__MAIN_TEXT__

Page 18

TÁR BELŐLEM SZÜLETSZ A Versolvasónak Hidd el jóbarátom, addig tart az éjjel, amíg ellát szemed. Mögötte mind: hajnal. Jöjj velem az úton, vakvezető kutyád leszek a nagy éjben. Álmomban barangolj; hunyt szemhéjam rejtek, két sötétlő barlang fénylése könnyeim. Jöjj, vezetlek bennem: éjszakai tárlat. Fülelő sötétben suttogó falak közt emlékeid hallod: én vagyok a múltad. Lépted nyomán ahogy tükörtermek nyílnak – szembenézel velem: én vagyok az arcod. Neked adom magam: hozzád elvezetlek. Sose fordulj hátra. Amikor a mélyből – csupasz testű Vénusz – feltárul a hajnal: megszületsz belőlem. Új idő tart fogva – amíg bennem alszol –: szárnyaid növesztőn. SZEMEDBŐL ÍROM A VERSET Follinus Annának Óramutatóm pihegve megállt, míg a Vörös Oroszlánban vártalak. S épp úgy készültem átadni e lányt – félhomály leplébe burkolt magamat –, mint Kalickás nő kezében madárt: hogy hunyt szemmel képből kifelé halad. Mögötte bársonykék kanapéján a csend nyújtózik fesztelen. – Ki látja? – Pillája alól e hölgy kinéz ránk – bár befelé szól, mint a fátylas dáma, titkát így osztja meg veled némán, pillantásod zárva zöld kalitkába.

RÓZSÁSSY BARBARA VERSEI S beléptél, lábad előtt gurítva piros pettyes játszótársad: mosolyod, míg bolond percem szemedből írta tele a fehéren heverő lapot. Órák kergetőztek ujjainkra: csak szórd, és sokasodnak – hiszen tudod. Körülfont még a reggel párája, akár tündérkert-teámból szállva gőz, s múltad málna-illatú bokrába léptem, mint ki önnön kertjében időz, hol kamaszkezed varrta párnádba: „vers, te, diófám, ág-karjaidba szőj”. ÁTVILÁGÍTÁS Képzelheted, röntgensugár korában, ha bűnöd csontjaid közt átviláglik, miféle zúgó sejtelem-homályban, milyen mérleg, mi mérhet? Bordavázig ha vetkőztet: kifosztva hull szemérem, féltett titkod benned kinyílva látszik. Hited árnyékodba kúszna? – Megértem. Orvos ma nem ismer isteni törvényt, csak vág beléd, kését hordva zsebében. Felnyit, mintha lennél képzelt tükörkép, nézegeti magát benned, kivágna – majszolva közben reggeli gyümölcsét, míg bensődről mással vígan vitázgat –, pengéjével darabjaidra szelne, kirakna újra, mozaik-virágnak. Vagy véredből kanalával ha merne, mint újkori freskó-restaurátor, málló falkopás zöldet kikeverget, amíg a társ csontjaidon cupákol. E kor nem vár Minos ítéletére, rabolja ki tested előbb ruhádból, aztán lelked húzza nyársa hegyére. A kés alá itt önként fekszik ember, örök altatása lesz menedéke. Ha infúzióra kötve hited kell, kitépni tűt a vénádból tanuld meg, ágyhoz kötöz másképp e földi rendszer, tömeg ha zsong, sötétlik ég, vakul szem – habár talán sosem nézett a Napba. Emeld magad ki inkább, szabadulj meg, lelked bízd kékbe húzó madarakra.

18

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2011/2  

A TARTALOMBÓL: K. Tóth László: Az I. Táncháztalálkozó emlékei; B. Koltai Gabriella: Jubileum: korlátok és kapaszkodók; Halász Csilla: Muzsik...

folkMAGazin 2011/2  

A TARTALOMBÓL: K. Tóth László: Az I. Táncháztalálkozó emlékei; B. Koltai Gabriella: Jubileum: korlátok és kapaszkodók; Halász Csilla: Muzsik...

Advertisement