Page 8

Dudaverseny magyar módra Beszélgetés Szabó Zoltánnal

Szabó Zoltán beszél a Kárpát-medencei dudatípusokról és arról, hogy miért szorult ki ez a hangszer a XVI. században a nemesi udvarokból, majd a XX. században a falvakból is. Ő is, „mint minden rendes gyerek”, a hatvanas-hetvenes években a gitárt kezdte püfölni, ám később nem csak megtanult dudálni, hanem komoly kutatómunkába is fogott, hogy feltérképezze ezen hangszer csodálatos világát. Tudását a néprajz szak elvégzésével is elmélyítette, később pedig, mint a Néprajzi Múzeum főmuzeológusa, közel ezer négyzetméteres kiállítást rendezett az ott őrzött hangszerekből. Jelenleg a Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztályának vezetője, de zenét is tanít, és persze muzsikál. Nagy öröm számára, ha egy duda és egy szaxofon úgy szólal meg együtt, hogy nem kioltják, hanem erősítik egymást. – Nemrég jelent meg új lemezed „Tündérek ajándéka II. – Dudaverseny” címmel. Mi ennek a története? – Az albumot, mint a korábbi négyet is, elsősorban zenészbarátaimnak köszönhetem. Ha az ember elér egy kort – nálam ez az ötödik ikszet jelenti –, óhatatlanul visszatekint, hogy mit is művelt a korábbi időszakokban; milyen tervei váltak valóra, melyek voltak a legnagyobb kudarcok. 2004-ben látott napvilágot e lemeznek az első része („Tündérek ajándéka I.”), amelyen főként az addig elkészített népzenei feldolgozásaimat jelentette meg a Hungaroton. Ám ezzel párhuzamosan folyt egy másik jellegű munka is, már az 1990-es évek közepétől, amelynek a kiindulási alapja szintén a népzene volt, de jobban elrugaszkodott a hagyományos népzenei alapoktól. Ebből hallható válogatás a mostani albumon. Az utóbbi tizenöt év nyolc zenei formációjában megszületett, javarészt „dobozban tartott” zeneanyagaiból válogattunk: az Etnofon Zenei Társulás, a Carmina Danubiana, a SzABóTAGE, a Dilber, az Ágoston Dudás Formáció, a Dürer-dance, az Agostones és a Faragó Banda felvételeiből. Utóbbi egyben színházi muzsika is, amely a Bárka Műhelyhez köthető, hiszen hat esztendeje ott készítettük el a „Rómeó és Júlia” című, bosnyák környezetben játszódó színdarab zenei illusztrációját Faragó Bélával, amit Csányi János, a Bárka akkori igazgatója rendezett. A kiadó Kiss Ferenccel [Etnofon Records – A szerk.] és Ágoston Béla barátommal úgy gondoltuk, hogy e zenéket lemezzé gyúrjuk össze. Az albumot összefogó vezérmotívum a közép-európai és a balkáni dudák, dudatípusok zenei világa, ami természetesen az európai hangszerkultúra szerves része. Az ipolysági „kanászhangverseny” száz éves évfordulójának tiszteletére született a lemezen hallható Dudaverseny című szám, ahol a Kárpát-medence összes dudatípusát felvonultatjuk és egy balkáni, macedón duda is megszólal. – A lemezen a dudák mellett klarinétokon, furulyákon és szaxofonon is játszol, de rólad mindenkinek a duda, főként a mohácsi sokácok hangszere, a gajde jut az eszébe. Mióta játszol ezen a hangszeren? – Az első dudámat 1981-ben vásároltam Szlivenben, Pécs bolgár testvérvárosában, a cigány muzsikusok utcájában. Ez a bolgár duda még csontdíszítéssel készült, nem műanyagból, s a basszussípját máig nem kellett kicserélnem. Ugyanerre az időszakra tehető a gajdéval és a magyar dudával való megismerkedésem is. – A dudáról szóló könyvedet az országhatáron túl is jelentős munkának tartják. Miért mélyedtél el ennyire e hangszer tudományos kutatásában? – A Kárpát-medencei dudatípusokkal – tisztelet a kivételnek – méltatlanul keveset fog-

8

lalkozott a hazai és nemzetközi szakirodalom, pedig egyedülálló hangszercsaládot képviselnek Európában, sőt a világon is. E hangszerek sípszárába legalább két, de akár négy síp is kerül, így a játékos el tudja választani a dallamot és annak kíséretét. Magyarországon egyetlen népi hangszer sincs, amely annyit változott volna, mint a duda. Önálló ritmusszekcióval rendelkezik; a magyar duda a szerbek és a horvátok által használt gajde-hoz hasonló, de a dél-erdélyi románok is eféle dudán játszanak. A legutóbbi kutatások bebizonyították, hogy a moldvai „síp” szintén ehhez a családhoz tartozik. [Moldvában a csángók sípnak hívják a duplasípszáras dudát – A szerk.]

Nagyon érdekes, amikor különböző népcsoportok átvesznek egymástól kulturális elemeket, például a horvátok a magyaroktól és fordítva. A gajde-típus a Szentendre-Zágráb-Niš-Temesvár négyszögben található meg, attól délre pedig a balkáni – román, bolgár, macedón, rodopei – dudák fordulnak elő. A hagyományanyag, a tárgy elkészítése, a játékmód, a hiedelemháttér, a szokásrendszerben való hely viszont mindkét típusnál nagyon egységes. – Miként találkoztál először a dudával? – Sárbogárdon születtem, tizenkilenc éves koromig a Fejér megyei Abán éltem, ahol a lakodalmakban még a hatvanas években is a helyi parasztbanda vagy a szomszéd községek cigányzenekarai játszottak. Persze, mint minden rendes gyerek, a hatvanas-hetvenes években a gitárt kezdtem püfölni, majd a Pécsi Tanárképző Főiskolán tamburabrácsás lettem, később basszprímes. Ezt Csányi Zsolt bunyevác harmonikásnak köszönhetem. Meghatározó volt az életemben, amikor megvásároltam egy Dráva menti dudát Gadányi Pali bácsitól, a Népművészet Mesterétől, aki még napjainkban is készí-

A Baranya Táncegyüttes zenekara a Pécsi Nemzeti Színházban, 1982-ben. (Bíró Zsófia, Gyorgyevics Jován, Piroska Gyula, Szabó Zoltán, Vizin Antal „Antus”)

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2010/4  

A TARTALOMBÓL: Dreisziger Kálmán: „Elvetemült vélemény” a Táncháztalálkozóról...; Hajnal Jenő: In memoriam Bodor Anikó; Bella István – Arany...

folkMAGazin 2010/4  

A TARTALOMBÓL: Dreisziger Kálmán: „Elvetemült vélemény” a Táncháztalálkozóról...; Hajnal Jenő: In memoriam Bodor Anikó; Bella István – Arany...

Advertisement