__MAIN_TEXT__

Page 38

„Zalai pontozó”

A XXIV. Zalai Kamaratánc Fesztivál, ahogy egy kortárstáncos zsűritag látta Beszámoló Páros években Zalaegerszegen, páratlan években Szolnokon rendezik meg a két legjelentősebbnek tartott országos néptánc-seregszemlét. Felmerült az igény – és senki nem kontrázta meg –, hogy a zsűribe meghívjanak egy kifejezetten kortárstáncos szakembert is, aki sem személyes, sem műfaji, sem semmilyen más szempontból nem elfogult a résztvevőkkel (koreográfusokkal, táncosokkal, együttesvezetőkkel), sem pedig az értékelő kritikusokkal, zsűritagokkal vagy a szervezőkkel szemben. Felkértek, így 2010. április 16-17-én két nagyon intenzív napot tölthettem a Hevesi Sándor Színház, illetve a Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ épületében, ahol huszonöt együttes harmincöt produkcióját nézhette végig az egyre növekvő számú közönség és a zsűri: Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi együttes művészeti vezetője, a zsűri elnöke, Szögi Csaba, a Közép-Európa Táncszínház igazgatója, Sára Ferenc koreográfus, Merczel István koreográfus, Farkas Zoltán koreográfus és jómagam. A produkciókat alaposan megvitattuk, majd éjszakába nyúló üléseken mondtuk el véleményünket az erre igényt tartóknak, míg a többiek boldogan táncházaztak a szomszédban. Eddig tartana a hivatalos beszámoló, ám én – egy jókor jött biztatással is megerősítve – készültem a fesztivál láttán és kapcsán feltoluló gondolataim lejegyzésére. Előrebocsátom, hogy viszonylag ritkán fogom nevesíteni tapasztalataim forrását, mert egyrészt egyetlen produkció egyszeri megtekintése után felelőtlenség lenne nyilvános véleményt formálnom, másrészt így lehetőségem van sejtéseket is megfogalmazni, melyek adott esetben távolabbra mutathatnak, mint a konkrét esetek körültekintő megítélése. Kiszámoló A fesztiválra úgy érkeztem, mint „független szakember”, és sikerült is megtartanom ezt a pozíciót. A „zalai pontozó” nevet adtam értékelő rendszeremnek, mely tükrözi absztrakt, de érzékelésen alapuló szempontjaimat. A versenyzők teljesítményét két kategóriában értékeltem. Az előadói teljesítménynél a mozgás (max. 3 pont), ritmika (3), dinamika (3), tetszés (6); a koreográfia minőségénél: tér (3), ritmika (3), dinamika (3), tetszés (6). Azt hiszem, először életemben értékeltem művészi tevékenységet számokkal, de minthogy verseny zsűrijébe hívtak, ezt indokoltnak láttam. Továbbá célom épp az volt, hogy a néptánc világát belülről megélők értékrendjébe sajátos, külső szemléletet vigyek. Kíváncsi voltam, vajon a modern tánc világában – Lábán Rudolftól Dienes Valériáig és tovább – közismert, sőt a lejegyzésben jártas sok-sok magyar (néptáncos) szakember körében szintén elterjedt tér-idő-dinamika rendszer alapján álló „sorrendek” vajon egybecsengenek-e a „bennfentesek” globális megítélésre épülő értékrendjével. Értékelhető válasz érdekében szükséges leszögezni, hogy a díjak odaítélésekor semerre nem „lejtett a pálya”. A közel egymillió forint összértékű nívódíjak, jutalmak odaítélése szakmai alapú döntésekre épült. A zsűri döntései persze így sem találkoztak minden versenyző egyetértésével, de legalább mi, a zsűri, biztosak voltunk abban, hogy valóságos értékrendek ütköztek. A pontrendszer egyik tapasztalata az volt, hogy a szakember, de talán a közönség szempontjából is kevés, ha a táncos, illetve a tánc egy vagy kevés „lábon áll”. Nem csak azok a versenyszámok nem kerültek a gálaprogramba vagy a díjazottak közé, melyek egységesen gyenge teljesítményt nyújtottak, hanem azok sem, melyek

