A FOLKLORISTA VIKÁR BÉLA – VI. Képek és dokumentumok a Hagyományok Háza és a Néprajzi Múzeum kiállításából Szerkesztette: Pávai István „Nótákat sem komponál” „...nem vagyunk tisztában azzal, hogy vajjon az igen-igen szép és nagy horderejü dologra vállalkozó Vikár Béla valóban rátermett-e ez igen nehéz feladatra, valóban hivatva van-e erre. Ha például a »Zenelap« szerkesztőségét kérdezték volna meg, a mi táborkarunk lelkiismeretesen mérlegelte volna a kérdés tárgyát s hüségesen válaszolta volna, hogy a kétségkivül lángoló hazafi és közelismerést érdemlő buzgó Vikárnak zenei készültségéről, az elvállalt nagy feladathoz való nagy erejéről halvány fogalmunk sincs egyikünknek sem. Ugy tudjuk, hogy sem összhangzattant nem tanult, sem éneket; sem művészi hangszeren nem játszik, de még csak nótákat sem komponál, a miket mások kótáznának le, a dilettánskodó »gigerlik« legujabb módja szerint. Ha már most legalább ezzel a ténykedéssel szemben kérdeznének meg bennünket, ugy jó lélekkel egy egész tucatot nevezhetnénk meg s éppen nem tucat-zenészeket. De föltéve azt a példátlanul optimisztikus eredményt, hogy csakugyan megkérdeztetünk, akkor első sorban olyanokra irányitanók a figyelmet, a kik maguk is mint kiváló népdalszerzők, tekintélyes névre tettek szert, de főleg az által lettek ismertekké, hogy másoknak irják le, fütyülés, éneklés után a dalokat és egyéb zeneszerzeményeket, hogy az élet nehéz hajóján tovább evezhessenek és ne haljanak meg éhen.” (ty: Az örök théma. Zenelap, 1899. nov. 5.) „Bár gyermekkorom óta foglalkozom zenével: énekkel és hegedüvel, de sem az egyiknek, sem a másiknak nem vagyok mestere.
Csupán annyira vittem, hogy a mestereket élvezni tudom. De korántsem tartom magamat ezen a téren szakembernek. Nincs is rá szükségem. Nincs pedig azért, mert az én gyüjtéseim első sorban nem zenészeti, hanem néprajzi szempontokból indulnak ki s néprajzi eredményekre céloznak. Három évvel ezelőtt, mint a néprajzi társaság titkára tettem előterjesztést népballadáink rendszeres öszszegyüjtése iránt s akkor kaptam a gyüjtésre megbizást e társaság választmányától, tehát ami a néprajzot illeti, teljesen illetékes helyről. Ehhez járult később a M. N. Muzeum néprajzi osztályának hozzájárulása, tehát szintén nem zenészeti fórumé. [...] Legnagyobb örömömre szolgál, hogy – mint a Zenelapból látom – zeneszakértőink is figyelemmel kisérik gyüjtésemet. Hiszen az az anyag, melyet én – bár nem müvészeti célokat követve – öszszehordok az ország minden részéből, bizonyára a zenemüvelés számára is bőven kiaknázható lesz. Találkozni fog benne számos kész dallam, melyeket egyszerüen csak át kell irni és közzétenni, hogy az egész zenekedvelő világ közkincsévé legyenek; találkozni fog száz motivum, melyekből a zeneköltő, mint nyers anyagból szabadon és müvésziesen alkothat. E nyers anyagot én helyükbe hozom a zenész uraknak; ez ellen csak nem lehet szót vetni?” (Vikár B.: Népdallam gyűjtésemről, 1899) „Újabban Vikár Béla fonográffal gyűjtött jelentékeny számút ebből a rétegből, de az ő gyűjtésének a mennyire előnye, annyira hátránya a fonográf. A ki csak valamennyire jártas a hangjegyírásban, észreveszi, mily óriási különbség van az élő népies termék
Tóth Vilmos helyi tanító és Vikár Béla székely lányokkal. Szentábrahám, Udvarhely vm., 1903. (Készítette: Kőnig György. Néprajzi Múzeum)
28