Page 3

Isten éltesse, Zsiga bácsi!

A TARTALOMBÓL:

A kilencven éves Karsai Zsigmond köszöntése

7. Lili dalai (Sándor Ildikó) 8. „Dudásoknak, kanászoknak közzibül...” Hála József, G. Szabó Zoltán 9. Pesovár Ernő emlékezete Felföldi László 10. TALLÓZÓ Bartók Béla és Polgár Tibor írásai Széki Soós János rovata 12. Emléktábla Tóth Ferencnek Novák Ferenc 13. „Az ugrós táncok zenéje” c. kötetről Felföldi László 14. EGYSZER VOLT, HOGY IS VOLT? Kóka Rozália gyermekrovata 16. A TÖRTÉNELEM SODRÁBAN H. Molnár Magda festőművész Kóka Rozália 20. MAGTÁR Fábián Gyula András versei 22. „Élő népművészet” kiállítás Beszprémy Katalin - Csupor István 27. Népi szőttest a lakótelepi konyhába? Valaczkay Gabriella 28. A folklorista Vikár Béla – V. Pávai István 30. A radzsasztáni langáknál – II. rész Ábrahám Judit 32. IV. Tárogatós Világtalálkozó Barvich Iván 34. Gyepen szántás? Széki Soós János 39. A pásztorfurulya... – III. rész Bolya Dániel 43. Az utolsó kürti klarinétos Terék József 44. Az „Öreg Fülöp” Taba Csaba 46. Sue Foy angol nyelvű ismertetője

K

arsai Zsigmond Lőrincréve és a Maros-Küküllő köze kiemelkedő, sokak által ismert és kedvelt táncos egyénisége. Kivételes memóriája, gazdag tánctudása és tudatos megőrző tevékenysége európai viszonylatban is egyedülálló. Többszólamú életművében összefonódik a két testvérmúzsa – a tánc és a festészet – kötelékében kivirágzó tehetsége, de megkerülhetetlen az amatőr hagyományőrző folklórmozgalomban való részvétele is. Szülőfalujának táncélete fontos, állandó téma festészetében, az ott megismert hagyományokat plántálta magyarországi otthona, Pécel kulturális életébe és szívébe is, visszaemlékezéseit pedig precíz, de sajátos ízű néprajzi leírásokban fogalmazta meg. A Nagyenyed melletti hatszáz lelkes kis faluban, az akkor Magyarországhoz tartozó Lőrincrévén fogant, mire azonban 1920. október 4-én világra jött, már Romániában anyakönyvezték. Beleszületett abba a gazdag hagyományokkal rendelkező világba, amelyben ő maga is táncolt és énekelt, s adottságai révén válhatott később Lőrincréve tánc- és énekkultúrájának tudatos őrzőjévé és terjesztőjévé. * Lőrincrévén mindég csak egy helyen volt tánc, mivel kevesen voltunk. El is fértünk mind, kicsiktől nagyig egy helyen. Együtt hallgattuk a zenét és láttuk a táncosokat. A kicsik ott lesték el, hogy a nagyok hogy csinálják a figurákat, azután hazamentek és otthon a szalmakazalnál, a boglyák mellett, ahol senki nem látta, külön-külön próbálták csinálni, amit láttak. Amikor már valamennyire azt hitték, már tudják, elmentek a szomszéd fiú barátjukhoz dicsekedve, hogy már tudnak egy figurát. Így egymást kiigazítva jutottak egy-egy új pont birtokába. Amikor már legénysor közelébe kerültek 13-14 évesen, karácsonykor ők is megcsinálták a „kicsik táncát”, muzsikást szegődtettek, kibéreltek egy szobát, ahol délutántól estig a szülők jelenlétében végigcsinálták a táncot, mint a nagyok. Pontoztak, csárdásoztak, csak még ügyetlenül és kevesebb figurát ismerve a pontozóból. Ez azért volt fontos, mert a konfirmándusoknak virágvasárnap után húsvétkor már nagyok között volt a helyük, táncolni kellett és fizetni. Nagy szégyen volt, ha valaki nem tudott csárdásozni és legalább három-négy figurát a pontozóból. Voltak a faluban nagyon jó táncosok, akikre én még nagyon jól emlékszem az 1910-es, 1920-as

évekből. A családból Jancsi bácsi, Karsai János, a nagybátyám szép magas ember volt, jó táncos, jó énekes, jó beszédű, sok lakodalomban násznagyi teendőket is ellátott. * Húsz éves koráig alig jutott túl szülőfaluja határain, élte a falusi fiatalok szokásos életét. Első mestere, Székely Mihály újfalusi tanító, korán fölfedezte képzőművészi tehetségét, az ő biztatására készült Nagybányára tanulni. A festőiskola és a román seregben szerzett súlyos vesegyulladás gyógyíttatása miatt szökött át 1942-ben „Magyarba”, Kolozsvárra. Gyógyulása után a Kolozsvári Nemzeti Színházban kapott munkát, s mivel a nagybányai iskola addigra már nem működött, 1943-ban sikerrel felvételizett a budapesti Képzőművészeti Főiskolára. Ekkor Erdélyből Pécelre települt bátyjához költözött. A mai napig itt él és alkot – e Budapest melletti faluban is meghonosítva szülőfaluja folklórhagyományait. Mesterei – Berény Róbert, Burghardt Róbert, Papp Gyula – nagyra tartották tehetségét, élete során számos kiállításon mutatta be munkáit. Művei a természetközeli életről tanúskodnak, dinamikus táncos képei pedig tagadhatatlanul szakértő szemével ábrázolják az erdélyi táncokat. 1943-tól már tanította Pécelen a lőrincrévi táncokat, egy főiskolai gólyabálon bemutatott pontozójára pedig fölfigyelt a művészettörténet professzor, Rabinovszky Máriusz és felesége, a tánctörténész-teoretikus Szentpál Olga, a Színművészeti Főiskola tanára. Át is hívták tanítani a „szomszéd várba”, ahol növendékei között Rábai Miklós is ott volt. Az ötvenes-hatvanas években rendszeresen, „napszámba” járt a Magyar Tudományos Akadémiára táncolni és énekelni, napi hetvenegy forint ötven fillérért. 1943-tól 1982-ig több mint hatvan pontozó táncfolyamatot vettek tőle filmre a Népzenekutató Csoportban, majd a Zenetudományi Intézetben, de számos film- és videofelvétel található a Magyar Televízió archívumában, táncegyütteseknél és magánszemélyeknél is. A népzenei csoport vezetője, Kiss Lajos is felfigyelt rá, így mintegy nyolcszáz népdalt énekelt szalagra, ezek egy része a Magyar Népzene Tára sorozat Lakodalom fejezetében jelent meg. A hosszú közös munka eredményeként pedig 1982-ben megszüle-

Címlap: Székely Ágostonné Eperjesy Dorottya illusztrációja „A kovács meg az ördög” című meséhez (l. 14. o.)

3

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2010/5  

A TARTALOMBÓL: M. Nagy Emese: Isten éltesse, Zsiga bácsi!; Sándor Ildikó: Lili dalai; Hála József, G. Szabó Zoltán: „Dudásoknak, kanászoknak...

folkMAGazin 2010/5  

A TARTALOMBÓL: M. Nagy Emese: Isten éltesse, Zsiga bácsi!; Sándor Ildikó: Lili dalai; Hála József, G. Szabó Zoltán: „Dudásoknak, kanászoknak...

Advertisement