Page 34

A napfény építészete A népi építészet évszázadokon keresztül volt őrzője a szokásoknak, hagyományoknak; egy adott közösség értékeit hordozzák, rejtik és védelmezik a ránk maradt épületek. Krizsán András építész és a Salföldön élő Somogyi Győző közös kötete „A Balaton-felvidék tájba simuló népi építészete” címmel, a Cser Kiadó gondozásában jelent meg. Krizsán Andrással a Balaton partján beszélgettünk arról, ami a díszes homlokzatok mögött rejlik. (Az archív fotókat a fent említett kötetből válogattuk.) – Somogyi Győzőt hosszú évek óta ismerem. Kettőnk életútján furcsa, ellentétes mozgás figyelhető meg. Győző nem ezen a tájon született, a hetvenes években került ide, Salföldre. Akkor kezdett a Káli-medence ismertebbé válni. Abban az időben nagyon sok értelmiségi, városi települt ide, akik érdeklődtek a hagyományok, a népművészet, a népi építészet iránt. Győző eleinte csak nyaranta volt itt, aztán – mert abban az időben bagóért árulták a szebbnél szebb portákat – vásárolt egy házat. Egyre hoszszabban időzött, heteket, majd hónapokat töltött itt. Aztán, amikor olyan hosszú lett az itt tartózkodás, hogy alig néhány hétre ment el a Káli-medencéből, egyszer csak azt vette észre, hogy itt maradt. Nekem éppen ellentétes folyamat jutott: Révfülöpön nőttem fel, de aztán elkerültem innen. – Milyen gyökerek kötnek ide? – Nem csak idekötnek, de táperőt biztosítanak most, felnőtt koromban is. Indíttatásom – sokszor tudat alatt – ideköt a helyi örökséghez, a helyi hagyományokhoz. Olyan iskolába járhattam, ahol az igaz-

gatóm, Benke László, megyeszerte ismert helytörténész volt. A Helytörténeti Kiállítás gyűjteményét ő alapította. A környékbeli emberek tárgyi emlékeit kezdte el öszszegyűjteni. Gyerekfejjel rengeteget segítettünk a gyűjtésben, rendezésben. Fontos megemlékeznem édesapámról is, aki geológusként dolgozott az Érc- és Ásványbányánál, és a környék geológiai értékeit gyűjtötte. A helytörténeti kiállítás kőzetei és térképei az ő gyűjtéséből valók. Felnőttként, építészként először a gyönyörű Balaton-felvidéki, rokokóba hajló vakolatdíszes parasztházak ragadták meg a figyelmemet és képzeletemet. Elkezdtem nézegetni, rajzolgatni őket. Egyre jobban beleszerelmesedtem ezekbe a fantasztikus, változatos és kifejező épületdíszekbe. Azután, ahogy sorra jártam a belső falvakat – Mindszentkállát, Szentbékkállát, Köveskált és a többit –, nem csak ezekkel a házakkal, homlokzatokkal lett egyre szorosabb a kapcsolatom, de megismertem az itt élő embereket. Egyre inkább tudatosult bennem, hogy nem csupán egy építészeti hagyományról van szó, hanem Balatonkenese

34

ennél sokkal összetettebb kérdésről: az itt élő emberek sorsáról, problémáiról. Sajnos, mint minden aprófalvas térség, ez is kezd elszegényedni, elnéptelenedni, elöregedni. Egyre nehezebb az itt élők megélhetése és boldogulása. – Mit változtat ezen a nagyvárosból kivonult módos értelmiség? Változtat egyáltalán valamit? – Változtat, de ezt jó és rossz értelemben egyaránt érzékelem. Az alapvető problémát – bármekkora legyen is a jó szándék – nem tudják, nem tudhatják megoldani. A változásban akkor van pozitív szerepük, amikor megőrzik és értékként kezelik a régi épületeket. Helyreállítják, kitatarozzák, felújítják és gondozzák. Ami rosszabb, hogy van egy ellentétes, divatszerű folyamat, amikor mindez nem hozzáértő módon történik. Ennél nagyobb gond, hogy egyre vékonyabb az olyan aktív, vállalkozó, tájban gondolkodó, természettel összhangban élő réteg, amelyik itt akar élni és boldogulni, a nagyszülőktől átvett életbölcsességet továbbadni a gyermekeknek, és szeretettel, megelégedéssel élni ebben a tájban. Ahogyan a régióból elindulva és az építészet határain túllépve, vidékfejlesztési problémaként szemléltük az egészet, kezdtünk rájönni a Falufejlesztési Társaságban, amelynek elnöke vagyok, hogy atyai jó barátom, Kemény Bertalan örökbecsű mondása szerint „a vidékfejlesztéshez nem csak népességmegtartó képességre, de képességmegtartó népességre is szükség van”. A helyben élő ember a lényeg, őt kell támogatni, segíteni. Megélhetést kell adni az itt élőknek, akkor újra tud születni valami ebből a hagyományból, újjá tud éledni a táj és benne az ember. – Rátérve a kötetre: mettől-meddig tart a Balaton-felvidék? – A Tapolcai-medencétől egészen Balatonfűzfőig, északon a Bakonyig. A terület önmagában is elég változatos, a táj geológiailag és földrajzilag gazdag és sokszínű. Megtalálhatók különböző földtörténeti korok jellegzetességei, vannak homokkő- és mészkőhegyek ugyanúgy, mint vulkáni kúpok. Minden hegy más és más összetételű. A tájra alapvetően rányomja bélyegét, ahogy Hamvas Béla az Öt géniusz-ban állítja: ez a Mediterráneum legészakibb része. Ha megfigyeljük a fényeket, árnyékokat, csillogáso-

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2011/4  

A TARTALOMBÓL: Valter Linda: Spanyolországi hiedelmek és szokások (I. rész); Kiss Ferenc: Tánclánc; Bolya Mátyás: Koboz ÉS/VAGY iskola?; Ném...

folkMAGazin 2011/4  

A TARTALOMBÓL: Valter Linda: Spanyolországi hiedelmek és szokások (I. rész); Kiss Ferenc: Tánclánc; Bolya Mátyás: Koboz ÉS/VAGY iskola?; Ném...

Advertisement