Page 10

„Tanulás és tanítás, ez volt munkásságom legfőbb célja” A 81 éves Béres János mesél pályájáról, életéről, zenéről, népművészetről A népzene elkötelezett híve, aki hosszú pályája során nem csak előadóként lépett rendszeresen pódiumra, hanem következetesen hirdette mindenfelé a népművészet szépségét. Béres János már 1952-ben elkezdte a furulya tanítását, a népi hangszereknek iskolát alapított, megteremtve ezzel az e hangszereken való játék oktatásának lehetőségeit. A „Béres-furulya” atyja és az ehhez kötődő hangszeriskolák alkotója. Béres János tavaly márciusban ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, júniusban pedig átvehette a legrangosabb pedagógiai elismerést, az Eötvös József-díjat. – Előadóművészként indult a pályája, de már a kezdetektől megjelent életében a pedagógia is. – Így igaz, annak ellenére, hogy gyerekként gépészmérnök akartam lenni. A háború után rengeteg férfimunka maradt ránk, gyerekekre, amikor is én teljes felelősséggel lelkesen dolgoztam a gépekkel. A gépészet családi hagyomány volt, hiszen édesapám gépészkovácsként dolgozott és az őseim is ezt a mesterséget űzték. Édesanyám a tanulásra biztatott, arra, hogy én már gépészmérnök legyek. Ezt olyan komolyan vettem, hogy a gagybátori kis iskolában, ahol egy tanteremben több osztály is tanult, a tanítókisasszony gyakran rámbízta a kisebbek tanítását, amíg ő egy kis ebédet kanyarított magának. Mitagadás, megtetszett nekem ez a feladat, és talán ezzel indult el pedagógiai pályám. Életem során ez valamiféle késztetést jelentett arra, hogy amit tudok, másnak is átadjam, legyen az gyermek vagy felnőtt. Akkor érzem jól magam, ha ez sikerül. – A gagybátori évek után hogyan folytatódott a tanulás és a tanítás? – 1942-ben, a Református Egyetemes Konvent Tehetségmentő Alapja ösztöndíját megnyerve a miskolci Lévay József Gimnázium tanulója lettem. Sajnos, a II. világháború vége felé ez a folyamat megszakadt és csak magántanulóként vizsgázgattam addig, amíg meg nem alakult a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége [NÉKOSZ]. Nem csak tagja lettem ennek a szövetségnek, hanem lelkes építője is a kollégiumoknak. Mivel a háború után kevés volt a tanár, az idősebb kollégistákból lettek az ifjúsági nevelők. Jól éreztem magam, mert taníthattam. Itt tudtam először hasznosítani népművészeti tudásomat, amit falumból magammal hoztam. – Hogyan találkozott a népművészettel? – Beleszülettem. A mi családunkban természetes volt az éneklés, később a tánc és a kézművesség. Édesanyám és a testvéreim – én voltam a hatodik gyermek – már a bölcsőben ringatva énekeltek

10

nekem. Hamarabb tudtam énekelni, mint beszélni. Később a barátaimmal és tanulótársaimmal gyermekjátékokat játszottunk, táncoltunk. Játékainkat magunk készítettük. Így készítettem el már egész kis koromban az első sípot, majd furulyát. – Ez volt az első „Béres-furulya”? – Sok év telt el addig, míg az igazi „Béres-furulya” megszületett. Az az első csak egy egyszerű, pásztorok által is készített hangszer volt, aminek sokféle változatát csináltam meg életem során. 1948-ban az Országos Centenáriumi Zenei Versenyen egy egyszerű bodzafából készült furulyával nyertem első díjat. Ma is ilyen típusú hangszeren játszom. A Béres-furulyát csak később készítettem, kimondottan iskolai célokra. 1949-ben feloszlatták a NÉKOSZ-t, így Sárospatakra kerültem, ahol ismét kaptam pedagógiai feladatokat. Ott kezdtem el a zenetanulást, de kollégista társaimat már tanítottam is. A sárospataki időszak után ismét Miskolcra mentem a Magasépítési Vállalathoz, ahol kubikus lettem, de pár hét múlva már tánccsoportot szerveztem. Itt ismét lehetőségem volt a táncoláson kívül énekelni és furulyázni, mígnem 1950 december végén egy színművészeti tehetségkutató brigád felfedezett és felhozott Budapestre. 1951 így lett számomra a „fordulat éve”. Azon kívül, hogy felvettek a Színművészeti Főiskolára, felvételt nyertem a Fővárosi Operett Színházba, majd a Magyar Állami Népi Együttesbe, mint táncos. Hivatásos művészi pályám itt kezdődött, majd folytatódott vagy hat évtizeden keresztül. – Hogyan lett ezután táncosból zeneművész, majd a Rádióban műsorkészítő és riporter? – Azt hiszem, életem nagy fordulópontja volt Kodály Zoltánnal való találkozásom, amikor meglátogatta a Magyar Állami Népi Együttest. Az együttes felkérésére írta meg a Kállai kettős című művét, amit 1951. augusztus végén hallgatott meg. Ezután meg-

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2011/2  

A TARTALOMBÓL: K. Tóth László: Az I. Táncháztalálkozó emlékei; B. Koltai Gabriella: Jubileum: korlátok és kapaszkodók; Halász Csilla: Muzsik...

folkMAGazin 2011/2  

A TARTALOMBÓL: K. Tóth László: Az I. Táncháztalálkozó emlékei; B. Koltai Gabriella: Jubileum: korlátok és kapaszkodók; Halász Csilla: Muzsik...

Advertisement