 1255 Budapest, Pf. 153 személyesen: Budapest I. ker., Szilágyi Dezső tér 6. tel./fax: (36.1) 214-3521; e-mail: tanchaz@mail.datanet.hu

39

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2011/4  

A TARTALOMBÓL: Valter Linda: Spanyolországi hiedelmek és szokások (I. rész); Kiss Ferenc: Tánclánc; Bolya Mátyás: Koboz ÉS/VAGY iskola?; Ném...

folkMAGazin 2011/4  

A TARTALOMBÓL: Valter Linda: Spanyolországi hiedelmek és szokások (I. rész); Kiss Ferenc: Tánclánc; Bolya Mátyás: Koboz ÉS/VAGY iskola?; Ném...

Advertisement