Page 45

ÉGTARTÓ EMBEREK – A forrástól indulva bármerre egyenes az út –

Porteleki László és Éri Márton

A

fiúk első öröksége egy kicsi mankós kasza volt, azzal irtották a hegyre futó kertek végét szegélyező szorgalmi út méregzöld csalánerdejét s a sokféle gazt, ami a ház körül felütötte fejét. Napközben ezekből szórtak az elkerített aprójószág elé, a kifutóban sütkérező malacoknak, s ha kellően megfonnyadt, a jászol elé kötött unatkozó kisborjas tehén is szálalhatott belőle. Az igazinak számító kaszálást szilváskertjük lucernásában gyakorolták, vigyázva arra, hogy a kaszajárás alatt ne maradjon levágatlan folt, mert az úgy beleeszi magát a felszáradt rendekbe, hogy gyűjtéskor a legerősebb somfa-fogazatú gereblye is csak annyit ér neki, mint héheletlen csepűnyalábnak az asszony vásári csontfésűje. – Fiam, te a lábaddal kaszálsz? – hangzana ilyen esetben az apák arcpirító megjegyzése, amit még fokozni is tudnak, kérdezvén: – Táncolás közben is kaszálsz a lábaddal? A fiúk számára e szúrósra sikeredett kérdés volna a legmegalázóbb. Szerencséjükre ez csak akkor következne be, ha már soElhangzott 2010. március 28-án a XXIX. Orsz. Táncháztalálkozó és Kirakodóvásáron, Henics Tamás és Klebercz Gábor Apák és fiúk című kötetének bemutatóján.

kadszorra is foganat nélkül pattanna le róluk a jó szó, akár veretlen élű kicsi kaszájuk a sarjúfűről. Idő előtt elkezdik a lázadozást, szinte egyszerre panaszkodnak a kinőtt kaszáról, a gyenge hangú feles hegedűről, már-már hatékonyságukat gátoló akadályként tekintenek azokra. – Aki a kicsit szégyelli, a nagyot nem érdemli! – hűtötték le az idejekorán túlhevült utódaikat az apák. A fiúk túlbuzgó magabiztossága hiábavaló volt, konfirmálásig nem nyerhettek bebocsátást a nagyok táncára, addigra elsőrendű kaszássá és táncossá kellett válniuk, mert a falunak csúf a szája: felmagasztalhat, de sárba is tiporhat! Márpedig az apák méltán kiérdemelt hírnevét nem pöttyözheti semmi, annak súlya van. Templomi oltárkő. A kapuk előtt üldögélő szemfüles öregasszonyok a fiúk jó hírét örömmel adják tovább. Egyikről-másikról szentül állítják, hogy még a szeme járása is az apjáé, úgy hordja a kalapját is, enyhén jobbra billentve, és csak az apja csárdására hajlandó fordulni a cigány előtt… Senki ne gondolja azt, hogy valaki csak úgy eltökél egy szerepet, nem, az ember azért választ szerepet, mert azt érzi, hogy az ő. Ha ezt észrevesszük rajta, csak annyi jelent, hogy VÁLLALJA is!

Az apák alkalomadtán felkeresik a zenészeket. Pálinkát, néha oldal szalonnát visznek nekik, s illő tapintatossággal megtudakolják tőlük fiuk magaviseletét, no meg, hogy táncol-e, ha igen, jól-e, s a lány, akinek zöldágazás éjjelén cigánnyal húzatta az ablaka alatt, hozzá való-e? Az örökké fürkésző tekintetű hangászokat az apák továbbra is teljes jogú felhatalmazással ruházzák fel a szemmel tartást illetően. A legénysorba lépett fiúk egykori, aprók táncán muzsikáló zenészcimborája is már serkedő bajuszt visel, ott húzza apja mellett az ácsolt cigánypadon, hegedűjére hetente új, piros pántlika szalagot kötnek a lányok. A legények már őt tekintik zenészüknek, titokban már megfogadták lakodalmukba, sőt előleget is csúsztattak zsebébe. Azokba a lakodalmakba magyarországi barátok is hivatalosak voltak, ugyanis a hetvenes évektől egyre többen járták az erdélyi falvakat. A Nyugati pályaudvaron már messziről meg lehetett ismerni a zenész- és táncos jelölteket, legtöbbjük fején ott virított a széki szalmakalap vagy vállán a kalotaszegi bujka, teljes menetöltözetben kapaszkodtak fel a zsúfolt Balt-Orientre. – Na, hazajöttetek? – kérdezték hajnali vendégeiket kedves szállásadóik. A „szorgalmas tanítványokat” mestereik bálból vagy lakodalomból sohasem engedték útnak egy üveg pálinka nélkül, harmatos tekintetükkel jó darabon követték lépteiket, s mielőtt a kanyargós sikátorok rejtekébe kerültek volna, még utánuk kiáltották: MÁSKOR IS VÁRUNK HAZA! A hosszú hajú farmerosok között akadt fotográfus is. Az egyik Henics Tamás volt. Ő most is „hazajár”. Mindent tud, akár a zenészek. Lát. A dolgok mögé is. A kulcsot is megtalálja (azóta is a lábtörlő alatt tartják), vagy csak félre kell állítani az ajtónak támasztott ciroksöprűt, ami egyben azt is jelzi, hogy OTTHON VAN valaki. Amíg a gazda a mezőről megérkezik, beköti a kapu előtt várakozó, csordából jött tehenet, és illatos sarjút villáz jászlába. MINDEN A HELYÉN VAN. A villanyélen a fogás is, talán kicsit mélyült is azóta. Az apák hangja is. Vastag pohárban gyöngyöt vető pálinkák között szól a muzsika. ÉGTARTÓ EMBEREK húzzák! A szárazfa hangjaival tartják fölöttünk az eget, és holtig gyűjtik alá az élethez való jókedvet. Hallgassátok az éneket! Megnyílik előtte a lélek. Széki Soós János

45

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2010/3  

A TARTALOMBÓL: Farkas Irén: A textilművészet varázslatos mágusa; Marton László Távolodó: Főhajtás Cseh Tamás előtt; K. Tóth László: A Kaláka...

folkMAGazin 2010/3  

A TARTALOMBÓL: Farkas Irén: A textilművészet varázslatos mágusa; Marton László Távolodó: Főhajtás Cseh Tamás előtt; K. Tóth László: A Kaláka...

Advertisement