{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade.

Page 32

Két világ közt – Beszélgetések Lajtha Lászlóról Húszéves gyűjtőmunka eredményeként megjelent Solymosi Tari Emőke zenetörténész új kötete Lajtha Lászlóról, a Hagyományok Háza gondozásában. A Két világ közt című, 344 oldalas könyv a zeneszerző-népzenekutató-pedagógusról szóló beszélgetéseket tartalmaz, összesen 33 interjúalannyal: Lajtha özvegyével, fiaival, munkatársaival, tanítványaival, műveinek előadóival. Az alábbiakban az Erdélyi Zsuzsannával készült beszélgetés olvasható.

D

r. Erdélyi Zsuzsanna (1921) néprajzkutató 1953 és 1963 között Lajtha László egyik legközelibb munkatársa volt; a szövegek szakértőjeként (Lajtha játékos kifejezésével: Textologaként) rendszeresen részt vett a gyűjtéseken. Tóth Margittal, a zenei szakértővel (Musicologával) együtt ők hárman alkották a népzenegyűjtő csoport utazó magját, havonta 8-10 napot töltve vidéken, elsősorban a Dunántúl falvaiban. Erdélyi Zsuzsanna volt az első magyar női diplomata, ám fényesen induló külügyi pályája a kommunista hatalomátvétel után megszakadt. Így nemcsak kiváló, szakirányú képzettsége, rátermettsége, családi háttere (Erdélyi Zsuzsanna Erdélyi János1 unokája és Erdélyi Pál2 leánya) okán került be a gyűjtőcsoportba, hanem – akkor már három-, később négygyermekes családanyaként – a diktatúra okozta anyagi kényszerűségből is. Saját bevallása szerint ennek a fordulatnak és a Lajtha mellett eltöltött időnek köszönheti, hogy néprajzkutató lett. Erdélyi Zsuzsanna több tanulmányt, cikket, visszaemlékezést írt Lajtháról, sőt részleteket is közölt naplójából (az úgynevezett „kockás füzetből”), amelyet a gyűjtések utolsó három évében, 1960 és 1963 között írt. Ebben szó szerint feljegyezte Lajtha neki elmondott gondolatait, műelemzéseit, emlékeit. Sokáig úgy gondolta (ebben a 2002-ben készült interjúban is így nyilatkozik), hogy a naplójegyzeteket nem kívánja közreadni életében. Számomra óriási örömet és megtiszteltetést jelentett, amikor korábbi – A kék kalap című operáról írt – könyvemet3 elolvasva a híres tudósasszony felhívott telefonon, és elmondta, hogy megváltoztatta elképzelését: ha vállalom a szöveg gondozását, a naplójegyzeteket a nagyközönség elé bocsátja. Ez igen nagy jelentőségű – immár négy és fél évtizede várt – döntés volt a Lajtha-kutatás szempontjából, hiszen Lajtha saját zenei írásain és levelein kívül sehol másutt nem olvashatunk ilyen nagy terjedelmű hiteles Lajtha-szöveget, különösen olyat nem, amely a művek keletkezéstörténetével, belső összefüggéseivel, tematikai, hangszerelési stb. kérdéseivel is részletesen foglalkozna. Mindezt azért tartottam fontosnak e kötet lapjain elmondani, mert Erdélyi Zsuzsanna A „kockás füzet” – Úttalan utakon Lajtha Lászlóval című könyve jelen interjúkötetettel egy időben készül, s ugyanannak a kiadónak, a Hagyományok Házának gondozásában jelenik meg. Abban a kötetben részletes visszaemlékezés olvasható a gyűjtőutakról is. * – Tíz éven át voltál Lajtha népzenegyűjtő csoportjának tagja. Hogyan emlékszel vissza a gyűjtőutakra? – Számomra ez kényszerű, rendkívül nehéz, keserves időszak volt. Nem szerettem utazni. Amikor Laci bácsi azt mondta, hogy „na, kislányom, készüljön, jövő héten utazunk”, azonnal remegni kezdett a gyomrom. A 8-10 napos utak mindig valóságos próbatételt jelentettek. Lajthával sokat veszekedtünk, hiszen ellentétes egyéniségek voltunk. Az, hogy őt 1948-tól tizennégy éven át nem engedték Nyugatra, rengeteg keserűséget okozott neki, amit le kellett nyelnie. A gyűjtőutak nemcsak azért voltak fontosak számára, mert ezekből élt, hanem azért is, mert az utazás illúzióját adták. Laci bácsiban rettenetesen sok feszültség gyűlt össze. Ezt itthon nem adhatta ki, mert Rózsi néninek megvolt a saját gondja-baja: anyaként és nagyanyaként elmondhatatlanul sokat szenvedett, hiszen külföldön élő fiai megnősültek, unokái születtek, de menyeivel és unokáival nem volt személyes kapcsolatban. Nem tudta fel-

