__MAIN_TEXT__

Page 44

Az angyalok zengedeznek A 20 éves Óbudai Népzenei Iskola új lemezén, amely „Az angyalok zengedeznek” címmel, a Dialekton Kiadó gondozásában került kiadásra, a karácsonyi ünnepkör énekei és hangszeres dallamai csendülnek fel a növendékek és tanáraik előadásában. A jól ismert karácsonyi népi énekek mellett hallható disznótoros köszöntő Somogyból, István és János napi köszöntők Székről, Marossárpatakról, valamint regős énekek a Dél-Dunántúlról. A lemezen közreműködő mintegy negyven énekes – Budai Ilona, Fábián Éva és Raksányi Boglárka tanítványaiként – együttes énekléssel és szólistaként is a felvételek igazi főszereplői. Mellettük megszólal az Óbudai Népzenei Iskolában tanulható összes népi hangszer – énekkísérő és szóló szerepkörben egyaránt. A lelkes előadás és a változatos műsorösszeállítás teszi értékessé és színessé az Óbudai Népzenei Iskola új lemezét. Karácsony közeledtével minden népzeneszerető hallgatónak szívesen ajánljuk, hiszen gyönyörű karácsonyi dallamaink hallgatása mindig örömet jelent. Balogh Sándor zenetanár

Magyar Citerás Antológia IV. Szerkesztette Balogh Sándor és Bolya Mátyás A Magyar Citerás Antológia IV. része újabb 65 perc eredeti citerazenével bővíti az érdeklődők gyűjteményét. A Flaccus Kiadónál megjelent lemezen – a sorozat korábbi részein már megismert előadók további dallampéldái mellett – helyet kaptak az eddig sokak számára ismeretlen, ma élő idős citerások játékát dokumentáló felvételek is (Szóráth János, Stefán István, Füzi Vilmos, Antal Sándor, Ónodi Lajos, Demeter Sándor), így mostanra a sorozat több mint 200 dallamot tár az érdeklődők elé. Reményeink szerint az itt bemutatott dallamok, játéktechnikák elmélyítik, illetve tovább árnyalják a citerás hagyományról kialakult képünket. A régies, diatónikus játékmódban – hüvelykujjas nyomófogással – megszólaltatott dallamok mellett (Illyés István, Stefán István, Orbán István) hallhatunk ma már ritkaságnak számító triolás pengetéssel díszített (Kócs Imre, Cuci József ), illetve aszimmetrikus játékmóddal, úgynevezett „sánta ritmusban” előadott dallamokat (Zsila Kálmán, Szilasi Mihály, Szilágyi Sándor) is. Számos szépen és gondosan díszített dallam (Cuci József, Cs. Nagy Balázs, Szóráth János, Mező Józsefné Bozsik Margit, Albert István, Antal Sándor) teszi teljessé válogatásunkat. Lemezünk különlegessége két, eredetileg tekerős citerajátéka, akik a tekerős játékmódhoz hasonló díszítéseket alkalmaznak citerán (Papp Rókus, Bársony Mihály). Játékukban a trillaszerű, más adatközlőktől csak elvétve hallható díszítéseket figyelhetünk meg. Az antológia negyedik darabja a Magyar citerazene I-II. tankönyv hangzó melléklete, amelyet az alap-, közép- és felsőfokon tanuló citerások mellet mindazoknak ajánljuk, akik tudatosan foglalkoznak citerás örökségünkkel, valamint a kiemelkedő adatközlők játéktechnikáinak, dallamkincsének megismerésével. A szerkesztők A dallamok gyjthelyei, eladói Alföld: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye • Tunyogmatolcs – Illyés István (1-3), Érpatak – Kócs Imre (4-7) • Hajdú-Bihar megye • Csökmő – Zsila Kálmán (8), Cs. Nagy Balázs (9) • Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye • Tiszaalpár – Bársony Mihály (10-12), Tiszaújfalu – Papp Rókus (13), Szóráth

44

János (14-16), Kunszentmiklós – Balogh István (17) • Csongrád megye • Hódmezővásárhely – Cuci József (18-21) Délvidék: Torontál megye • Felsőmuzslya – Szilasi Mihály (22-24) Észak-Magyarország: Borsod-Abaúj-Zemplén megye • Prügy – id. Lukács Ferenc, Lukács Ferenc (25-27), Sajószöged – Stefán István (28-31), Emőd – Mező Józsefné Bozsik Margit (32-35) • Heves megye • Mátraszentimre – Bagolyirtás – Albert István (36-38) Dunántúl: Komárom-Esztergom megye • Neszmély – Bába Mihály (39-40) • Győr-Moson-Sopron megye • Farád – Füzi Vilmos (41-47) • Somogy megye • Kadarkút – Orbán István (48-49) Erdély: Csík megye • Csíklázárfalva – Antal Sándor (50-52), Csíkborzsova – Ónodi Lajos (53), Demeter Sándor (54-55) • Kolozs megye • Magyarvista (Kalotaszeg) – Szilágyi Sándor (56-61)

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2010/6  

A TARTALOMBÓL: K. Tóth László: Barozda mindörökké; Megjelent a teljes Új Pátria sorozat; Németh G. István: Rost Andrea népdalokat énekel; Mi...

folkMAGazin 2010/6  

A TARTALOMBÓL: K. Tóth László: Barozda mindörökké; Megjelent a teljes Új Pátria sorozat; Németh G. István: Rost Andrea népdalokat énekel; Mi...

Advertisement