Page 6

Jubileum: korlátok és kapaszkodók In memoriam „Ifiház”

A huszadik, jubileumi békéscsabai szólótáncfesztivált nem lehetett az eddigi, megszokott helyszínen megrendezni. Az „Ifiház” nincs többé, átépítik. Őszintén szólva nem is tudom, mi lesz belőle, nem érdeklődtem utána. Hiszen mindegy. Az az otthonosság, amely a kilencvenes évekig még erősen jellemezte a fesztivált, miszerint három napig miénk „a Ház”, a kétezres években már elhalványult, most pedig végleg eltűnt. A régi Ifiházban a verseny családias légkörben zajlott, a táncházak este fergeteges hangulatúak voltak, a büfé pedig mindig kitartott, és jókedvűen, barátságosan szolgálta ki a résztvevőket, hozzátéve ezzel a magáét a rendezvény sikeréhez. Élt és velünk volt a „genius loci”. Később merevebb, hivatalosabb lett a „fíling”, most pedig a szervezők és táncosok előtt az új kihívás: valahol újra otthonra lelni, berendezkedni, újrafogalmazni a jelenlétet és a bulit. Idén a Jókai Színházban rendezték meg a versenyt – jómagam rosszabbra számítottam, de a fiataloknak sikerült „belakni” a helyszínt. Hamar kitapasztalták a színház labirintusát, csak a gyér választékkal és egyetlen pultossal működő büfé jelentette a gyenge láncszemet – a verseny szüneteiben időnként nem lehetett kávéhoz jutni, mivel a kiszolgálás is épp szünetelt. Sebaj, a színészklubban, vagy a sarki „Mekiben” megoldódott a probléma. A záró táncház pedig hajnalig tartott, aggodalomra tehát semmi ok. A fesztivál „örökösei” Azért tettem idézőjelbe a szót, mert ez a fesztivál most valóban az „örökösöké” volt, de mindkét értelemben. Itt voltak és nagyszerű gálaműsort improvizáltak mindazok, akiket a szervezők elértek azok közül, akik az elmúlt tizenkilenc fesztiválon örökös aranysarkantyús illetve aranygyöngyös címet szereztek, és itt voltak a szakma örökösei igen nagy számban, a nagyon fiatal, de máris második, sőt harmadik sarkantyúért-gyöngyért versenybe szállók. Az örökösök gálája elmondhatatlan élmény volt, kísérletet sem teszek a leírására. Tudás, könnyedség, humor és barátság jelent meg a színpadon, élt és villogott a tánc, a hagyomány. Az ember egy órácskára kiszabadult a bóvlival, rohanással, „idegbajjal” és elidegenedéssel zsúfolt világból. Azt éreztük, mégiscsak létezik a titok, amiért élni lehet és érdemes, jó lenne kifaggatni ezeket a férfiakat és asszonyokat róla, de talán ők maguk sem tudnák szavakba önteni. Táncolják és élik. Hrúz Dénes elmondása szerint alaposan meg kellett küzdenie a Dűvő zenekarnak, hogy hiba nélkül kiszolgálja a „nagy öregeket”, ám a közönség ebből a küzdelemből mit sem érzékelt: derűt, fergeteges hangulatot, ismerős összekacsintásokat, „egy húron pendülést” láttunk-hallottunk. Kocsis Enikő és Alexa Salanta (Melegszamos) – fotó: Majnik Zsolt Bennem régóta motoszkál már a kérdés: vajon milyen feladat lehet egy zenekarnak két napon át ugyanazt a dulatban, s egyvalaki eljárta a maga legényesét, vagy ritkáját, aztán négy-öt dallamot játszani a versenyzők kötelező táncaihoz? – Bor- – egy-két-há! – ment tovább a romantikus keringő, mosolytalanul zasztó lehet, afféle favágás – mondtam este Dénesnek. – Á, nem – a fergeteges röhögés közepette. Elmondhatatlan volt. felelte. – Ilyenkor kijönnek az apróságok, egy-egy dallamfordulat, egy ritmikai érdekesség, az ember ráérez, hogy lehet ezt így is, meg Kitüntetett pillanatok – zavarbaejt figurák A próbák és a szombat délelőtti kötelezők után az volt a szubjekúgy is... Tanulunk ilyenkor, nem is keveset. A szombat esti gála humorban semmiképpen nem maradt el a tív benyomásom, hogy az idei mezőny jobban felkészült, komopéntek estitől, a versenydrukk alól felszabadult táncosok felejthe- lyabban vette a kötelező táncokat, mint a tavalyelőtti. A párosok tetlent alakítottak. Szép táncok és elképesztő poénok váltották egy- megküzdöttek a bagival és a bogártelkivel, többségben tisztességes, mást a színpadon. Vörösre tapsoltuk a tenyerünket, dobogtunk, de olyan produkciókat láttunk, amire azt szoktuk mondani: kilóhurráztunk – egyszóval lelátói hangulat volt. Ám, amikor a szólis- ra megvan, de semmi különös. A fiúk mezőnye ezúttal talán nata fiúk körbe-körbe a Dűvő zenekar Kék Duna-keringőjére roko- gyobb felkészültséget mutatott, kellemes magyar verbunkok és ötkó negéllyel bécsi valcert kezdtek járni, átszellemülten, rezzenéste- letes füzesi táncok között csak elvétve volt néhány erőlködő, izzadlen arccal, szertartásosan táncrakérve egymást, akkor a könnyeinket tabb bemutató. Voltak persze kitüntetett pillanatok is a fesztiválon: Kocsis Enikő törölgetve könyörögtünk páran: „nem bírom, hagyjátok abba...!”. Amikor a zene elhallgatott, szoborrá merevedtek az aktuális moz- és Fitos Dezső, Mohácsyné Lőrincz Hortenzia és Kovács Norbert

6

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2011/2  

A TARTALOMBÓL: K. Tóth László: Az I. Táncháztalálkozó emlékei; B. Koltai Gabriella: Jubileum: korlátok és kapaszkodók; Halász Csilla: Muzsik...

folkMAGazin 2011/2  

A TARTALOMBÓL: K. Tóth László: Az I. Táncháztalálkozó emlékei; B. Koltai Gabriella: Jubileum: korlátok és kapaszkodók; Halász Csilla: Muzsik...

Advertisement