Page 27

Népi szőttest a lakótelepi konyhába? Mi az a repülőtéri művészet? Válhat-e népi kézművesből marketinges? Mire kell vigyázni a „szittyaboltokban”? És miért veszélyes a népművészetre a politika – kérdeztük a Hagyományok Háza munkatársától, Beszprémy Katalintól, a tegnap nyílt Élő népművészet kiállítás kapcsán.

I

smerős a helyzet, amikor az ember lóhalálában érkezik a repülőtérre, és csak ott jut eszébe, hogy még nem is vett ajándékot a külföldi rokonoknak? Állítólag az efféle mulasztásokból élő várótermi szuvenírboltok kínálata ihlette a tegnap nyílt tárlat egyik zsűritagját, Bánszky Pál művészettörténészt is a „repülőtéri művészet” kifejezés megalkotására. Olyan magyar(os) motívumokkal díszített ajándéktárgyakról van szó, amelyek közös jellemzője, hogy soha az életben nem használja őket senki. Az Élő népművészet – XV. Országos Népművészeti Kiállítás pályázati felhívását és a Néprajzi Múzeumbeli szereplési lehetőséget épp arra használnák most fel a hazai szakemberek, hogy elhitessék a közönséggel: az ilyen tárgyakat használni is lehet. A majd’ tízezer beérkezett pályamű közül azért pont ezt az ezerhétszázat válogatták a Néprajzi Múzeum és a Hagyományok Háza közös tárlatára, mert nemcsak mívesek, praktikusak is. Így kiváló reklámjai lehetnek a népművész-szakma „kampányának”, hogy a – főleg az ország turisztikai látványosságai közelében besűrűsödő – „gagyit” felejtsék végre el az emberek. A Néprajzi Múzeum főmuzeológusa, Csupor István és Beszprémy Katalin kollégáikkal együtt szeretnék lefújni a port a népi mesterségekről, a köztudatban gyakran az „avítt”, az „öreges” vagy az „unalmas” jelzőkkel összenőtt tárgyalkotó irányzatokról. Éppen ezért a mostani kiállítástól senki ne rémisztő tekintetű népviseletes babákat vagy üveg mögé passzírozott szőtteseket

várjon. A kurátorok (Beszprémy Katalinon és Csupor Istvánon kívül Katona Edit főmuzeológus) tematikus termeket alakítottak ki, ahol a látogató használati tárgyakként figyelheti meg a népi kismesterségek alkotásait. Így a modern, skandináv stílusú konyhába illesztett cseréptálat, fatálcát és fonott kosarat, odébb a selyemnemez technikával készült, pöttyös lapszoknyát, a csontberakásos fűszertartót, a valóban lábakon álló mázas lábast vagy éppen azt a hucul kályhát, amelynek életjeleneteket ábrázoló csempéiről egy forróságot árasztó képregény juthat az eszünkbe. A gyöngyök, kürtök, mobiltelefontartók, övtáskák, csizmák, szűrök és szőnyegek mind egy-egy funkció vagy ünnep köré rendeződnek, szóval a karácsonyra, keresztelőre, esküvőre feldíszített helyiségekből már tényleg csak az emberek hiányoznak. Könnyű elképzelni a rögtönzött gyerekszobában – a mégoly praktikus műanyag előke helyett – hímzett partedliben főzelékező kisbabát. Ebbe a babaszobába vesszőből fonták a kiságyat, és a babákat csuhéból kötötték. Balázs Róbert pedig fából varázsolt bástyás, lőréses, szekeres, ágyús, lőporos hordós középkori várat, ami előtt leragadva eldöntöm: én ilyet kérek karácsonyra. De hogyan lehetne elérni, hogy ilyen tárgyakkal ne csak itt találkozzunk? Beszprémy Katalin szerint az oktatás lenne a megoldás. A gubanc csak az, hogy ma Magyarországon népi kézművesség nevű tantárgy nem létezik a felsőoktatásban. Az iparművész-hallgatók is csak fél évet foglalkoz-

nak néprajzzal. Működik ugyan a népi játék és kismesterségek oktatója elnevezésű OKJ-s képzés, az alapfokú oktatási intézményekben azonban hivatalosan csak felsőfokú végzettségű taníthat egy tantárgyat. Azért így is van mivel dicsekedni: például a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet kezdeményezésére nemrég beindított új diszciplínával: a népi kézműves marketinggel. Csakhogy a fazekasoknak, szűcsöknek is legyen némi fogalmuk a honlapkészítésről vagy a reklámról, s hogy miként juthatnak el a vásárlóikhoz. Ebben a több ezer embert összefogó igyekezetben, hogy a népi kézművesség tárgyait (újra) használja a magyar ember, feltűnik egy vadhajtás: az ősmagyar hagyományok felélesztésében elhivatott „szittyaboltok” hálózata. – Ennek az iparágnak a termékeivel kapcsolatban gyakran felvetődnek hitelességi kérdések – magyarázza Beszprémy Katalin –, hogy az avarnak, szittyának, hunnak hirdetett ábrázolás valóban az-e. Nem beszélve azokról a népi motívumokkal díszített használati tárgyakról, amelyek az utóbbi évek politikai folyamataiban a hovatartozás szimbólumaivá nőtték ki magukat. Márpedig a szakember szerint kevés dolog tehet rosszabbat a népművészet imidzsének, mint ha annak remekeit – akár egy zsinórdíszes bocskait, akár egy tarsolylemezes övtáskát – bármelyik ideológia kisajátítja magának. Valaczkay Gabriella (Népszabadság, 2010. október 30.)

27

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2010/5  

A TARTALOMBÓL: M. Nagy Emese: Isten éltesse, Zsiga bácsi!; Sándor Ildikó: Lili dalai; Hála József, G. Szabó Zoltán: „Dudásoknak, kanászoknak...

folkMAGazin 2010/5  

A TARTALOMBÓL: M. Nagy Emese: Isten éltesse, Zsiga bácsi!; Sándor Ildikó: Lili dalai; Hála József, G. Szabó Zoltán: „Dudásoknak, kanászoknak...

Advertisement