32

dolgozni a hiányukat. Laci bácsi magában tartotta tehát a felgyülemlett feszültséget, egyrészt mert fegyelmezett ember volt, másrészt mert kímélni akarta a feleségét. A gondjait, az elnyomottságát, a megszégyenítettségét, a megalázottságát valahol máshol kellett kiadnia. Ez a sűrű, visszafogott gőz, energia, negatív érzés ki akart törni belőle, és az utakon rendszerint ki is tört. – Lajtha csak veled veszekedett, vagy a másik gyűjtőtárssal, Tóth Margittal is? – Margittal nem lehetett veszekedni, ő ugyanis ilyenkor mereven nézett a semmibe. Megtanították a belső fegyelemre, arra, hogy képes legyen bármit lenyelni. Neki nem voltak reakciói, nekem viszont voltak, mert – akárcsak Lajtha – én is tele voltam feszültséggel, negatív töltéssel, én is bármelyik pillanatban robbantam... Apró gyerekeim voltak, akiket otthon kellett hagynom 8-10 napra, és rábízni őket egy 18 éves cselédre. Igaz, a gyerekek mellé mindig beszerveztem még valakit, mert az uram, Elemér4 csak délután ért haza. Akkoriban nem voltak gépesítve a háztartások, minden házimunkát kézzel kellett végezni, nem beszélve a bevásárlásról, főzésről – mindez a teendő éppen elég volt egy fiatal cselédnek, nemhogy még kicsi gyerekekre is vigyázzon. Zsófi lányom csak tíz hónapos volt, amikor elkezdtem utazni. Később, amikor a legkisebb lányom, Borika5 még csak öt hónapos volt, már újra útra keltem, tele izgalommal, hogy négy kisgyereket kell itt hagynom 8-10 napra. Állandóan attól féltem, hogy távollétemben valami baj történik velük. Mielőtt elutaztam, mindig meg kellett szerveznem, hogy ki lesz az a családtag vagy éppen ráérő nyugdíjas, aki eljön majd a gyerekekre vigyázni, addig, amíg az uram dolgozik. Édesanyám igyekezett a segítségemre lenni, de ő sem ért rá mindig, hiszen a húgomnak is volt két apró gyereke... Keserűséges állapot volt ez. Olyan robbanékony és feszült voltam, hogy amikor beültünk a vonatba, sokáig egyáltalán nem lehetett hozzám szólni. Ha Sopronba mentünk, akkor Győrig, ha Szombathelyre, akkor Veszprémig képtelen voltam fölengedni, megnyugodni, csak ültem magamba roskadva a fülke sarkában. – Miért volt szükség arra, hogy pici gyerekeidet másokra hagyva másfél hetes népzenegyűjtő utakon vegyél részt? – Azért, mert igen nehezen éltünk. Az uramat, Elemért, a jeles szívspecialistát kitették a klinikáról, és berakták egy nyomorúságos SZTK-ba. A tudós klinikus ült a masina előtt, és figyelte a munkások szívét. Ezt a feladatot szánták annak a kutatónak, aki a világhírű sztereo-elektro-kardiográfia egyik kialakítója volt! Mindez a Rákosi-korszak bűne volt. Elemér 1951-ben nem lépett be a pártba, ezért elbocsátották a klinikáról. Engem már korábban eltávolítottak a Külügyminisztériumból, ugyanis 1948-ban én sem léptem be a pártba. Sorra születtek a gyerekek, Elemér fizetése viszont nem volt elég a család eltartására. Nem volt más választásom, el kellett fogadnom Laci bácsi ajánlatát. Ő azzal tudott rajtunk segíteni, hogy bevett engem a népzenegyűjtő csoportjába. – Tudomásom szerint Asztalos Sándor és dr. Ujfalussy József 6 sokat harcolt azért, hogy megalakulhasson Lajtha népzenegyűjtő csoportja. Lajtha így rendszeres fizetést kaphatott, miközben független maradt bármely intézménytől. Minek volt köszönhető, hogy ezt a lehetőséget biztosították neki? – A kommunista magyar kormánynak igen kellemetlen volt, amikor a nyugati sajtó arról kezdett cikkezni, hogy a nagy Lajtha Lász-

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2010/3  

A TARTALOMBÓL: Farkas Irén: A textilművészet varázslatos mágusa; Marton László Távolodó: Főhajtás Cseh Tamás előtt; K. Tóth László: A Kaláka...

folkMAGazin 2010/3  

A TARTALOMBÓL: Farkas Irén: A textilművészet varázslatos mágusa; Marton László Távolodó: Főhajtás Cseh Tamás előtt; K. Tóth László: A Kaláka...

Advertisement