Page 3

A TARTALOMBÓL: 6. Táncoló cirkusz, 2010 Paluch Norbert 10. Tizenöt éves a Söndörgő Barvich Iván 14. EGYSZER VOLT, HOGY IS VOLT? Kóka Rozália gyermekrovata Mátyáska és a kutya világ Ádám Valérián 16. MAGTÁR Follinus Anna versei 19. „Betonút-törők” Trencsényi László 20. A TÖRTÉNELEM SODRÁBAN Etelka, a nép leánya – II. Kóka Rozália 24. FOTÓGALÉRIA Brazília – Az ember és a víz Molnár Zoltán

Remények és aggodalmak Gondolatok a „minősítő fesztiválok” után

I

mmár a tizennegyedik alkalommal zajlott le a Néptáncosok Országos Bemutató Színpada (NOBSZ) fesztiválsorozat, amelynek célja a hazai és határainkon túli néptáncegyüttesek minősítése, egyfajta besorolása. Mai, pénzközpontú világunkban különleges, szinte kirívó rendezvény a minősítés, ugyanis a fesztiválon semmilyen pénzdíj nincs, ellenben az együtteseknek a bemutató sok százezer forintjába kerül. A résztvevő csoportokat a zsűri szigorúan megkritizálja, majd Kiválóan minősült, Jól minősült vagy Minősült címmel és oklevéllel jutalmazza. A díj komoly erkölcsi elismeréssel jár, de az együttes költségvetése, jelmeztára nem gyarapodik tőle. A táncosok még Timbuktuba sem utazhatnak el, mint egy jóféle RTL klubos vetélkedő nyertesei.

Vajon miért jelentkezik az 1996-os kezdetektől minden fesztiválsorozatra mintegy ötven együttes? Miért vállal irdatlan munkát, költ rengeteg pénzt a színvonalas műsor létrehozására? Miért silabizálja az összes táncos egy nagy kupacban a zsűri pontszámait és szontyolodik el, ha fél ponttal kevesebbet kap, mint a rivális együttes? A válasz nagyon egyszerű. Az amatőr néptáncegyüttesek világában természetes és általános, hogy a néptáncért, a létrehozandó produkcióért fanatikus hittel, lelkesedéssel dolgozzon, izzadjon a táncos, gürcöljön az együttesvezető, vasaljanak, szoknyát keményítsenek éjszakákon keresztül a lányok, hajnalban díszletet cipeljenek a fiúk. És ha valaki azt gondolná, hogy „ugyan már, ezek csak közösségi élményt jelentő akciók, nem pro-

Gödöllő Táncegyüttes (fotó: Majnik Zsolt)

29. SZÉKI BABONÁK ÉS HIEDELMEK Szellemek az udvaron és a házban Én csak azért hívtalak... Kocsis Rózsi 32. Hagyomány – Örökség – Közkultúra Diószegi László 32. A népművészet ma Balogh Balázs 35. Az erdélyi magyar táncművészet... Könczei Csongor 36. Száz magyar katonadal Bencze Lászlóné dr. Mező Judit 40. TALLÓZÓ Babits Mihály: Népköltészet Széki Soós János rovata 42. Erényeink Dreisziger Kálmán 44. A pásztorfurulya... – V. rész Bolya Dániel 47. Eredmények és lehetőségek Kiss Eszter Veronika 50. Sue Foy angol nyelvű ismertetője Címlap: Salvador de Bahia, Brazília, 2008. – fotó: Molnár Zoltán

3

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2011/1  

A TARTALOMBÓL: Diószegi László: Remények és aggodalmak; Paluch Norbert: Táncoló cirkusz, 2010; Barvich Iván: Tizenöt éves a Söndörgő; Ádám V...

folkMAGazin 2011/1  

A TARTALOMBÓL: Diószegi László: Remények és aggodalmak; Paluch Norbert: Táncoló cirkusz, 2010; Barvich Iván: Tizenöt éves a Söndörgő; Ádám V...

Advertisement