38

egy-két területen igazán kimagaslót – elmélyült anyagismeretet, vagy szellemes térhasználatot, vagy virtuóz tempót, vagy dinamikát, vagy elmélyült lelkiségű gondolatvilágot, vagy akár több területen is kimagaslót nyújtottak, de nem az összes vagy legalább sok szempontból voltak kiválóak. Ebből is az derül ki, hogy csak azok kerültek a legsikeresebbek közé, akiknek abban az adott pillanatban sikerült komplexet, gazdagot, organikusan egybehangzót nyújtani. Az értékelés ennek megfelelően nem a „hibák”, hanem a fejleszthető területek, a sokszor kiküszöbölhető gyengeségek kíméletlen, de őszinte feltárásával szólította meg a többnyire nagyon felkészült csoportvezetőket, akik a gyakran nagyon rutinos, máskor igazi amatőr előadókkal csak részben tudták „átküldeni” általuk üzeneteiket. Elágazások Azt tudtam, hogy a táncalkalmak, melyek meghatározták néptánckultúránk fő rétegeinek létrejöttét, a paraszti-feudális jogi, társadalmi, gazdasági környezet múltával egyre inkább csak történelmi és néprajzi stúdium tárgyát képezik. „Végük van, mint a botnak.” Most mégis itt van néhány – pár száz, pár ezer, pár tízezer? – ember, kevesen, akik birtokolják a kincset. Megtartani is nehéz, de eldobni se lehet. Nem is kell! Végignézve az itt megjelent produkciókat, arra a kérdésre lehetett – alighanem átfogó – választ kapni, hogy milyen irányokban látnak kiutat a maiak: színház belső tere átlósan kettéosztva, jobbra felül táncosok fényárban úszó színpadon, balra alul passzív közönség a sötétben. Ezt kéne felrajzolni a mai néptánc címerpajzsára! A „táncolás”-nál fontosabb a tánc „bemutatása”. Lehetne egy másik címer is, a táncházmozgalomé: egyszínű mezőben zenészek, táncosok és füst „gomolyognak”. A fesztivál számomra legmeghatóbb élményét a szorosan vett szakmai program után, néha párhuzamosan zajló non-stop táncház-pincében üldögélve szereztem, ahol a mozgalmárok néha nem „performáltak”, hanem táncoltak – csodálatosan. Ha elhinnék, hogy amit csinálnak, az maga az élő tánc…! Az „MTA” már most kiszállhatna gyűjteni, mert mire észbe kapnak, ők is 70-80 évesek lesznek. Pedig, amit csinálnak, ugyanolyan autentikus XXI. századi néptánc, mint amilyen autentikus a XIX-XX. századi „öregeké” az volt. Tehát, a kiút kétfelé ágazik, az egyik irány a táncház, a másik a színpad felé vezet. A kamaratánc-fesztivál kapcsán a következőkben foglalkozzunk az utóbbival. Kitörési lehetőségek Melyek tehát a néptánc színpadi feldolgozásain át vezető kiutak? A hagyományőrzés a leggyönyörűbb, őszinte, bájos eredményeket mutathatja, mint a Tótágas „Táncok Zselicből” című produkciója: pávakörös énekesek, egy szem citerás és a különböző korú, alkatú – de egyformán őszinte – táncosok, akik így, együtt, beléphettek volna akár Zuboly takács klasszikussá vált társulatába is. Virtuóz táncot járó, sodró erejű mozgáskultúrák a világon mindenütt vannak. Egyik rituális, másik erotikusan tüzes, harmadik sámánisztikusan bűvölő-bájoló, negyedik harcias… – sorolja tovább a típusokat, aki tudja! Közös tulajdonságuk, hogy mind máshonnan, más csakra, meridián, égtáj, szituáció forrásából merítik és továbbítják azt az elképesztő energiát, mely évszázadok, talán évezredek óta sugárzik ránk. Talán csak friss lelkesedésem sugallja, de van egy olyan érzésem, hogy szerencsénk van ezzel a magyar

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2010/4  

A TARTALOMBÓL: Dreisziger Kálmán: „Elvetemült vélemény” a Táncháztalálkozóról...; Hajnal Jenő: In memoriam Bodor Anikó; Bella István – Arany...

folkMAGazin 2010/4  

A TARTALOMBÓL: Dreisziger Kálmán: „Elvetemült vélemény” a Táncháztalálkozóról...; Hajnal Jenő: In memoriam Bodor Anikó; Bella István – Arany...

Advertisement