__MAIN_TEXT__

Page 34

GYEPEN SZÁNTÁS? – Mezőségi helyzetképek –

E

zerkilencszázkilencven óta egyre több erdélyi településen rendeznek nyaranta egyhetes népzene- és néptánctábort. Legtöbb résztvevővel idén is a táncházasok „klasszikus” vidékei – Moldva, Gyimes, Székelyföld, Kalotaszeg, Mezőség – dicsekedhettek. A hetvenes években indult táncházmozgalomban nélkülözhetetlen szerepet nyújtó Kallós Zoltán már a kezdetekkor igyekezett a Mezőség felé irányítani a néptáncot, népzenét elsajátítani vágyó erdélyi és anyaországi fiatalokat. Ő tudta a legjobban, hogy a kopár dombhátak között élő szórványmagyarság – Szék vagy Kalotaszeg falvaihoz viszonyítva „szűz területnek” számító – népdal- és néptánckincse után érdeklődők egy „felszíni aranybányával” találják szembe magukat. Csak sürgetni tudott, hogy mielőbb csatlakozzunk mellé, tapossuk minél gyakrabban a Mezőség vendégmarasztaló sarát, tanuljunk, amíg van kitől, hogy mielőbb továbbadhassuk másoknak is. (Egykoron nagyobbára ligetes erdőségek borították vidékét, e korszak mementóiként állnak még a legelőkön, ha ritkábban is, az óriásra nőtt „hagyásfák”. A lakosság fokozódó legelő- és szántóföldszerző törekvése folytán egyre kiterjedtebbek lettek az erdőtelenített, főleg füves területek, minek következtében már a középkor végétől mind nagyobb részét illették a környező hegyesebb-erdősebb tájak lakói a „Mezőség” elnevezéssel.) Kallós Zoltán Bartók, Kodály, Lajtha és Martin György hű követőjeként vallja: addig vagyunk magyarok, ameddig magyarul tudunk énekelni és táncolni! A „Holt-tengerként” is aposztrofált Mezőségen kívül, a gyimesi és csángó folklór kiaknázását, közkinccsé tételét is égető feladatnak tartotta. Egész nemzetünk, de más nemzetek háláját is kiérdemlő küzdelmes munkát végez ma is, bizonyíték rá a válaszúti családi birtokán létesített sokoldalú művelődési centrum, ahol idén is több mint ötszázan ropták a közkedvelt mezőségi tán-

cokat. Az értékmentő Kallós Alapítvány „márkanév” lett! A hetvenes években indult, Kallós Zoltán nevével is fémjelzett táncházmozgalom mára kiteljesedett, népi kultúránk átmentője, továbbvivője. Ez tény, és ékes bizonyítéka annak, hogy népi kultúránk a városi kultúra szerves részeként éli virágkorát. Alig akad Magyarországon olyan jelentősebb település, ahol ne működne legalább havonként egyszer táncház, természetesen az évek folyamán közülük „kinevelődött” népzenészek és néptáncoktatók közreműködésével. Budapesten szinte a hét minden estéjére jut egy táncház vagy a diákság körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendő népzenei klub. Az elvetett mag jó földbe került, termőre fordult! Az évente megrendezésre kerülő Országos Táncháztalálkozón (2011 tavaszán immár a harmincadik) együtt táncol apa és fia, nagyapa és unoka, akik büszkék arra, hogy táncházasoknak mondhatják magukat. De mi a helyzet a „forrásvidéken”, Erdélyben, ahol ezelőtt húsz évvel még eredeti formájában, a legénybírók, kezesek vagy cigányfogadók szigorú felügyelete alatt heti rendszerességgel működött a táncház? Ennek igazolására – legtöbb helyen – csak a párásodó szemű emlékezők kedves történetei szolgálhatnak. Ahogyan egy idős, mulatós kedvéről híres széki ember mondta: „Nem áll jól a szénánk! Legény- és leánysorba érett unokáink úgy vannak járva, mint az örök szegény ember, akinek tavaszra elfogyott a szénája, és teheneit csak akkor foghatta az eke elé, mikor már a gyep legalább egy arasznyira serkedt a tavaszi földből, hogy az állat is megfoghassa a fogával. Így aztán csak akkor szánthatott, amikor mások a vetésen is már rég túl voltak...” Az elmúlt húsz évben valami vagy valakik nagy lukat vághattak az egykor híres települések burkán, mert azóta nagyon sok érték tűnt el belőlük, s ami maradt, nem jut lélegzethez, megfojtja az álNyárszó, 2008. fotó: Balogh Balázs

34

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2010/5  

A TARTALOMBÓL: M. Nagy Emese: Isten éltesse, Zsiga bácsi!; Sándor Ildikó: Lili dalai; Hála József, G. Szabó Zoltán: „Dudásoknak, kanászoknak...

folkMAGazin 2010/5  

A TARTALOMBÓL: M. Nagy Emese: Isten éltesse, Zsiga bácsi!; Sándor Ildikó: Lili dalai; Hála József, G. Szabó Zoltán: „Dudásoknak, kanászoknak...

Advertisement