A FOLKLORISTA VIKÁR BÉLA – IV. Képek és dokumentumok a Hagyományok Háza és a Néprajzi Múzeum kiállításából Szerkesztette: Pávai István
bemondta a gép a M. Kir. Operaház tárogatóművészének nevét s az előadás időpontját. Ebből meggyőződött a fiatalság, hogy a beígért csoda csakugyan él és megvan. Türelmetlenül mozogtak a helyükön. Mikor felhívtam őket, mondják meg, nem hallottak-e otthon valamilyen ősi éneket, pl. Kádár Katáról, Kőműves Kelemenről és más efféléket, egyszerre többen emelkedtek fel helyükről. Egymás után jelentették ki, hogy egyiknek az anyja, másiknak a nagyapja-nagyanyja tudnak ilyeneket. Nos hát, vállalkoznék-e valaki, hogy beleénekeljen a masinába, ha tud valami ilyet? Bátran kijöttek a pódiumhoz és egymás után kilenc szebbnél-szebb régi dalt fújtak bele a gépbe. Mindenegyes dal után belemondtuk a gépbe a dalos fiú, vagy leány nevét. El sem képzelhető, milyen rajongás lett a rögtönzött hangverseny következménye. De a java még hátra volt. A leleplezett szülők és nagyszülők lakásait a nagytiszteletű úr vezetésével sorban fölkerestük. Mindenütt örömmel és székely barátsággal fogadtak. Harapnivaló és jóféle itóka sem hiányzott sehol. Az egyik nagyobbacska leány, akit már az iskolában hallottunk, igazi nótafának bizonyult. Különösen a Krizánál oly gazdagon összegyüjtött kiházasító dalok hiánytalanul, sőt újakkal megszerezve kerültek elő tőle. Az említett dalos leánykát: Kerestély Mártát mindjárt le is foglaltam egy székelyudvarhelyi előadásra.” (Vikár B.: Erdélyi út a fonográffal, 1943) „Vikár Béla [...] március hó közepén Udvarhely-vármegyébe jött, hogy itt tanulmányozza a székely népköltést. Néprajzi tárgyak gyűjtése céljából társául szegődött Kovács Géza, az Erdélyi Kárpát-Egyesület titkára. Csatlakoztak hozzájuk dr Herrmann Antal és fia. 14-én hajnalban érkeztek Székely-Kereszturra s innen gyalog indult a fonográf és fotográf készülékkel fölszerelt [...] társaság Nagy-Kedére. [...] Már javában esett a hó, mikor ide érkezett társaság a lelkészi lakba, a hol az unitárius pap és kedves népe rendkívüli előzékenységgel fogadta őket. Megnézték a templom érdekes festett deszkáit, melyekből valamit fel lehet talán használni a kolozsvári néprajzi muzeumban, s aztán a pap végigvezette a falun, annak régebbi házaiba, a hol többnyire ajándékképpen, vagy csekély pénzbeli kárpótlásért egy csomó néprajzilag, többnyire régebbi tárgyat szereztek a muzeum számára. Közbe Vikár fonográfba énekeltetett néhány székely dalt. [...] Jóízű villásreggeli és ebéd után a társaság Medesérre indult. [...] Minthogy épen a március 15-ének előestéje volt s a község férfi népe valami közügy megbeszélése végett együtt volt az iskolában, elhatározta a kiránduló társaság a lelkes lelkésszel egyetemben, hogy márciusi ünnepélyt rögtönöznek. A derék tanító azonnal összehívta az ifjusági vegyeskart, elhivatták a híres Balogh János prímást, a ki híres régi székely kesergőket tud huzni olyan igazában, kis bandájával. [...] Nagytiszteletű Ferenczy Áron lendületes megnyitó beszédben hívta fel a gyűlés figyelmét a nap jelentőTekerődző menyecske.* Sárköz, Tolna vm., 1903. ségére. A vegyeskar lelkesen zengte el e Hymnust, a (Gyűjtötte: Kőnig György. Készítette: Vikár Béla, Néprajzi Múzeum)
„Népvizslák” a Székelyföldön „Egyik főállomásom az erdélyi gyüjtőúton Enlaka volt. Nagy unitárius falu ez, amelynek temploma büszkén hirdeti mennyezetén a székely betűkkel felírt jelmondatot: Egy az Isten. Nagy meglepetést hozott részemre az iskola. Egy olyan tanító állt ennek az élén, aki maga is dalszerző minőségben már bizonyos nevet vívott ki magában a Székelyföldön. El akarta venni a kedvünket az ottani puhatolózástól népdalok irányában. Az ő népe már csak olvasgatja Krizát, de azok a réges-régi dalok ott már nem élnek. Uj költés járja, mégpedig teljesen irodalmi szinvonalon. Az egész község fiatalsága »négyszólamos kórusokra van kiképezve. Négyes hangon folyik a templomi ének is«. A nagytiszteletű úr, aki tizenötödik éve volt a község lelkésze s az egész tanítószemélyzet férfi- és nőtagjai mind egy húron pendültek a főtanítóval, ezt mondta: Enlakán nincs mit keresnünk népdalok irányában. De nem azért jártam én végig a finn népköltéstudomány iskoláját, hogy egykönnyen beadjam a derekamat. Azt mondtam: gyerünk csak az iskolába s hallgassuk ki a gyermekhadat. Az iskolában felállítottam a fonográfot. Megszólaltattam a gépet. A Rákóczi-induló hangjai zendültek fel tárogatón, s a végén
30