Page 13

Szvorák Katalin alternatív Kossuth-díjas Az idén Szvorák Katalin Liszt-díjas énekművész részesült alternatív Kossuth-díjban. Az elismerést március 18-án adták át a budapesti Pintér Galériában. Szvorák Katalin a Losonc közeli Pinc faluban született, Füleken járt iskolába, majd Budapesten az ELTE magyar-könyvtár szakán szerzett diplomát. 1996 óta a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola tanszakvezető tanára, 2010-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének vendégtanára. Munkásságát több más díj mellett Liszt Ferenc-díjjal is elismerték. Az elmúlt 30 évben több mint háromezer koncertet adott három kontinens 31 országában. Eddig megjelent 26 önálló tematikus nagylemeze közül négy gyermekeknek szól, nyolc albumon pedig Közép-Európa népeinek közös dallamkincséből válogatott, azokat eredeti nyelveken szólaltatta meg. Négy albumon egyházi népénekek hallhatók. A most készülő A Teremtő dicsérete c. lemezén öt történelmi egyház legszebb természetet dicsőítő énekei szólalnak meg. Az alternatív Kossuth-díjat 1996-ban hozta létre Balogh Gyula vállalkozó és Földváry Györgyi. Az elismerést egy ötfős kuratórium ítéli oda. Az Alternatív Magyar Művészeti Díj Alapítvány Kossuth-díjas tagjai: Jankovics Marcell filmrendező, Makovecz Imre

építész, Melocco Miklós szobrászművész, Schrammel Imre keramikus, valamint Szőnyi Erzsébet zeneszerző. Eddig tizenegyen részesültek alternatív Kossuth-díjban. 1996-ban Hernádi Gyula író, 1997-ben Bertha Bulcsu író, 1998-ban Mészöly Dezső író vehette át az elismerést. Négy évig nem adtak át alternatív Kossuth-díjat. 2003-ban Wass Albert író posztumusz részesült a díjban. 2004-ben Döbrentei Kornél író, 2005-ben Berecz András mesemondó, 2006-ban Szalay Károly író és Nagy Ervin építész vehette át az elismerést. 2007-ben Reviczky Gábor színművész, 2008-ban Medveczky Ádám karmester, tavaly Kubik Anna színművésznő részesült az elismerésben.

Szem fölött, szív mögött... A Maros Művészegyüttes új bemutatójáról Elfeledett táncok, rítusok, a múlt visszatérő mozgóképei. Egymást követő lépések, egymásra rakódó idézetek, igézések, áldások és átkok sorozata, egy olyan hitvilágban gyökerező dramaturgia és koreográfia, amely-

nek számottevő részét régen elfelejtettük már. Ami megmaradt, azt a mesékbe, rigmusokba, táncokba kódolta a menteni igyekvő kollektív emlékezet. És vannak, maradtak még, akik e kódokat kibontják, az őket rejtő táncokat legjobb tudásuk szerint rekonstruálják, betanítják, majd meg is mutatják. És vastaps, a siker e táncok további fennmaradásának kulcsát jelenti. A Maros Művészegyüttes legutóbbi, Szem látta, szív szerette című bemutatója ilyen produkció. Műfaja szerint nem táncszínház, hanem az együttes legjobb hagyományai szerinti folklórműsor, üdítő színfolt a táncszínházi bemutatók sorában. Cselekménye voltaképpen egyszerű, mert nincsen. Van azonban rejtett dramaturgiája, pillanatai, amelyek összefogják a részeket, egészbe kovácsolják az egymástól elkülönülő táncokat. Varga János koreográfus rendezői koncepciójában táncok követik egymást, a különböző vidékek táncait dramatikus jelenetek kötik össze, egységes egésszé téve, harmonikus egységbe kötve az előadást. Az alkalmazott székelyföldi, Nyárád menti, kalotaszegi táncok egy része ismert, más része nem: olyan elfeledett táncokat is láthatunk, mint a magyarói verbunk, miközben az előadás egészét átszövi egy furcsa, archaikus mélységű, ősi hitünk rejtelmeit idéző, rituálékra hajazó hangulat, a tánc és a mögötte lévő üzenet misztériuma. Ráolvasások, igézések sora te-

tőzi, babonák és hiedelmek sorozata terheli az előadást, amely ezeknek súlya alatt nem összeroppan, hanem kiteljesedik. Fogamzás, születés, párkeresés, szerelem, halál – az ezeket megidéző sorok mögött egy elfeledett hitvilág rejtezik, a sorokat felidéző, megelevenítő táncok pedig elemi erővel, szinte megsemmisítő energiával „robbannak” a színpadon. És ez az erő áthatja a közönséget is, amely részévé válik az egésznek, nem csupán szemlélőjévé. Részvételét fokozzák a játszók, akik titokban összekacsintanak vele, hozzá szólnak, mint hol együttérző, hol nevető harmadikhoz. Mert a rítusok titokzatossága, a ráolvasások súlya mellett a humor is a produkció elengedhetetlen része, legyen szó akár pajzán asszociációkról, akár vásári jelenetről, akár a vidéki élet egy-egy mozzanatának nevetésben fogant megelevenítéséről. Az alkalmi színészekké változó táncosokon nem fog ki a feladat. Így válik kerek egésszé az előadás, az emberi életet stilizáltan szimbolizáló mikrovilággá, amelyben ősi táncainkon keresztül jelennek meg a sors szükségszerű fordulatai mélyen, intenzíven, hol nevettetően, hol gondolkodtatóan, autentikus viseletek segítségével és szinte hihetetlen energiával. Vad nép vagyunk, dalaink szépek, táncaink is vadak, erősek, őszinték, és bennük rejtezik az a tiszta tudás, amelyet a ránk települt és tőlünk idegen kultúra szinte teljesen száműzött a kollektív tudatalattiból. Ami megmaradt, abból ihletődött a produkció. Szem látta és szív is szerette. Nagy Botond

13

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2010/2  

A TARTALOMBÓL: K. Tóth László: Miqueu és Baltazar; Bába Imre: Az erdőn túli Transylvania; Csider István Zoltán: Újbuda Muzsikása; Gorácz Józ...

folkMAGazin 2010/2  

A TARTALOMBÓL: K. Tóth László: Miqueu és Baltazar; Bába Imre: Az erdőn túli Transylvania; Csider István Zoltán: Újbuda Muzsikása; Gorácz Józ...

Advertisement